Nyaralni mentem

Drága Olvasóim :)

Nyaralni mentem, majd jövök :D és utána lesz frissítés, ígérem, de most hív a Balaton :/ meg annyira most ihletem sincs, talán ez a hétvége jót tesz ;P

puszi mindenkinek :)

B.

Nem akarsz eléggé - 11. fejezet 2. rész

Brittany

2012 Január

A januárt a bulizásnak szenteltem, mivel annyi időt vesztegettem el a búslakodással. Próbáltam minél felszabadultabb lenni, ismerkedni. Két hétvégén minden rendben is volt. Úgy éreztem, hogy sikerült végre elfelednem Őt, vagy legalábbis elnyomni az érzést, hogy még mindig őt akarom. Szentül hittem, hogy most már én is eléggé erős vagyok egy új kapcsolathoz.

Több fiú is versengett a kegyeimért, amit Németországban már megszoktam, csak ott még nem tudtam mit kezdeni ezzel. Túlságosan frissek voltak a sebek, amiket itthonról vittem magammal. De most, hogy késznek éreztem átadni magam a szerelem már oly ismerős érzésének, még örültem is ennek.

Egy nagyon kedves fiúval, George-dzsal randizgattam mostanában. Még nincs semmi köztünk, de eddig úgy tűnik, hogy eléggé jól megértjük egymást.

A discóban táncoltunk a régi-új magyar barátaimmal együtt, és persze George is ott volt körünkben. Szokás szerint nézegettem körbe tánc közben, hátha látok valaki ismerőst, akit már nagyon rég nem. Ekkor pillantottam meg Rileyt, aki éppen egy sráccal, ha jól emlékszem a nevére, Larryvel táncolt éppen. Az e-mailjeiből tudom, hogy mi a helyzet. Már együtt vannak úgy 3 hónapja.

Szerencsére Riley az egyike azoknak a barátaimnak, akikkel végig tartottam a kapcsolatot, és a barátságunk még most is annyira erős, mint azelőtt, mielőtt elhúztam innen.

Odafutottam gyorsan, mire Riley szinte könnyes szemmel a nyakamba ugrott.

- Istenem Brittany, micsoda meglepetés! Miért nem szóltál, hogy hazajössz?

Biccentettem Larrynek, és gyorsan bemutatkoztam. Senkinek nem szóltam arról, hogy hazatérek. Csak a család, és még a szüleim néhány ismerőse tudott róla. Nem akartam, hogy az emberek el kezdjenek pletykálni hirtelen hazatérésemről.

- Istenem Riley, annyira hiányoztál! Mindenki annyira hiányzott. El se hiszem, hogy pont itt futunk össze. Már keresni akartalak, de hát tudod, mindenkinek be kell számolnom arról, hogy mi volt velem az elmúlt években, és kissé besokalltam.

Riley megértően nézett rám, és megölelt még egyszer. A zenét túlharsogva kiabált a fülembe:

- Brit, találkozzunk holnap - mosolygott - amint látod, - itt feltűnően Larry felé biccentett a fejével - most nem alkalmas, de mindenképpen kell szerveznünk egy csajos napot!

- Persze drága, már nagyon várom!

Megkönnyebbüléssel nyugtáztam, hogy a barátságunk ugyan olyan erős maradt, mint volt.

Elindultam a mosdók felé, hogy megigazítsam a sminkem, amikor majdnem szívbajt kaptam: Sandy, teljes életnagyságban, sétált el mellettem. Fokozott figyelemmel haladtam el mellette, kerültem a tekintetét, és imádkoztam, hogy ne ismerjen fel. Csak amikor már a tükör előtt álltam a mosdóban, akkor nyugodtam meg, hogy ezt most megúsztam.

Visszatértem a többiekhez, és élveztem volna az estét, ha nem akad össze a tekintetem Brianével. Huh, évek óta nem mondtam ki ezt a nevet. Brian. Tengerkék szemei a szívemig hatoltak. Hogy lehet valaki ilyen hatással rám? Még ennyi év után is? Álltam a tekintetét. A levegő felforrósodott. Most mitévő legyek?

Nem akarsz eléggé - 11. fejezet 1. rész

Brittany

2011 December

Otthon, édes otthon. Újra Magyarországon. Isteni érzés az anyaföldre lépni. Magyar levegőt szívni, és egyszerűen magyarnak lenni, minden feltétel nélkül. Még sosem örültem ennyire a falum egyszerűségének, az otthon melegének. Már több mint két év telt el azóta, hogy konok fejjel elmenekültem itthonról Németországba. Jó sorom volt, szó sincs róla, hogy baj lett volna vele.

De itthon mégis csak más. Ide kötnek az emlékek. Tizenöt éves fejjel eltűntem, most tizenhéttel visszajöttem. Hiányzott az én kis országom. Ez az én világom, akármennyi barátra is tettem szert külföldön.

Ide köt minden.

Még akkor is, ha ő, akinek a nevére gondolni sem merek, itt törte a szívemet ezer apró kis darabkára. Valamennyire sikerült őt elfeledni. Valamennyire, de nem egészen.

Németországban nem volt senkim. Nem mintha nem kellettem volna senkinek, de én minden randin csak azt láttam a fiúkban, hogy mi az, ami hiányzik belőlük, mi az ami Benne megvolt. És soha senki nem volt elég jó. Mert senki nem volt Ő. Nem is lehetett.

Jöttek tőle a levelek. Rengeteg. Meg is lepődtem. El is olvastam mindet, de válaszolni nem tudtam rájuk, túl gyenge voltam hozzá. Csak önsanyargatás volt az, ha rá gondoltam, mégis napi szinten megtörtént. Arról sem volt fogalmam, hogy hogyan fogok a szemébe nézni, ha újra itthon leszek.

A levelekből megtudtam, hogy mennyire megviselte a „szakításunk”. Azt hittem, csak én törtem össze. Ő talán még jobban mint én, de ő erős volt, velem ellentétben. Sandyvel újra összejött, és ő segített neki újra felállni. Én viszont csak bolyongtam a nagyvilágban. Senki nem léphetett az ő helyébe.

Karácsonyra a családom nagy ünnepséget rendezett, mivel már két éve nem láttak, csak fényképeken, meg az interneten keresztül.

