Nem akarsz eléggé - 6. fejezet 2. rész

Brian

2009. Január

A karácsonyi szünet egy részét családi körben töltöttem, ami nem mondható szűknek. A sok vendég, és vendégségbe menés kikészíti az embert. De Szilveszterkor kicsit kieresztettem a gőzt. Nem akartam Sandyvel ünnepelni, igaz ez lett volna az első Szilveszterünk együtt(ha nem az utolsó). Mégsem vonzott a lehetőség. Inkább Josh-sal mentem egy házibuliba. Jó volt a hangulat, pár jó arc és rengeteg pia. Bár én nem terveztem a berúgást, azért rendesen megártott az alkohol. Másnap nem is voltam használható semmire.

A szünetet végig MSN-eztem Brittanyvel, és kezdjük egész jól megismerni és megérteni egymást. Nagyon kedves, szinte minden várakozásomat felülmúlja. Nem semmi a csaj. Nagyon szeretnék már vele találkozni, de ő valahogy halogatja. Úgy tervezem, hogy majd amikor a szünet után az első nap megyek a csajokért, majd beszélek vele, és elhívom egy randira.

Sandyvel már öt hónapja vagyunk együtt. Gyakran nála alszom, és bűntudatom van, mert lassan már csak a testi vágyaim kielégítéseire van ő nekem. Utálom, hogy a szemében látom a szerelmet, és én nem tudom, ő mit lát az enyémben, de én érzem, hogy nem szeretem már annyira, mint az elején, ha egyáltalán szeretem még. Jó, hogy van, meg már majdnem fél éve együtt vagyunk, de vele valahogy nem tudom hosszúra tervezni ezt a kapcsolatot. Abban sem vagyok biztos, hogy megérjük a februárt egy párként. Kétlem. De még fogalmam sincs, hogy hogyan szakítsak vele. És azt meg főleg nem, hogy mikor. Azt mégsem tehetem meg vele, hogy a bál estéjén szakítunk. Hiszen együtt táncolunk. A saját érdekeim már megint minden más előtt. Kezdem érteni, hogy mit értett Annie az alatt, hogy Sandy teljesen megváltoztat. Egy önimádó barom lettem. Magamnál jobban most már csak egy valami van, akit jobban szeretek: Brittanyt. Imádom azt a lányt. Nem tudom leplezni, és nem is akarom többé. De nem tudom mi tévő legyek, ha nem akar találkozni, akkor egyszerűen nem kényszeríthetem.

Másnap a terv szerint kint vártam az állomáson a lányokat, és Brittanyt. Még a gondolattól is mosolyogtam. A vonat komótosan begördült az állomásra, majd el kezdtek leszállni az emberek. És akkor megláttam őt. Ha ez még lehetséges, akkor napról napra szebb lesz. Ismételtem Anniék társaságában haladt felém. Amikor meglátott, elpirult, majd odaköszönt.

- Szia – mondta. Egy apró mosoly játszott az ajkán. Míg végül ténylegesen elmosolyodott.

- Szia Brittany – én is mosolyogtam.

Majd elkezdtünk beszélgetni. A lányoknak megmondtam, hogy menjenek addig az autó nyitva van, csak üljenek be. Nem kételkedtem, hogy ők inkább szívesebben lettek volna mellettünk, hogy kihallgassanak mindent. De azért elmentek.

Brittanyvel úgy tíz percet, ha beszélhettem, mire Annieék már elkezdtek kiabálni az autóból, hogy most már tényleg mehetnénk.

Brittany kicsit csalódottnak tűnt, mivel ő eléggé lassan oldódik fel. De mellettem, mintha még ez is gyorsabban és egyszerűbben menne neki, és még én sem érzem magam egy önimádó baromnak mellette. Mert ő fontosabb kezdett lenni mindennél. És ezért meg is kérdeztem:

- Mondd, Brittany, mielőtt még a lányok megvernek, mert nem viszem őket haza időben. Nem lenne kedved találkozni, valamikor, csak kettesben?

Brittany ismételten elpirult. Lehet valaki még ennél is édesebb? Majd megszólalt:

- De, nagyon is lenne kedvem. Majd a részleteket megbeszéljük MSN-en jó? Vagy ha kell a számom, a húgodnak megvan. De most már én is megyek. Szia Brian, majd beszélünk.

- Rendben. Szia.

És már el is indult haza, ahogy mi is tettük. Úgy tűnik a szerelem rosszkor talált meg, másfelől meg úgy tűnik, hogy nem akar elengedni. Bonyolult hetek elébe nézek.

Egész délután csak bolyongtam a házban. A házimról fogalmam sincs, hogy mikor, illetve, hogy hogyan csináltam meg.

Este Sandynél aludtam. Próbáltam elfeledni Őt. De ez egy szinte lehetetlen próbatételnek tűnt. Lehet, hogy csak én vagyok gyenge? Ezt nem tudtam volna megmondani. Nem éreztem magam gyengének, csak akkor, amikor Brittanyvel beszéltem. Alig tudtam magam türtőztetni, akárhányszor csak mosoly jelent meg azokon a kívánatos ajkain, hogy ne csókoljam meg ott, az utca közepén. De tudtam, hogy nem lenne helyes. Még nem. Előbb véget kellett vetnem az egésznek Sandyvel. Csak végre tudnám, hogy hogyan.

Másnap Josh-sal elmentünk egyet bandázni a faluba. Beszélgettünk, kikértem a véleményét a dologban. Szerinte minél előbb szakítok Sandyval, annál könnyebb lesz nekem, és Brittany annál felszabadultabb. Mennyire igaza van. Én nem tudom, hogy hogy viselkednék, ha Brittanynek lenne valakije ugyanebben a helyzetben. Valószínűleg megőrjítene. És választás elé állítanám, ami kegyetlenség, de mégsem lehetne egyszerre két emberé. Ekkor rájöttem, hogy megválaszoltam a saját kérdésemet. Nekem is döntenem kell, most, vagy soha.