Nem akarsz eléggé - 11. fejezet 2. rész

Brittany

2012 Január

A januárt a bulizásnak szenteltem, mivel annyi időt vesztegettem el a búslakodással. Próbáltam minél felszabadultabb lenni, ismerkedni. Két hétvégén minden rendben is volt. Úgy éreztem, hogy sikerült végre elfelednem Őt, vagy legalábbis elnyomni az érzést, hogy még mindig őt akarom. Szentül hittem, hogy most már én is eléggé erős vagyok egy új kapcsolathoz.

Több fiú is versengett a kegyeimért, amit Németországban már megszoktam, csak ott még nem tudtam mit kezdeni ezzel. Túlságosan frissek voltak a sebek, amiket itthonról vittem magammal. De most, hogy késznek éreztem átadni magam a szerelem már oly ismerős érzésének, még örültem is ennek.

Egy nagyon kedves fiúval, George-dzsal randizgattam mostanában. Még nincs semmi köztünk, de eddig úgy tűnik, hogy eléggé jól megértjük egymást.

A discóban táncoltunk a régi-új magyar barátaimmal együtt, és persze George is ott volt körünkben. Szokás szerint nézegettem körbe tánc közben, hátha látok valaki ismerőst, akit már nagyon rég nem. Ekkor pillantottam meg Rileyt, aki éppen egy sráccal, ha jól emlékszem a nevére, Larryvel táncolt éppen. Az e-mailjeiből tudom, hogy mi a helyzet. Már együtt vannak úgy 3 hónapja.

Szerencsére Riley az egyike azoknak a barátaimnak, akikkel végig tartottam a kapcsolatot, és a barátságunk még most is annyira erős, mint azelőtt, mielőtt elhúztam innen.

Odafutottam gyorsan, mire Riley szinte könnyes szemmel a nyakamba ugrott.

- Istenem Brittany, micsoda meglepetés! Miért nem szóltál, hogy hazajössz?

Biccentettem Larrynek, és gyorsan bemutatkoztam. Senkinek nem szóltam arról, hogy hazatérek. Csak a család, és még a szüleim néhány ismerőse tudott róla. Nem akartam, hogy az emberek el kezdjenek pletykálni hirtelen hazatérésemről.

- Istenem Riley, annyira hiányoztál! Mindenki annyira hiányzott. El se hiszem, hogy pont itt futunk össze. Már keresni akartalak, de hát tudod, mindenkinek be kell számolnom arról, hogy mi volt velem az elmúlt években, és kissé besokalltam.

Riley megértően nézett rám, és megölelt még egyszer. A zenét túlharsogva kiabált a fülembe:

- Brit, találkozzunk holnap - mosolygott - amint látod, - itt feltűnően Larry felé biccentett a fejével - most nem alkalmas, de mindenképpen kell szerveznünk egy csajos napot!

- Persze drága, már nagyon várom!

Megkönnyebbüléssel nyugtáztam, hogy a barátságunk ugyan olyan erős maradt, mint volt.

Elindultam a mosdók felé, hogy megigazítsam a sminkem, amikor majdnem szívbajt kaptam: Sandy, teljes életnagyságban, sétált el mellettem. Fokozott figyelemmel haladtam el mellette, kerültem a tekintetét, és imádkoztam, hogy ne ismerjen fel. Csak amikor már a tükör előtt álltam a mosdóban, akkor nyugodtam meg, hogy ezt most megúsztam.

Visszatértem a többiekhez, és élveztem volna az estét, ha nem akad össze a tekintetem Brianével. Huh, évek óta nem mondtam ki ezt a nevet. Brian. Tengerkék szemei a szívemig hatoltak. Hogy lehet valaki ilyen hatással rám? Még ennyi év után is? Álltam a tekintetét. A levegő felforrósodott. Most mitévő legyek?