Apukámmal el is mentünk vásárolni az egyik bevásárlóközpontba. Régi szokásomhoz hívem rögtön megtámadtam a könyv részleget. A könyvek mindig vigaszt nyújtottak. Találtam is egy kedvemre való könyvet a Metallica történetéről. Olvasgattam a hátulját, majd az a fura érzésem támadt, hogy valaki néz, így hát visszaraktam a könyvet, majd felnéztem, és majdnem összeroppantam az érzések súlya alatt, amik elöntöttek.

Brian nézett rám vissza a bevásárló kocsi mellől. Nem tudtam mióta nézett, vagy hogy először felismert-e.

Annyit tudtam, hogy el kell tűnnöm. Gyorsan. Sarkon fordultam, és már ott sem voltam. Biztos nagyon utál. Csak ez járt a fejemben.

A vásárlás során gondosan ügyeltem arra, hogy apuval ne menjünk azokba a sorokba, ahol ők vannak, bár biztos voltam benne, hogy egy-kétszer meglátott.

Mikor hazaértünk visszavonultam a szobámba, és a karácsony így telt. Amíg vendégek voltak, mosolyogva meséltem az élményeimről, de amint visszatérhettem kuckóm mélyére, elöntöttek a régi érzések, és csak sírtam, vagy sóvárogtam az elvesztegetett idő után.

Tudtam most már, hogy nem lett volna szabad elmennem, és hogy azon az éjjel nem szabadott volna úgy elrohannom. Idiótának éreztem magam. Egy óriási idiótának. Életem szerelmét hagytam, hogy elfeledjen, szépen, lassan.

Remélem, továbblépett, és nem fog utánam kutatni, és ha találkozunk majd úgy teszünk, mintha soha nem fűztek volna minket gyengéd szálak egymáshoz.

Egy újabb veszekedést kettőnk között már nem tudnék elviselni.

Úgy döntöttem, hogy nem megyek vissza Németországba. Találtam egy számomra megfelelő iskolát Ausztriában, körülbelül fél órányi útra vonattal, és mostantól oda fogok járni. Egyszerűbb lesz ez így a családomnak.

Nem akarsz eléggé - 10. fejezet

Brian

Két évvel később - 2011. december

Még mindig gondolok rá, még mindig látom magam előtt az arcát, ahogy elpirult, akárhányszor rá mosolyogtam. És még mindig fáj a szívem, meggyógyíthatatlanul.

Sandy mellett fekszem az ágyban. A telihold fénye bevilágítja a szobát, és sápadt sugaraival játszik az arcán. Már két éve együtt vagyunk. Újra. Nem tudom, hogy sajnos, vagy hogy szerencsére. Nélküle fogalmam sincs, hogy hogyan vészeltem volna át ezt az időszakot, hálásnak kéne lennem, mégis eszembe jut, hogy ő választotta el tőlem azt a személyt, akit még az életemnél is jobban szerettem.

Brittanyt kerestem, a bál után. Még vagy egy hónapig vártam rá, hogy jelentkezni fog. Még a házukat is felkerestem, de a szülei csak annyit mondtak, hogy Németországban tanul, és hogy még nem tudják, hogy mikor jön haza, de megadták az új címét.

A húgom az incidens után feldúlt volt. Annie sosem bírta a búcsúzást, főleg úgy, hogy Brittany egy szó nélkül tűnt el. Most láttam igazán, milyen fontos volt ő mindkettőnk életében. A nevét már nagyon rég nem emlegettem fel Annie, vagy bárki más társaságában. Idő közben leérettségiztem, írtam is Brittanynek, és küldtem neki tablóképet. Nem jött válasz. Sose jött válasz. Egy bocsánatkérő levélre sem. Pedig abból volt jó sok, elhihetitek. Megbántam mindent, átkozom a hülye eszemet, mert most már tudom, hogy már amikor megismerkedtünk, akkor szakítanom kellett volna Sandyvel. De most már úgyis mindegy. Brittany valószínű sose jön haza, és valami német pasival éli az életét. Biztos azzal a hang technikussal a bálról. Úgy tudom egy korban vannak, és Brit gyakran mesélt róla, hogy milyen jó barátok voltak mindig is.

Hiányzik. Iszonyatosan. Ha csak eszembe jut majd megveszek. De Sandy előtt nem mutathatok fájdalmat, mert tudom, hogy csak veszekedéshez vezetne, ha felemlegetném akármelyik részletét a történetnek. Inkább a közelgő karácsonyra koncentráltam. Még ajándékot kell vennem mindenkinek. Le vagyok maradva a nagybevásárlással.

Sandyval úgy döntöttünk, hogy mindent összeírunk, és elmegyünk az utolsó napokban.

22.-én mentünk el az egyik bevásárlóközpontba, ahol mindent lehet kapni. Éppen az atlaszokat és albumokat nézegette Sandy, amíg én inkább a regényeket. Találtam néhány érdekes könyvet zenekarokról mint a Guns n Roses és ismét előjöttek az emlékek, mert tudtam, hogy Brit mennyire odavan a rocklegendákért.

Épp az egyik ilyen könyvbe olvastam bele, amikor felnéztem mert láttam, hogy néhány méterrel előttem valaki megállt, és levett egy könyvet a polcról. A lány hosszú, derékig érő barna haja az arcába omlott, ahogy a könyvet vizsgálgatta – a Metallica történetét. Hosszasan nézegette, majd visszatette. Rám nézett, és az ereimben megfagyott a vér – Brittany állt előttem, ezerszer gyönyörűbben, mint az az emlékeimben élt.  Gyorsan sarkon fordult, és már el is tűnt a hatalmas polcok mögött. Ja, és Sandy is megérkezett végszóra.

- Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott. Szívem, valami baj van? – kérdezte aggodalmasan, és gyengéden megérintette az arcomat.

- Nem, dehogy, semmi baj. Remekül vagyok- hazudtam- Na, találtál valamit? – próbáltam terelni a témát.

- Jaj, igen! Nézd ezt a gyönyörű könyvet! – és már el is feledkezett a „szellemről”.

Még hosszasan ecsetelte, hogy mi van a könyvben, de én csak Brittanyre gondoltam. Ki gondolta volna, hogy pont itt találkozunk? Mert én nem. És ő sem. Láttam a meglepettséget az arcán. Vajon miért futott el ilyen gyorsan? Nagyon utálhat...

