Nem akarsz eléggé - 2. fejezet

 2008. Szeptember - Brian

Sziasztok! A nevem Brian. 19 éves vagyok, és a közeli kisváros középiskolájába járok. Előtte az ország másik felében tanultam, így nehéz volt új barátokra lelni. Viszont volt egy lány, aki nagyon hamar belopta magát a szívembe.

A lány neve Sandy, egy pár vagyunk, lassan már egy hónapja. Mivel hamar megtaláltuk a közös hangot, a barátságunkból szerelem lett.

A legjobb barátom Josh, aki a falumban lakik, és még szomszéd is. Fiatalabb nálam, de jó arc, mindig is jól megértettük egymást. Ezen kívül még van egy nővérem, egy bátyám, egy öcsém és egy húgom. Az őseim is egész tűrhetőek, csak amióta a húgom Annie új suliba jár, majdnem minden reggel nekem kell őt és az unokatestvérünket, Daliát, kivinnem az állomásra és én is hozom őket. Kész őrület. Két, a kamaszkor elején álló kiscsaj… el lehet velük hülyülni, de még a széltől is óvni kell őket, ha együtt vannak. Na, de végül is nem ez a lényeg, hanem az, hogy miért mindig engem kell ugrasztani? Teljesen elegem volt – egészen a mai napig.

Nem szeretek késni, ezért már előbb mentem a csajok elé, hogy ne kelljen rám várniuk, de késett a vonat, meg untam is már magam, ezért kiszálltam az autóból, és a peronon ácsorogva figyeltem az autókat… így telt el vagy tíz perc, majd végre jött a vonat.

Figyeltem, hol vannak a húgomék, és akkor megláttam valamit, ami ezerszer jobban lekötött, mint hazaszállítani két örökmozgó leányzót. Egy lányt, kinek sötét, már majdnem fekete hajába az induló vonat menetszele belekapott, de ő csak sétált tovább. Egy egyéniség közeledett felém.

Ahogy felém nézett,én elkaptam a pillantását. Ő jól láthatóan elpirult, leszegezte tekintetét a földre, és megszaporázott lépteivel elhaladt mellettem. Néhány méter múlva óvatosan visszapillantott a válla felett, majd ment tovább. Aranyos volt. És az, hogy zavarba jött, vajon jót jelent nekem? Ezer százalék.

Kicsit kábán az eseményektől terelgettem a lányokat az autó felé. Vagy ők tereltek engem? Nem tudom, de mindegy is. Valahogy aztán hazaértünk.

A házit gyorsan elintéztem, majd átfutottam a szomszédba Joshhoz. Tudtam, hogy ő, bár fiatalabb pár évvel, de nagyon otthon van csaj-ügyben.

- Cső Josh, mizu? – köszöntöttem, mikor ajtót nyitott.

- Hello, Brian. Már nem azért, de ezt én is kérdezhetném. Mióta összejöttetek Sandyvel, alig tolod ide a képed. Rám már időd sincs? Haver, ez így nem lesz jó. Mi van azzal az íratlan szabállyal, hogy barátság mindenek felett?

- Jól van, jól van. Nem kell egyben lenyelni. Tudom, igazad van. Tényleg elhanyagoltalak mostanában, elismerem, de értsd meg, nehéz összeegyeztetni a legjobb havert a barátnővel és a táncpróbákkal.

Tényleg, még nem is említettem. A suli bált az osztályom szervezi, és én is táncolok a nyitótáncban, Sandyvel. A próbáknak hála lett a barátságunkból szerelem.

- Értem én, Brian. És megértelek. Ne félj, hagylak én táncikálni. Ha harisnyát és tüllt is kell húznod, kérlek, azért képeket készítsél – piszkált Josh. Azt mondtam, hogy megért engem? Felejtsétek el ezt a részt – Meg találkozgass nyugodtan tovább Sandyvel, engem nem zavar, de néha azért gyere át! – mondta Josh, félig mérgesen, félig nevetve.

- Azt hiszem, ezt meg tudom tenni érted – mondtam már én is nevetve - de lényegében nem azért jöttem, hogy itt veszekedjünk. Tanácsot szeretnék kérni.

- Akkor gyerünk, ki vele! – türelmetlenkedett Josh.

- Jól van. Hát, ugye tudod, hogy szeretem Sandyt?

- Persze, ez világos.

- Igen. De mi van, ha találkoztam valakivel, aki megváltoztathatja mindezt, aki olyan hatással volt rám, mint Sandy eddig még soha?

- Ne fogalmazz ilyen homályosan, férfi vagyok, nem pszichológus. Ezt fejtsd ki, kérlek! – felelte Josh, most már egyre kíváncsibban.

- Ez olyan „szerelem első látásra” típusú érzés volt. Megláttam, és hirtelen felforrt a levegő.

- Szóval már nem kell Sandy, vagy mi van?

- Most komolyan, te figyelsz rám egyáltalán? Mondtam, hogy még mindig szeretem! – vetettem oda egy kissé ingerülten.

- Aha. Szóval ez az újonnan megismert csaj lehetne olyan „Nagy Ő” féleség?- kérdezte Josh, nem kevés szarkazmussal.

- Igen, akár még az is. De még nem ismerem személyesen, sajnos. Bár szerintem nem vagyok közömbös neki, mert amikor meglátott, akkor elpirult, és gyorsan elsietett.

- Vagy csak megijedt – mondta Josh, olyan halkan, hogy szerintem nem akarta, hogy meghalljam.

- Ez nem vicces, Josh! – vágtam vissza – Én itt tanácsért jöttem, nem azért, hogy te itt jól elszórakozz rajtam!

- Jó, nyugi már, haver. Majd holnapra kitalálok valamit, oké? De hétkor randim van a csajommal, szóval, készülnöm kell.

A kis hiú.

- Rendben, akkor holnap átnézek. Kösz Josh.

- Ugyan, szóra sem érdemes.