Nem akarsz eléggé - 14. fejezet

Édes drága Olvasóim.
Mérföldkőhöz érkeztünk (nem a 14. fejezet miatt...). Ezt a történetet 2008ban kezdtem el írni, egy fiúról, aki nagyon tetszett. Mint már említettem, a szereplőket mind ismerem. A történet internet előtti vége az volt, hogy... az titok :) Lényeg mi lényeg, már vége lett volna akkor, amikor Brit elmegy bulizni, mivel megismerkedik valakivel. Na ez most nem így lesz. Más terveim lettek a történettel.

Olvass tovább. A fejezet végén megtudsz még pár dolgot erről...


És hogy még érdekesebb legyen a dolog - egy új szereplővel gazdagodunk!. Hollárrrééééé!

*****

Christoph 

Christophnak hívnak, de mindenki csak Chrisnek hív. Van pár testvérem. Egészen pontosan 3. De ez most nem róluk szól...

Éppen a legjobb haveromnak, és egyben legjobb barátomnak, Mattnek magyaráztam telefonon, hogy mennyire szeretnék már jogsit, amikor meghallottam, hogy Anniehez, a húgomhoz, jött valaki.

- Hé, Matt, haver. Le kell tennem. Majd beszélünk! 

Ahogy kinéztem a szobám résnyire nyitott ajtaján, láttam, hogy egy körülbelül velem egykorú lány sétál be a húgom szobájába. Wow, nem rossz a csaj. De mióta járnak ilyen jó nők a tesómhoz?! Mindig a kis pisis barátnői jönnek hozzá... Ahelyett, hogy... Na mindegy, végre... Ez legalább már valami.

Ki kéne deríteni, hogy ki ez a csaj... De egyszerre csak nem támadhatom le őket. Annie már így is frászt kap, ha bemegyek a szobájába. Mintha érdekelne, hogy mit csinál. Hát tökre nem... A testvérem. Veszekszünk. Rengeteget, de szeretjük egymást.

Addig facebookozok. Azzal legalább elmegy egy kis idő. 'Hogyan töltsük el az időnket úgy, hogy nem csinálunk semmit, mégis csinálunk valamit' című műsorunkat látják. Mintha ólomlábakon járna az idő. 

Ahogy kiléptem a szobámból Brianbe ütköztem.

- Mizu öcsi, mi ez a sietség?

- Brian... ne hívj öcsinek, tudod, hogy utálom.

- Jaj, öcsi, ezer bocs. De mindig is az öcsikém maradsz... - mosolygott Brian.

- Mindegy. Anniehez akarok bemenni, van nála valami jó csaj. Őt akarom megnézni.

- Oh, most már ovisokra hajtasz? Akkor marad az öcsi. Ez nem kérdés! - mondta Brian.

Brian a bátyám. Ő most 20 éves. Én meg 17. Azt mondják, hogy hasonlítunk egymásra... Ez ő.

- Tesó. Ő most tényleg nem ovis. Esküszöm. Majd nézd meg te is, ha nem hiszel nekem.

- Lehet, hogy be is nézek majd. Még meggondolom. Jobb dolgom is van, mint Annie ovis barátnőit nézegetni.

Szokás szerint kopogás nélkül toppantam be Annie szobájába. Megálltam a küszöbön, és a falnak dőltem, hogy lazábbnak tűnjek. 

Már repült is felém egy díszpárna.

- Chris, tűnés! Megmondtam, hogy kopogj, mielőtt bejössz...

blablabla. Üres szavak, hugi, üres szavak. Úgyis a melletted ülő lányt nézem.

- Pofa be, hugi. Inkább mutass be a feltűnően csinos barátnődnek!

Oh igen, ma feltűnően udvarias vagyok... Ezt biztos valami elcsépelt amerikai szerelmes filmből vettem.

Annie barátnője nagyon szép volt. Barna haj, zöldes szemek... Azok a szemek!

 (ez tényleg én vagyok... ne utáljatok... - írói megjegyzés)

- Brit - mutatott rám ezalatt Annie - ő itt Chris, a nagyképű bátyám. Chris - nézett rám, ő itt Brittany. Nem rég jött haza Németországból.

Szóval ezért nem ismerem még.

- Oh, wow, Németország? Du sprechen Deutsch? - nevettem.

Azt hiszem, annyira nem jött be a viccem. Brittany furán nézett rám, de azért elnevette magát.

- Igen, beszélek németül... Csak jobban, mint te - mosolygott.

- Többször is átjöhetnél - mondtam - Ritkán jönnek jó csajok Anniehez. Mindig csak az ovis barátnői. Unalmas, hogy...

Ekkore valaki megfogta a vállam. Brian állt mögöttem.

- Mi unalmas?

- Hát az, hogy folyamatosan Annie ovis barátnőivel találjuk magunkat szemben a házban. Soha nem jön egy jó nő, mint Brittany. 

Brian mintha szoborrá vállt volna. Valami rosszat mondtam? Felváltva néztem Brittanyre és Brianre. Majd Anniere. Mintha valami titok összekötné őket, amiből csak engem hagytak ki? Mi folyik itt?

- Srácok? - kérdeztem.

Semmi. Végül Annie törte meg a csendet.