Reméltem, hogy még látni fogom Britet, vagy legalább valamelyik sorban megpillantom. Néha látni véltem a mostanra derékig érő haját elsuhanni egy-egy sor végén, de mire odaértem, már nem láttam semmi. Kezdek bedilizni. A vásárlást befejeztük, majd hazaautóztunk. Engem kimerített nagyon, de Sandy az elemében volt, ezért el kezdtük becsomagolni az ajándékokat. 'Hát jó', gondoltam, 'a kedvére teszek.'
A Karácsony csendesen telt, hol Sandynél, hol otthon. A megszokottnál is próbáltam több figyelmet fordítani rá, amit ő persze betudott valami női agyrémnek. Nekem mindegy, amíg nem jön rá, hogy újra Brittany jár az eszemben, akárhányszor együtt vagyunk. Akárhányszor ránézek, azt kívánom, bárcsak most Brittany lenne ott.

Így telt el december utolsó néhány napja, majd jött a január.

Nem akarsz eléggé - 9. fejezet

Brittany

2009. Február

El sem hiszem, hogy ezt tette. Hogy kimondta mind azt, amit mondott. Úgy éreztem, életemben először, hogy a szívem most nem csak kettétörött, hanem, hogy ki is tépték a helyéről, és én csak egy lélek maradtam érzelmek nélkül, akinek többé nincs helye ebben a világban.

Bezárkóztam a tanterembe, amit a banda kapott, és mondtam Rileynak, hogy ne mondja meg Briannek, hogy hol vagyok, semmi esetre sem. Nem akartam beszélni senkivel, semmiről. Ki akartam sírni magam. Addig amíg már nem volt erőm, és már könnyem sem maradt. A végén már csak a sírás utáni hisztérikus szipogás és rángatózás maradt. Utáltam a világot. Utáltam mindent, amit valaha szerettem. El sem tudtam képzelni, hogy hogyan jutott idáig az egész.

Fogalmam sincs, hogy meddig maradhattam ott, de egyszer csak jött Riley, és mondta, hogy ideje menni. Én engedelmesen felálltam, és követtem Rileyt. Nem beszéltünk sokat, csak mondta, hogy már nagyjából mindenki elment, Briant pedig azóta nem látta, hogy elküldte, tehát tiszta a levegő. Mondtam neki, hogy ezt a nevet az én jelenlétemben ne ejtse ki többé.

Undok voltam mindenkivel. Mihelyst hazaértem, belevetettem magam a kádba és vettem egy forró fürdőt. Legszívesebben meghaltam volna. Lejátszottam a fejemben az este történéseit. Majd eszembe jutott a banda. Vajon kidobták őket? A fiúk tudnak énekelni, ismerik mindegyik dalt, tehát remélem, tartották a frontot. Nem kellett volna olyan makacsul elrohannom, de már nem bírtam. Ő most mindegyikünket elvesztette. De ez a lány hibája is.

Belegondoltam, hogy most akár lehetnék az ő karjaiban is. Beleborzongtam, még annak ellenére is, hogy a víz forró volt. Túlzottan beleszerettem, hogy elfelejtsem. Viszont éreztem, hogy muszáj volt.

A szüleimet rábeszéltem, hogy jót fog nekem tenni a levegőváltozás, és hogy írassanak be egy német iskolába, és ezentúl lakhatnék Adamnél, a hang technikusnál, aki az év nagy részében Németországban lakik a családjával.

Valahogy sikerült őket rávennem, és el is tűntem két évre.

Jót fog tenni, ezt hajtogattam magamnak. Csak ezt. Majd felszálltam a repülőre, ami az új életem felé repített. Úgy véltem, hogy végleg.

Új életet kezdtem, de a régi végig kísértett. Több mint két évig bírtam. Haza sem jöttem alatta egyszer sem, bár a honvágyam iszonyatos volt.

Nem akarsz eléggé - 8. fejezet

Brian

2009. Február

Egész este, egészen éjfélig a bejáratnál kellett gubbasztanom, pedig bálványozhattam volna Brittanyt is a tornateremben. Bevallom, meglepett az, hogy ők a zenekar, akit idén szerződtettek. De igazából magamtól is kitalálhattam volna, hiszen sokszor volt szó a zenekarról, és rengeteget emlegette is a nagy fellépést is februárban.

Most pedig itt játszik, én meg nem lehetek ott. Az egyetlen vigaszom az, hogy Sandyvel nem egy helyre osztottak be minket. Ezért ő a ruhatárban van, én meg szerencsére tőle messze. Istenem, bárcsak véget tudnék vetni ennek a kapcsolatnak.

Éjfélkor végre leváltottak. Követtem az isteni zenét, amit játszottak. Amikor végre be akartam menni a tornaterembe, Sandyvel futottam össze, és ragaszkodott hozzá, hogy menjünk táncolni, mert hogy ez az ő kedvenc száma. Azt sem tudja, hogy ki az a OneRepublic, nemhogy még ez is az ő kedvence. Lassú szám volt, a Secrets. Sandy előre furakodott a tömegben, én meg mentem utána. Magamon éreztem Brittany tekintetét, de nem néztem fel. Sandy megcsókolt, de amikor nem csókoltam vissza félig aggódva, félig bosszúsan nézett fel, és megkérdezte, hogy mi a bajom. Mondtam, hogy semmi, csak annyit stresszeltünk a bál miatt, most élvezzük inkább. Erre ő még jobban hozzám bújt. Ahogy ott táncoltunk egyszer csak Sandy megszólalt:

- Nézd, ez a kis cafka az énekes. Az ilyeneket ki kéne innét tiltani, a többi kis ribanccal együtt…- nyafogta.

Téged kéne innen kidobni, gondoltam magamban.

- Nem tudom, mi kivetni valót találsz benne, rendes lánynak tűnik, és remek a hangja – próbáltam Brittanyt védeni.

Ekkor Sandy ellökött magától és ordítani kezdett:

- Azt ne hidd, hogy nem tudok semmit rólad meg erről a mocskos kurváról! Igenis tudok mindent, olvastam a naplózott beszélgetéseiteket, mindent!!! – a zene elhallgatott, már mindenki minket figyelt. Brittany aggodalmas pillantásokat vetett ránk. Csak most ne jöjjön ide, mert attól tartok, ilyen állapotban Sandy még meg is tépné.

- Mit képzelsz, miért kutatsz utánam? Azt hittem, hogy bízol bennem – most már én is ideges voltam.

- Azt csinálok amit akarok. Már rég nem törődsz velem annyit mint a kapcsolatunk elején, így hát el kezdtem gyanakodni. És nem is alaptalanul. Tudom, hogy találkozgattatok a hátam mögött!

