2012. július 10., kedd

Nem akarsz eléggé - 6. fejezet 1. rész


Brian
2008. December
…vártam, és vártam, hogy végre jöjjön fel MSNre. Lassan már azt hittem, hogy rossz cím volt kiírva a közösségi oldalra. De miért tenne ilyet? Ennek nincs is semmi értelme.
Aztán egyszer csak a kis emberke szürkéről zöldre váltott. Brittany bejelentkezett. YESSSSS!!!
Erre vártam már lassan fél órája. Ráírjak? Persze, mit veszthetek.
Kissé szakaszosan haladt előre a beszélgetés, mivel sok mindent írt egyszerre, és ritkábban. Vajon ő is annyira izgulhatott mint én? Azt írta, hogy már ő is látott… ez jó jel, mert nem tagad le semmit.
Írta, hogy egy banda frontembere. Nem semmi a csaj. És zongorázik meg énekel. Tele van meglepetésekkel. Biztos isteni hangja lehet. Úgy képzelem el, hogy a hangja angyali lehet, és inkább a lassú szerelmes balladákhoz való, de mást is jól el tud énekelni.
15 éves. Mintha ezt eddig nem tudtam volna, de azért megkérdeztem, hogy haladjon tovább a beszélgetés. Négy év korkülönbség. De az alapján, ahogy eddig írt, eléggé érettnek tűnik. Bár fél a sötétben. De ez aranyos. Legalább el lehet majd mellette játszani a hőst.
Miközben tovább beszélgettünk, és én egyre többet tudtam meg róla, egy pillanatig sem jutott eszembe Sandy, csak miután elköszöntünk egymástól, és bűntudatom támadt, mert soha nem vártam, és élveztem egy beszélgetést sem Sandyvel ennyire. Meglepő érzés volt, de felemelő. Lehet, hogy Annienek teljesen igaza van, és tényleg remekül passzolnánk egymáshoz? Nagyon úgy tűnik. Csak tudnám, hogy mi legyen Sandyvel, hogy hogyan tovább…

4 megjegyzés:

  1. Bár kicsit rövidke lett, azért tetszik. :) és remélem Brian ott hagyja Sandy-t :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. imádom, amikor az emberek elkezdenek spekulálni. :P majd meglátjuk, hogy hogyan tovább, nem szeretnék spoilereket írni ide... :D várjatok türelemmel ^^ és köszönöm a kommentet :)

      Törlés
  2. Rövid lett de nagyon jó mikor hozol kövit? (ezt mindig megfogom kérdezni) :)*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. imádok kommentekre válaszolni, szóval nem bánom, ha megkérdezed majd minden egyes alkalommal :P és már ma jön a következő rész, pont azért, mert ilyen rövid lett :D

      Törlés