Nem akarsz eléggé - 8. fejezet

Brian

2009. Február

Egész este, egészen éjfélig a bejáratnál kellett gubbasztanom, pedig bálványozhattam volna Brittanyt is a tornateremben. Bevallom, meglepett az, hogy ők a zenekar, akit idén szerződtettek. De igazából magamtól is kitalálhattam volna, hiszen sokszor volt szó a zenekarról, és rengeteget emlegette is a nagy fellépést is februárban.

Most pedig itt játszik, én meg nem lehetek ott. Az egyetlen vigaszom az, hogy Sandyvel nem egy helyre osztottak be minket. Ezért ő a ruhatárban van, én meg szerencsére tőle messze. Istenem, bárcsak véget tudnék vetni ennek a kapcsolatnak.

Éjfélkor végre leváltottak. Követtem az isteni zenét, amit játszottak. Amikor végre be akartam menni a tornaterembe, Sandyvel futottam össze, és ragaszkodott hozzá, hogy menjünk táncolni, mert hogy ez az ő kedvenc száma. Azt sem tudja, hogy ki az a OneRepublic, nemhogy még ez is az ő kedvence. Lassú szám volt, a Secrets. Sandy előre furakodott a tömegben, én meg mentem utána. Magamon éreztem Brittany tekintetét, de nem néztem fel. Sandy megcsókolt, de amikor nem csókoltam vissza félig aggódva, félig bosszúsan nézett fel, és megkérdezte, hogy mi a bajom. Mondtam, hogy semmi, csak annyit stresszeltünk a bál miatt, most élvezzük inkább. Erre ő még jobban hozzám bújt. Ahogy ott táncoltunk egyszer csak Sandy megszólalt:

- Nézd, ez a kis cafka az énekes. Az ilyeneket ki kéne innét tiltani, a többi kis ribanccal együtt…- nyafogta.

Téged kéne innen kidobni, gondoltam magamban.

- Nem tudom, mi kivetni valót találsz benne, rendes lánynak tűnik, és remek a hangja – próbáltam Brittanyt védeni.

Ekkor Sandy ellökött magától és ordítani kezdett:

- Azt ne hidd, hogy nem tudok semmit rólad meg erről a mocskos kurváról! Igenis tudok mindent, olvastam a naplózott beszélgetéseiteket, mindent!!! – a zene elhallgatott, már mindenki minket figyelt. Brittany aggodalmas pillantásokat vetett ránk. Csak most ne jöjjön ide, mert attól tartok, ilyen állapotban Sandy még meg is tépné.

- Mit képzelsz, miért kutatsz utánam? Azt hittem, hogy bízol bennem – most már én is ideges voltam.

- Azt csinálok amit akarok. Már rég nem törődsz velem annyit mint a kapcsolatunk elején, így hát el kezdtem gyanakodni. És nem is alaptalanul. Tudom, hogy találkozgattatok a hátam mögött!

- Azt hiszed, nekem ez jó volt így? Minden nap azt kívántam, hogy szakíts velem Sandy! Nem is tudod, hogy már mióta. Te komolyan nem veszed észre magad, igaz? Annyira megváltoztattál néhány hónap alatt, hogy mással sem törődtem, csak önmagammal, meg veled. Olyan önző voltam, mint soha előtte. Te tettél ilyen szörnyeteggé!

Az egész terem minket figyelt, de nem érdekelt, már nem. Szépen akartam, hogy véget érjen, de hát lehet valaminek szépen véget vetni? Attól tartok nem.

- Szóval azt akarod mondani, hogy én vagyok a hibás? – fakadt ki Sandy.

- Eltaláltad. Az idegeimre mentél az utóbbi egy hónapban.

Brittany a meglepetés erejével termett köztünk.

- Hagyjátok abba. Én nem érek ennyit! Tudjátok mit? Mind a ketten önzők vagytok. Én azt hittem te más vagy, Brian, de csak azért maradtál vele, hogy neked jobb legyen. Köszönöm, ebből nem kérek. Az igazat megvallva, jobban egymáshoz illetek, mint gondoljátok! De én most kiszállok. Brian, azt hittem, volt köztünk valami, valami különleges, de ma már csak tudom, hogy áltattam magam. Azt hittem, hogy ez az este különleges lesz. Fontos volt ez a zenekarnak. De ti mit csináltatok? Tönkretettétek, még ezt is, magatok miatt. Szörnyű alakok vagytok. Én leléptem. – könnyeivel küszködve fejezte be az utolsó mondatot. A szívem majd megszakadt a látványtól. Majd elrohant. Az emberek összesúgtak, a zenekar valamelyik tagja gyorsan bejelentette, hogy szünetet tartanak, én pedig futottam Brittany után, otthagyva a megsemmisült Sandyt, aki sóbálvánnyá meredve állt a terem közepén.

Hiába rohantam, Brittanyt csak nem találtam sehol. Megkerestem a legjobb barátnőjét, Riley-t, aki azt mondta, hogy nem találkozhatok vele, mert idióta voltam, és ilyen alakokat nem engedhet közel a barátnőjéhez. Már engem is a sírás kerülgetett a dühtől, a fájdalomtól, amit annak az elvesztése okozott, ami nem is volt az enyém.

Hazamentem, nem akartam tudni a világról. Elegem volt mindenből. Legszívesebben elástam volna magam. Végre megszabadultam Sandytől, de elvesztettem azt is, amiről már hónapok óta tudtam, hogy a legfontosabb nekem: az igaz szerelmemet, Brittanyt.