- Azt hiszed, nekem ez jó volt így? Minden nap azt kívántam, hogy szakíts velem Sandy! Nem is tudod, hogy már mióta. Te komolyan nem veszed észre magad, igaz? Annyira megváltoztattál néhány hónap alatt, hogy mással sem törődtem, csak önmagammal, meg veled. Olyan önző voltam, mint soha előtte. Te tettél ilyen szörnyeteggé!

Az egész terem minket figyelt, de nem érdekelt, már nem. Szépen akartam, hogy véget érjen, de hát lehet valaminek szépen véget vetni? Attól tartok nem.

- Szóval azt akarod mondani, hogy én vagyok a hibás? – fakadt ki Sandy.

- Eltaláltad. Az idegeimre mentél az utóbbi egy hónapban.

Brittany a meglepetés erejével termett köztünk.

- Hagyjátok abba. Én nem érek ennyit! Tudjátok mit? Mind a ketten önzők vagytok. Én azt hittem te más vagy, Brian, de csak azért maradtál vele, hogy neked jobb legyen. Köszönöm, ebből nem kérek. Az igazat megvallva, jobban egymáshoz illetek, mint gondoljátok! De én most kiszállok. Brian, azt hittem, volt köztünk valami, valami különleges, de ma már csak tudom, hogy áltattam magam. Azt hittem, hogy ez az este különleges lesz. Fontos volt ez a zenekarnak. De ti mit csináltatok? Tönkretettétek, még ezt is, magatok miatt. Szörnyű alakok vagytok. Én leléptem. – könnyeivel küszködve fejezte be az utolsó mondatot. A szívem majd megszakadt a látványtól. Majd elrohant. Az emberek összesúgtak, a zenekar valamelyik tagja gyorsan bejelentette, hogy szünetet tartanak, én pedig futottam Brittany után, otthagyva a megsemmisült Sandyt, aki sóbálvánnyá meredve állt a terem közepén.

Hiába rohantam, Brittanyt csak nem találtam sehol. Megkerestem a legjobb barátnőjét, Riley-t, aki azt mondta, hogy nem találkozhatok vele, mert idióta voltam, és ilyen alakokat nem engedhet közel a barátnőjéhez. Már engem is a sírás kerülgetett a dühtől, a fájdalomtól, amit annak az elvesztése okozott, ami nem is volt az enyém.

Hazamentem, nem akartam tudni a világról. Elegem volt mindenből. Legszívesebben elástam volna magam. Végre megszabadultam Sandytől, de elvesztettem azt is, amiről már hónapok óta tudtam, hogy a legfontosabb nekem: az igaz szerelmemet, Brittanyt.

Egy díííííííííííj!!!!! :P

Nagyon szépen köszönöm a díjat a http://onedirectionandanne.blogspot.hu/ tulajdonosának, Annának :)

na hát most:


1.Tedd ki a képet  (ez eddig okés :D )

2.Köszönd meg attól, akitől kaptad.

Köszönöm szépen Anna :)))

 

 

3. Írj 10 dolgot magadról

1.Hát ez nagyon durva péntek 13.án. De boldog vagyok :)

2.Még mindig őrületes Jonas Brothers rajongó vagyok. fuckyeah

3.A történetem rólam szól.

4.18 éves vagyok

5.A legjobb barátom Ádám, Németországban lakik.

6.Beszélek spanyolul.

7.Szeretek énekelni és zongorázni

8.Felsőfokú angol nyelvvizsgám van. (oh yeah so I'm pretty good :P )

9.Író leszek, és most először az életben, nem viccelek!

10. Ausztriában tanulok, vonattal járok iskolába, most éppen dolgozok, pincér vagyok, és mindenkit ismerek (ha nem is személyesen, de látásból) akik szerepelnek a történetemben.

4.Küldd tovább a díjat

 

Na ebben nem vagyok jó. én csak .* http://onedirectionandanne.blogspot.hu/  * 

neki ajánlom a díjat, újra. Mert rengeteg támogatást kaptam tőle, és iszonyatosan kibeb*szottul megérdemli!!!!

Hát ennyi drága Olvasóim. Kösz a figyelmet :) és a támogatást. hogy a kommentekkel lelket öntötök belém! 

Esetleg olvassátok a blogomat - www.untouchable-b.blogspot.com 

aztán vigyázzatok magatokra, legyetek jók. Bulizzatok sokat. :D 

nyár van. stb. nem tudok mit írni, mára le van amortizálva az agyam. :D

Millió puszi

xoxo

Brigitta

Nem akarsz eléggé - 7. fejezet

Drága Olvasóim! :)
Ez az első, hogy külön szólok hozzátok. Minden egyes drága olvasómnak szeretném megköszönni azt a sok szeretetet, és segítséget, amit kaptam! Nélkületek nem ment volna, és ezt nem azért mondom, mert baromi jól hangzik, és ettől fontosnak érzitek Magatokat :D hanem mert így is érzem. Ha nem lenne a Ti támogatásotok, sz*rt se érne ez az egész. Nagyon szépen köszönöm, és ahogy ígértem, átléptük az 50es napi megtekintést, tehát itt a következő rész - jó estét, jó olvasást! :)

Brittany

2009. Február

Úgy véltem, hogy a banda készen állt. Készen vagy a nyerésre, vagy a bukásra. Bár a nyerést jómagam is inkább lehetségesnek tartottam. Az óriási repertoárunkkal biztos, hogy sikert aratunk. Már el is döntöttük a többiekkel, hogy veszünk fel kívánság-dalokat is. Bárki kérhet, és ha ismerjük, akkor eljátsszuk. Még rövid üzeneteket is küldhetnek, amiket majd én mondok be. Remélem sok pár talál így egymásra. Bárcsak ez az én esetemben is ilyen egyszerű lenne. Briannel már hónapok óta beszélgetünk, sőt január végén még találkoztunk is. A randin sétálni mentünk. Együtt bebuszoztunk a nagyvárosba, ami úgy körülbelül fél órára van, majd a városban sétálgattunk, és beültünk egy kávézóba. Jól telt a nap, és láthatólag ő is élvezte. Nem vártam, hogy a randi végén megcsókoljon. Isten igazából nem nagyon voltak elvárásaim az egésszel, mert tudtam, hogy még mindig Sandyvel jár. Szóval, ha belegondolok, majdnem velem csalja a barátnőjét. Mármint olyan értelemben, hogy hogyha történne valami köztünk, és Sandy megtudná, természetesen én lennék a hibás. Ki más? Világ életemben mindig mindenért én voltam hibáztatva.

