Brian
2008. december
Ma, azon kívül, hogy Josh-sal kell találkoznom, az előbb
hívott Sandy, hogy találkozzunk a kávézóban. Úgy sincs jobb dolgom. Csak ne
gondolnék mindig erre a lányra, a selymes hajára, az édes mosolyára… nem,
Brian! Koncentrálj: randi, Sandy, kávézó..: KONCENTRÁLJ!
Végre beértünk a kávézóba, ami első ránézésre eléggé
kihaltnak tűnt így délután. Még csak december eleje van, de már így is
röpködnek a mínuszok.
Ahogy beértünk, egy ismerős arcot láttam. „Ne már, ezt nem
hiszem el”, gondoltam. Ez csakis a Sors keze lehet! Így sem tudok nagyon másra
gondolni, most meg itt ül Ő, teljes életnagyságban a barátnőivel.
Sandyt gyorsan odakísértem az első boxhoz, és leültünk úgy,
hogy jól lássam a lányt.
Az egyik barátnője elkezdett felénk mutogatni. Majd ő is
idenézett, de amint meglátta, hogy nézem, elpirult és lesütötte a szemeit.
Súgott valamit a mellette ülő lánynak, aki alig észrevehetően rám nézett, majd
valamit odasúgott neki.
Sandyvel rendeltünk, majd némi rövid, átlagos beszélgetés
után újra elkezdtem keresni a lány tekintetét. Ő félve rám nézett, majd
hátrafordult, de ő mögötte nem volt semmi, majd újra rám nézett, a pillantása
szinte kérdő volt. Óvatosan, bátorításképpen rá mosolyogtam, elpirult, mosolyra
görbült a szája, mire Sandy hátranézett, de ő még pont vissza tudott fordulni a
barátnőihez, és mintha mi sem történt volna, el kezdett nevetni a lányokkal,
bár szerintem fogalma sem volt róla, hogy min nevetnek. Szép mentés volt.
- Kire mosolyogtál az előbb? – tudakolta Sandy.
Kezd idegesítő lenni, hogy örökösen figyelni akarja minden
lépésemet.
- Senkire, csak eszembe jutott egy régi emlék – hazudtam
neki.
- Ja, világos – mondta Sandy, de hallottam a hangján, hogy nem hitt nekem.
Még egy negyed órát ülhettünk ott, még kerestem a lány
pillantását, de ő inkább nem kockáztatott, majd ők felálltak, és fizetés
nélkül távoztak. Fura. De mindegy is. Hazavittem Sandyt, majd átmentem Joshhoz.
Ahogy beértem a házuk ajtaján, elkezdtem Joshra vigyorogni,
mint a fakutya, mire ő csak annyit mondott:
- Hozok sört, aztán mesélj el mindent!
És én így is tettem. Josh végig figyelt, néhány részleten
elgondolkozott, majd újra az egész figyelme az enyém volt. A mondandóm végén
bólintott, majd csak ennyit mondott:
- Annyira nyilvánvaló, hogy bejössz neki, öregem. De az még
nyilvánvalóbb, hogy te mennyire oda vagy érte. Nem igaz, hogy nem vagy hajlandó
bevallani magadnak!
És már megint igaza van. Ez a srác esküszöm, jobban ismer,
mint én saját magamat.
- Szerinted mit kéne tennem? – kérdeztem kétségek közt
vergődve.
- Szerintem? Ismerd meg, aztán meglátod, hogy hogyan tovább.
- Arra gondolsz, hogy vegyem fel MSNre? (oh igen- ez még rohadt menő volt akkoriban :D -szerzői infó)
- De arra ám- közölte Josh.
- Ha te mondod. Hallgatok rád, haver.
Nemsokára elköszöntem, és hazasétáltam.
Otthon mihelyst bementem, abba a személybe botlottam, akire
pont szükségem volt: a húgom, Annie.
- Hé, Annie, mizu?
- Szia Brian. De rég láttalak „így” itthon – mosolygott
Annie.
- Mit értesz azalatt, hogy „így”?
- Nem tűnt még fel, igaz? Lassan már aludni sem jársz haza.
Mindig parancsolgatsz, és most, hogy valószínűleg kell valami, szépen beszélsz
velem! – a mosolya eltűnt és láttam, hogy könnyek törnek elő a szeme sarkából, de folytatta –
Szóval, mi kéne?
Az igazat megvallva, meglepődtem. Annie tipikusan az a lány,
akin látni, hogy többnyire fiúk között nevelkedett. Benne van minden
hülyeségben, laza, viccelődik, még akkor is, ha fáj. De ezúttal már nem bírta
tovább. Fájt amit mondott, de legalább észhez térített.
- Annie, én…
- Ne! Ne szabadkozz, csak mondd, hogy mit szeretnél!
- Igazából csak azt akartam kérdezni, hogy ki az a lány,
akivel leszállás után szoktál beszélgetni?
A kérdés hallatán Annie kicsit megenyhült.
- Ja ő? Ő Brittany. Miért?
- Hm… semmi. Csak kíváncsi vagyok, kikkel barátkozol.
- Brit nagyon rendes lány- mondta Annie elmerengve - ha jól
tudom, eléggé jó tanuló, de nem az az okoskodó, mint a legtöbb stréber. Azért
bírom a legjobban, mert mindig meghallgat, mintha a nővérem lenne!
Szóval rendes, megértő, és még okos is? Remek kombináció.
- … és biztos vagyok benne, hogy jól összeillenétek. Mármint
te is jól nézel ki, meg ő is. Normális esetben te is rendes vagy, mint ő.
- Azt akarod mondani, hogy szerinted Sandyvel nem illünk
össze?
Hirtelen Annie szemei elkerekedtek, láthatóan nem így akarta
ezt mondani.
- Ne érts félre, Brian, szeretem Sandyt, meg minden, de
valami azt súgja, hogy Brittel jobb páros lehetnétek. Meg ő talán nem
változtatna téged ennyire meg.
- Aha. Hát. Köszi, hogy ezt elmondtad – mondtam elgondolkozva, és elindultam a szobám felé.
Sandy megváltoztatna? Ennyire rossz hatással lenne rám?
Tényleg ennyire vakon követtem volna eddig?
Ezen gondolatokat elhessegetve léptem be a böngészőbe, és kerestem rá Brittanyre a húgom ismerősei között.
Néhány percen belül már mentem is MSN-re és fel is vettem őt
az ismerőseim közé. Úgy tűnik, érdekes este elé nézek.
ember ez k***va jó nekem nagyon tetszik. :)hozz kövit !
VálaszTörlésköszönöm szépen, nagyon édes vagy :) és az új részek (pár napos eltérésekkel)kerülnek fel. (be vannak ütemezve :D ) a többin meg dolgozom :)
TörlésNagyon jó lett. :) siess a kövivel!! :D
VálaszTörléssziaa :) köszönöm szépen, és igyekszem ^^ puszii
Törlésa következő rész 2012.07.08. 10:30-kor lesz fent :))
VálaszTörlés