Nem akarsz eléggé - 9. fejezet

Brittany

2009. Február

El sem hiszem, hogy ezt tette. Hogy kimondta mind azt, amit mondott. Úgy éreztem, életemben először, hogy a szívem most nem csak kettétörött, hanem, hogy ki is tépték a helyéről, és én csak egy lélek maradtam érzelmek nélkül, akinek többé nincs helye ebben a világban.

Bezárkóztam a tanterembe, amit a banda kapott, és mondtam Rileynak, hogy ne mondja meg Briannek, hogy hol vagyok, semmi esetre sem. Nem akartam beszélni senkivel, semmiről. Ki akartam sírni magam. Addig amíg már nem volt erőm, és már könnyem sem maradt. A végén már csak a sírás utáni hisztérikus szipogás és rángatózás maradt. Utáltam a világot. Utáltam mindent, amit valaha szerettem. El sem tudtam képzelni, hogy hogyan jutott idáig az egész.

Fogalmam sincs, hogy meddig maradhattam ott, de egyszer csak jött Riley, és mondta, hogy ideje menni. Én engedelmesen felálltam, és követtem Rileyt. Nem beszéltünk sokat, csak mondta, hogy már nagyjából mindenki elment, Briant pedig azóta nem látta, hogy elküldte, tehát tiszta a levegő. Mondtam neki, hogy ezt a nevet az én jelenlétemben ne ejtse ki többé.

Undok voltam mindenkivel. Mihelyst hazaértem, belevetettem magam a kádba és vettem egy forró fürdőt. Legszívesebben meghaltam volna. Lejátszottam a fejemben az este történéseit. Majd eszembe jutott a banda. Vajon kidobták őket? A fiúk tudnak énekelni, ismerik mindegyik dalt, tehát remélem, tartották a frontot. Nem kellett volna olyan makacsul elrohannom, de már nem bírtam. Ő most mindegyikünket elvesztette. De ez a lány hibája is.

Belegondoltam, hogy most akár lehetnék az ő karjaiban is. Beleborzongtam, még annak ellenére is, hogy a víz forró volt. Túlzottan beleszerettem, hogy elfelejtsem. Viszont éreztem, hogy muszáj volt.

A szüleimet rábeszéltem, hogy jót fog nekem tenni a levegőváltozás, és hogy írassanak be egy német iskolába, és ezentúl lakhatnék Adamnél, a hang technikusnál, aki az év nagy részében Németországban lakik a családjával.

Valahogy sikerült őket rávennem, és el is tűntem két évre.

Jót fog tenni, ezt hajtogattam magamnak. Csak ezt. Majd felszálltam a repülőre, ami az új életem felé repített. Úgy véltem, hogy végleg.

Új életet kezdtem, de a régi végig kísértett. Több mint két évig bírtam. Haza sem jöttem alatta egyszer sem, bár a honvágyam iszonyatos volt.