De Brian most már dönthetne. Igazán. Ideje lenne. Folyamatosan csak azt hajtogatja, hogy mennyire fontos vagyok neki, és hogy már nem kell sokat várnom arra, hogy végre együtt legyünk. Én már nem tudom. Már nem is nagyon érdekel, hogy hogyan lesz. Túljutottam egy holtponton, amikor már teljesen mindegy: ha összejövünk, akkor örülök neki, ha nem, hát nem. Fájni fog, de még mindig jobb, mint kétségek közt élni.

Én nem akarom Briant választások elé állítani. Kegyetlen lenne, és ez az ő élete, bár igaz, a sorsunk mostanában egészen eggyé fonódott.

A bálra visszatérve, még mit sem tud arról, hogy a Dark Paradise játszik. Legyen ez meglepetés. Ennyi nekem is jár.

A bál estélyén Rileyval lázasan készülődtünk.

A nyitótánc este 7-kor volt, tehát nekem már olyan fél 6 körül ott kellett lennem a bandával, hogy mindent be tudjunk állítani, és hangpróbát tartani.

Iskola után gyorsan ebédeltem, letusoltam, hajat mostam, majd megszárítottam. Bemelegítettem a hajsütővasat, majd gyönyörű loknikat varázsoltam magamnak. Riley ebből a szempontból könnyebb helyzetben van, mivel a haja természetesen göndör.

Felöltöztünk. Meg kellett állapítanom, hogy tényleg ellenállhatatlanul néztünk ki. A pink Converse-ek csak úgy virítottak a lábamon, hatalmas kontrasztot képezve. Imádtam, ha valami ekkora látványt vált ki. Skorpió lévén imádom a feltűnő dolgokat, és szeretek különbözni. Kifestettük egymást. Riley szemfestéke gyönyörű zöldes árnyalatokban pompázott, ami gyönyörűen illett a zöld cipőhöz. Nálam a rózsaszín árnyalatait részesítettük előnyben. Ilyen gyönyörű sminkem még talán nem is volt.

Mikor odaértünk a kastélyhoz, amiben a bált rendezték, már a szervező osztály ott volt. A szívem a torkomban dobogott, hiszen tudtam, hogy Brian is ott lesz. Bementünk az ajtón, és ki fogadott? Eltaláltátok, Brian. Meglepődöttséget és még valami mást észleltem az arcán, amit nem tudtam hova tenni. Végigmért, nem egyszer, és elégedetten nyugtázta, hogy ő is rózsaszín inget viselt, ami remekül illett az én összeállításomhoz. Majd végre megszólalt:

- Brit, nem is tudtam, hogy jössz, de amúgy is, még csak a szervező osztály lehet itt, meg a zenekar. Sajnos nem engedhetlek be – szánakozott.

- Semmi baj, Brian. A zenekarral vagyok. Emlékszel, hogy mondtam, hogy nagy fellépésünk lesz? Erről beszéltem! Hát nem izgalmas? – ujjongtam.

Viszont nagyon is úgy tűnt, hogy ő kicsit kényelmetlenül érzi magát.

- Nem is tudtam, hogy ti fogtok játszani – feszengett. Láttam, hogy ezt nem így tervezte. Lerítt róla, hogy ideges.

- Remélem, hogy megnézel minket. Azt mondtad, szívesen hallanád, hogy hogyan játszunk – csacsogtam tovább – de most mennem kell. Tudod, még be kell állítanunk mindent. Szia Brian. Jó szórakozást!

Majd időt sem hagyva neki a válaszra továbbálltam.

Elindultam a tornaterem felé. Tudniillik az iskola a kastélyban van, ezért az egyik szárny egy része át lett építve tornateremnek, nem nagy, de a célnak megfelel. A banda többi tagja már várt rám, a dobok már álltak, éppen az erősítőket szerelték. A hang technikusunk, Adam, már tűkön ült, hogy végre próbáljunk ki mindent. Meg is történt a próba. Remekül zajlott. Eljátszottunk egy-két számot, és istenien szólt mindegyik.

Kaptunk az igazgatótól egy termet az emeleten, ahol lerakhattuk a cuccainkat, és pihenhettünk, amíg nem kezdődött a show.

Már fél 8 volt. Én végig a teremben maradtam, nem akartam látni, hogy hogyan illegeti magát Sandy Brian karjaiban. Bár szívesebben táncoltam volna vele én. Beénekeltem, majd lesiettem. A folyosó megtelt emberekkel, gyönyörű ruhákban. Volt persze néhány, akik nem épp alkalomhoz illően öltöztek, de hát erről már nem én tehettem.

Besiettem a tornaterembe, váltottam pár szót a fiúkkal (bár még nem mondtam, a banda többi tagja fiú), és úgy döntöttünk, hogy kezdünk.

- Szeretettel köszöntünk mindenkit! Remélem, hogy legalább annyira jól érzitek magatokat, mint mi. Egész este küldhettek számot, és ha ismerjük, akkor eljátsszuk. Rövid üzeneteket is küldhettek, én fogom őket továbbítani. De hát nem is akarok tovább beszélni, kezdjük is el. Fiúk? – hátranéztem, és láttam hogy a fiúk felől mehet. És elkezdtünk játszani. A teremben egyre többen lettek. Nagyon izgultam, de isteni érzés volt a színpadon állni. Az emberek láthatóan jól érezték magukat, amit én a zenének tudtam be, de lehet, hogy csak az alkohol tette.

Minden esetre jó volt a hangulat. Fél 12-kor volt a tombola, de éjféltől újra a miénk volt a terep. A tombola előtt nem is vártam Briant, hogy megjelenjen. Tudtam tőle, hogy egészen éjfélig a bejáratnál fog karszalagokat ragasztani.

Épp egy OneRepublic számot játszottunk, amikor megláttam Briant Sandyvel lassúzni. Azt hittem, hogy ez már nem tud érdekelni, és Brian dönteni fog, de nem gondoltam, hogy ilyen egyszerűen elvesztettem a csatát. Nem veszthettem el! Nem, nem és nem!

Nem akarsz eléggé - 6. fejezet 2. rész

Brian

2009. Január

A karácsonyi szünet egy részét családi körben töltöttem, ami nem mondható szűknek. A sok vendég, és vendégségbe menés kikészíti az embert. De Szilveszterkor kicsit kieresztettem a gőzt. Nem akartam Sandyvel ünnepelni, igaz ez lett volna az első Szilveszterünk együtt(ha nem az utolsó). Mégsem vonzott a lehetőség. Inkább Josh-sal mentem egy házibuliba. Jó volt a hangulat, pár jó arc és rengeteg pia. Bár én nem terveztem a berúgást, azért rendesen megártott az alkohol. Másnap nem is voltam használható semmire.

A szünetet végig MSN-eztem Brittanyvel, és kezdjük egész jól megismerni és megérteni egymást. Nagyon kedves, szinte minden várakozásomat felülmúlja. Nem semmi a csaj. Nagyon szeretnék már vele találkozni, de ő valahogy halogatja. Úgy tervezem, hogy majd amikor a szünet után az első nap megyek a csajokért, majd beszélek vele, és elhívom egy randira.

Sandyvel már öt hónapja vagyunk együtt. Gyakran nála alszom, és bűntudatom van, mert lassan már csak a testi vágyaim kielégítéseire van ő nekem. Utálom, hogy a szemében látom a szerelmet, és én nem tudom, ő mit lát az enyémben, de én érzem, hogy nem szeretem már annyira, mint az elején, ha egyáltalán szeretem még. Jó, hogy van, meg már majdnem fél éve együtt vagyunk, de vele valahogy nem tudom hosszúra tervezni ezt a kapcsolatot. Abban sem vagyok biztos, hogy megérjük a februárt egy párként. Kétlem. De még fogalmam sincs, hogy hogyan szakítsak vele. És azt meg főleg nem, hogy mikor. Azt mégsem tehetem meg vele, hogy a bál estéjén szakítunk. Hiszen együtt táncolunk. A saját érdekeim már megint minden más előtt. Kezdem érteni, hogy mit értett Annie az alatt, hogy Sandy teljesen megváltoztat. Egy önimádó barom lettem. Magamnál jobban most már csak egy valami van, akit jobban szeretek: Brittanyt. Imádom azt a lányt. Nem tudom leplezni, és nem is akarom többé. De nem tudom mi tévő legyek, ha nem akar találkozni, akkor egyszerűen nem kényszeríthetem.

Másnap a terv szerint kint vártam az állomáson a lányokat, és Brittanyt. Még a gondolattól is mosolyogtam. A vonat komótosan begördült az állomásra, majd el kezdtek leszállni az emberek. És akkor megláttam őt. Ha ez még lehetséges, akkor napról napra szebb lesz. Ismételtem Anniék társaságában haladt felém. Amikor meglátott, elpirult, majd odaköszönt.

- Szia – mondta. Egy apró mosoly játszott az ajkán. Míg végül ténylegesen elmosolyodott.

- Szia Brittany – én is mosolyogtam.

Majd elkezdtünk beszélgetni. A lányoknak megmondtam, hogy menjenek addig az autó nyitva van, csak üljenek be. Nem kételkedtem, hogy ők inkább szívesebben lettek volna mellettünk, hogy kihallgassanak mindent. De azért elmentek.

Brittanyvel úgy tíz percet, ha beszélhettem, mire Annieék már elkezdtek kiabálni az autóból, hogy most már tényleg mehetnénk.

Brittany kicsit csalódottnak tűnt, mivel ő eléggé lassan oldódik fel. De mellettem, mintha még ez is gyorsabban és egyszerűbben menne neki, és még én sem érzem magam egy önimádó baromnak mellette. Mert ő fontosabb kezdett lenni mindennél. És ezért meg is kérdeztem:

- Mondd, Brittany, mielőtt még a lányok megvernek, mert nem viszem őket haza időben. Nem lenne kedved találkozni, valamikor, csak kettesben?

Brittany ismételten elpirult. Lehet valaki még ennél is édesebb? Majd megszólalt:

- De, nagyon is lenne kedvem. Majd a részleteket megbeszéljük MSN-en jó? Vagy ha kell a számom, a húgodnak megvan. De most már én is megyek. Szia Brian, majd beszélünk.

- Rendben. Szia.

És már el is indult haza, ahogy mi is tettük. Úgy tűnik a szerelem rosszkor talált meg, másfelől meg úgy tűnik, hogy nem akar elengedni. Bonyolult hetek elébe nézek.

Egész délután csak bolyongtam a házban. A házimról fogalmam sincs, hogy mikor, illetve, hogy hogyan csináltam meg.

Este Sandynél aludtam. Próbáltam elfeledni Őt. De ez egy szinte lehetetlen próbatételnek tűnt. Lehet, hogy csak én vagyok gyenge? Ezt nem tudtam volna megmondani. Nem éreztem magam gyengének, csak akkor, amikor Brittanyvel beszéltem. Alig tudtam magam türtőztetni, akárhányszor csak mosoly jelent meg azokon a kívánatos ajkain, hogy ne csókoljam meg ott, az utca közepén. De tudtam, hogy nem lenne helyes. Még nem. Előbb véget kellett vetnem az egésznek Sandyvel. Csak végre tudnám, hogy hogyan.

Másnap Josh-sal elmentünk egyet bandázni a faluba. Beszélgettünk, kikértem a véleményét a dologban. Szerinte minél előbb szakítok Sandyval, annál könnyebb lesz nekem, és Brittany annál felszabadultabb. Mennyire igaza van. Én nem tudom, hogy hogy viselkednék, ha Brittanynek lenne valakije ugyanebben a helyzetben. Valószínűleg megőrjítene. És választás elé állítanám, ami kegyetlenség, de mégsem lehetne egyszerre két emberé. Ekkor rájöttem, hogy megválaszoltam a saját kérdésemet. Nekem is döntenem kell, most, vagy soha.

Nem akarsz eléggé - 6. fejezet 1. rész

Brian

2008. December

…vártam, és vártam, hogy végre jöjjön fel MSNre. Lassan már azt hittem, hogy rossz cím volt kiírva a közösségi oldalra. De miért tenne ilyet? Ennek nincs is semmi értelme.

Aztán egyszer csak a kis emberke szürkéről zöldre váltott. Brittany bejelentkezett. YESSSSS!!!

Erre vártam már lassan fél órája. Ráírjak? Persze, mit veszthetek.

Kissé szakaszosan haladt előre a beszélgetés, mivel sok mindent írt egyszerre, és ritkábban. Vajon ő is annyira izgulhatott mint én? Azt írta, hogy már ő is látott… ez jó jel, mert nem tagad le semmit.

Írta, hogy egy banda frontembere. Nem semmi a csaj. És zongorázik meg énekel. Tele van meglepetésekkel. Biztos isteni hangja lehet. Úgy képzelem el, hogy a hangja angyali lehet, és inkább a lassú szerelmes balladákhoz való, de mást is jól el tud énekelni.

15 éves. Mintha ezt eddig nem tudtam volna, de azért megkérdeztem, hogy haladjon tovább a beszélgetés. Négy év korkülönbség. De az alapján, ahogy eddig írt, eléggé érettnek tűnik. Bár fél a sötétben. De ez aranyos. Legalább el lehet majd mellette játszani a hőst.

Miközben tovább beszélgettünk, és én egyre többet tudtam meg róla, egy pillanatig sem jutott eszembe Sandy, csak miután elköszöntünk egymástól, és bűntudatom támadt, mert soha nem vártam, és élveztem egy beszélgetést sem Sandyvel ennyire. Meglepő érzés volt, de felemelő. Lehet, hogy Annienek teljesen igaza van, és tényleg remekül passzolnánk egymáshoz? Nagyon úgy tűnik. Csak tudnám, hogy mi legyen Sandyvel, hogy hogyan tovább…

Nem akarsz eléggé - 5. fejezet

Brittany 

2008. December

A kávézóban történteket még mindig alig tudtam felfogni. Brian mosolygott? Rám? Ez szinte már csodával határos. Miután viszont Sandy ellenőrizte mosolya tárgyát, vagyis engem, inkább nem kockáztattam, hogy még egyszer elvesszek azokban a gyönyörű szemekben. Inkább a csajokkal folytattam a beszélgetést, majd olyan negyed óra múlva távoztunk, persze fizetés nélkül, mivel az ikrek meghívtak minket. Ez azért nagyon kedves tőlük.

Riley még átjött hozzám kicsit, mert még volt egy óra, amíg a szülei érte jöttek volna. Az egy órát megállás nélkül végigbeszéltük. Brianről meg fiúkról úgy általánosságban. És persze a bálról, ami úgy tűnt, hogy egyre vészesebben közeledik. Meséltem neki a próbáról a bandával, de Riley megnyugtatott, hogy biztos minden tökéletesen fog sikerülni, hiszen már eddig is játszottunk kisebb közönségnek. Ez sem lesz nagyon más. Persze, nem hát. Azzal a különbséggel, hogy ott voltak húszan, most meg 1000 ember fog hallgatni minket.

Hirtelen csengetést hallottam, megjöttek Rileyért. Gyorsan felvettem a kabátomat, kikísértem Rileyt. Ölelés, puszi, a szokásos. Majd gyorsan visszafutottam a házba. Már sötét volt odakint. Ez nem meglepő decemberben, engem mégis szinte megrémített, hogy milyen gyorsan telnek a napok egymás után. Szinte összefolynak.

Gyorsan bekapcsoltam a gépemet, és elkezdtem internetezni. Elvégeztem a szokásos rutinokat, e-mailek lecsekkolása, közösségi portálok, majd a legvégén az MSN. Mire felmentem MSNre már vagy egy óra eltelt azóta, hogy Riley hazament.

Már éppen azon voltam, hogy ráírok, mert éppen ugyan ebben a másodpercben jött fel, amikor megláttam, hogy legfelül ez az írás fogad: egy új személy szeretné felvenni a partnerlistájára.

Hát jól van, nézzük ki az. brian.n@yourmail.com. Te jó isten. Ez csak Brian lehet! Elfogadás. Egyszerre!

Néztem, ahogy a kis emberke a neve mellett szürkéről zöldre váltott. Mintha évszázadok teltek volna el. Az idő csigalassúsággal haladt előre. Mögöttem az óra kattogását már-már lassan olyannak hallottam, mintha lelassulna, majd a végén megállna.

Ekkor a képernyőm alján megjelent egy narancssárgán villogó ablak. Brian üzenetet küldött. Te szentséges Úr Isten. Azt hiszem, hogy el fogok ájulni. Még a kurzort is csiga lasssúsággal mozgattam. Nehogy valami balul süljön el. Majd megnyitottam.

Brian üzente:

Szia.:)

Oké, azt hiszem, rosszul vagyok. A pillangók csak nem akarnak nyugton maradni a gyomromban.

Óvatosan elkezdtem gépelni.

Brittany üzenete:

Sziaa .:)

Majd láttam, hogy Brian ismételten gépel.

Brian üzenete:

Ne haragudj, hogy felvettelek. De már többször is láttalak, és nagyon szimpatikusnak tűntél. Remélem nem baj, hogy írok.

Még ő kér elnézést. De édes. Te jó Isten. Még jobb mint amilyennek elképzeltem.

Brittany üzenete:

Nem baj, dehogyis. Én is láttalak már. De nem gondoltam volna, hogy egyszer majd beszélni fogunk.

Küldés. Már vártam, hogy lent újra megjelenik, hogy ő ír. De most valahogy mégsem akaródzott neki. Biztos hülyének néz most. Jaj minek írtam, hogy én is láttam már?

De akkor megjelent a várva várt szöveg. Brian éppen ír.

Brian üzenete:

És hogy vagy ma?

Brittany üzenete:

Nagyon jól, köszönöm, csak nem szeretem, hogy ilyen sötét van, mert félek a sötétben. :$ és te hogy vagy?

Brian üzenete:

Köszi, egyre jobban:).  És hogy telt a napod?

Brittany üzenete:

Egész jól, de meg kell mondjam, kicsit lassan. És egyre inkább nincs kedvem arra gondolni, hogy hamarosan február lesz. Még annyit kell próbálnom a bandámmal…

Brian üzenete:

Banda? Te is játszol hangszeren?

Brittany üzenete:

Igen, zongorázom, de itt csak énekelek. Olyan frontember féleség vagyok. Meg Manager. Én egyengetem az utunkat. Már voltak kisebb fellépéseink, de most egy nagyra készülünk. És már izgulok, remélem jól sül el.

Brian üzenete:

Ebben biztos vagyok. Majd egyszer meghallgathatlak titeket?

Te jó Ég! Tényleg kíváncsi arra, hogy mivel foglalkozok, és hogy milyen a banda. Ez annyira… kedves. Tényleg. De úgy tűnik, hogy fogalma sincs arról, hogy az a „nagy fellépés” az ő iskolájában lesz.

Brittany üzenete:

Persze, hogy megnézhetsz minket. Örülnék neki.

Brian üzenete:

És hány éves is vagy pontosan?

Brittany üzenete:

Egészen pontosan 15. És te?

 

Brian üzenete:

Én 19. 

...

Nem akarsz eléggé - 4. fejezet

Brian 

2008. december

Ma, azon kívül, hogy Josh-sal kell találkoznom, az előbb hívott Sandy, hogy találkozzunk a kávézóban. Úgy sincs jobb dolgom. Csak ne gondolnék mindig erre a lányra, a selymes hajára, az édes mosolyára… nem, Brian! Koncentrálj: randi, Sandy, kávézó..: KONCENTRÁLJ!

Végre beértünk a kávézóba, ami első ránézésre eléggé kihaltnak tűnt így délután. Még csak december eleje van, de már így is röpködnek a mínuszok.

Ahogy beértünk, egy ismerős arcot láttam. „Ne már, ezt nem hiszem el”, gondoltam. Ez csakis a Sors keze lehet! Így sem tudok nagyon másra gondolni, most meg itt ül Ő, teljes életnagyságban a barátnőivel.

Sandyt gyorsan odakísértem az első boxhoz, és leültünk úgy, hogy jól lássam a lányt.

Az egyik barátnője elkezdett felénk mutogatni. Majd ő is idenézett, de amint meglátta, hogy nézem, elpirult és lesütötte a szemeit. Súgott valamit a mellette ülő lánynak, aki alig észrevehetően rám nézett, majd valamit odasúgott neki.

Sandyvel rendeltünk, majd némi rövid, átlagos beszélgetés után újra elkezdtem keresni a lány tekintetét. Ő félve rám nézett, majd hátrafordult, de ő mögötte nem volt semmi, majd újra rám nézett, a pillantása szinte kérdő volt. Óvatosan, bátorításképpen rá mosolyogtam, elpirult, mosolyra görbült a szája, mire Sandy hátranézett, de ő még pont vissza tudott fordulni a barátnőihez, és mintha mi sem történt volna, el kezdett nevetni a lányokkal, bár szerintem fogalma sem volt róla, hogy min nevetnek. Szép mentés volt.

- Kire mosolyogtál az előbb? – tudakolta Sandy.

Kezd idegesítő lenni, hogy örökösen figyelni akarja minden lépésemet.

- Senkire, csak eszembe jutott egy régi emlék – hazudtam neki.

- Ja, világos – mondta Sandy, de hallottam a hangján, hogy nem hitt nekem.

Még egy negyed órát ülhettünk ott, még kerestem a lány pillantását, de ő inkább nem kockáztatott, majd ők felálltak, és fizetés nélkül távoztak. Fura. De mindegy is. Hazavittem Sandyt, majd átmentem Joshhoz.

Ahogy beértem a házuk ajtaján, elkezdtem Joshra vigyorogni, mint a fakutya, mire ő csak annyit mondott:

- Hozok sört, aztán mesélj el mindent!

És én így is tettem. Josh végig figyelt, néhány részleten elgondolkozott, majd újra az egész figyelme az enyém volt. A mondandóm végén bólintott, majd csak ennyit mondott:

- Annyira nyilvánvaló, hogy bejössz neki, öregem. De az még nyilvánvalóbb, hogy te mennyire oda vagy érte. Nem igaz, hogy nem vagy hajlandó bevallani magadnak!

És már megint igaza van. Ez a srác esküszöm, jobban ismer, mint én saját magamat.

- Szerinted mit kéne tennem? – kérdeztem kétségek közt vergődve.

- Szerintem? Ismerd meg, aztán meglátod, hogy hogyan tovább.

- Arra gondolsz, hogy vegyem fel MSNre? (oh igen- ez még rohadt menő volt akkoriban :D -szerzői infó)

- De arra ám- közölte Josh.

- Ha te mondod. Hallgatok rád, haver.

Nemsokára elköszöntem, és hazasétáltam.

Otthon mihelyst bementem, abba a személybe botlottam, akire pont szükségem volt: a húgom, Annie.

- Hé, Annie, mizu?

- Szia Brian. De rég láttalak „így” itthon – mosolygott Annie.

- Mit értesz azalatt, hogy „így”?

- Nem tűnt még fel, igaz? Lassan már aludni sem jársz haza. Mindig parancsolgatsz, és most, hogy valószínűleg kell valami, szépen beszélsz velem! – a mosolya eltűnt és láttam, hogy könnyek törnek elő a szeme sarkából, de folytatta – Szóval, mi kéne?

Az igazat megvallva, meglepődtem. Annie tipikusan az a lány, akin látni, hogy többnyire fiúk között nevelkedett. Benne van minden hülyeségben, laza, viccelődik, még akkor is, ha fáj. De ezúttal már nem bírta tovább. Fájt amit mondott, de legalább észhez térített.

- Annie, én…

- Ne! Ne szabadkozz, csak mondd, hogy mit szeretnél!

- Igazából csak azt akartam kérdezni, hogy ki az a lány, akivel leszállás után szoktál beszélgetni?

A kérdés hallatán Annie kicsit megenyhült.

- Ja ő? Ő Brittany. Miért?

- Hm… semmi. Csak kíváncsi vagyok, kikkel barátkozol.

- Brit nagyon rendes lány- mondta Annie elmerengve - ha jól tudom, eléggé jó tanuló, de nem az az okoskodó, mint a legtöbb stréber. Azért bírom a legjobban, mert mindig meghallgat, mintha a nővérem lenne!

Szóval rendes, megértő, és még okos is? Remek kombináció.

- … és biztos vagyok benne, hogy jól összeillenétek. Mármint te is jól nézel ki, meg ő is. Normális esetben te is rendes vagy, mint ő.

- Azt akarod mondani, hogy szerinted Sandyvel nem illünk össze?

Hirtelen Annie szemei elkerekedtek, láthatóan nem így akarta ezt mondani.

- Ne érts félre, Brian, szeretem Sandyt, meg minden, de valami azt súgja, hogy Brittel jobb páros lehetnétek. Meg ő talán nem változtatna téged ennyire meg.

- Aha. Hát. Köszi, hogy ezt elmondtad – mondtam elgondolkozva, és elindultam a szobám felé.

Sandy megváltoztatna? Ennyire rossz hatással lenne rám? Tényleg ennyire vakon követtem volna eddig?

Ezen gondolatokat elhessegetve léptem be a böngészőbe, és kerestem rá Brittanyre a húgom ismerősei között.

Néhány percen belül már mentem is MSN-re és fel is vettem őt az ismerőseim közé. Úgy tűnik, érdekes este elé nézek.