Nem akarsz eléggé 19. fejezet

Sziasztok! :)

Elmondhatatlanul hiányoztatok, és nem is tudom, hogy hogyan engesztelhetnélek ki Titeket... :(
Íme, egy újabb rész, hogy ne érezzem magam olyan rosszul. :D

Chris szemszöge következik :)

******

2012. február (továbbra is)

Ahogy leértünk a konyhába, Annie már teli bögrékkel várt minket.

- Melyiket kéred? - kérdezte Brittanyt.- A rózsaszínt - mosolygott Brittany.- Valahogy sejtettem - nevetett Annie.

A teát kortyolgatva a szemem sarkából néztem Brittanyt. Nevetgélt, Annievel beszélgetett. Meglepően  lojális barátnak tűnt.

- ... és annyira sajnálom, hogy akkor szó nélkül tűntem el. Hidd el, nekem se volt könnyű - sütötte le a szemét.

- Elhiszem, elhiszem... - bizonygatta Annie.

- Na és milyen volt Németország? - kérdeztem.

- Huuu hát nagyon gyönyörű - csillantak fel a szemei - Imádtam, sokkal jobb életszínvonal van ott, mint idehaza. De hát azért Magyarország mégis csak Magyarország. Nem múlt el úgy nap, hogy ne vágytam volna haza.

Próbáltam olvasni az arckifejezéséből, de annyira gyönyörű volt, hogy le se tudtam venni a szememet a hosszú, selymes hajáról, a puha bőréről... 

- Chriiiiiiiiiiis!? - nevetett Annie.

- Miii? Mi? Bocsi..- éreztem, ahogy elpirulok - elgondolkoztam.

Annie 'a nézéssel' nézett rám.

- Na jól van Mr. - nevette el magát aztán.

- Csak azt kérdeztük, hogy kérsz-e még teát - mosolygott Brit.

- Jaaa, persze, miért is ne - mosolyogtam rá.

Elbeszélgettük az időt, én időről időre csak Brittanyt néztem... Élveztem, hogy a körünkben van, olyan... elmondhatatlanul megnyugtató volt a jelenléte. Úgy éreztem, mintha mindig is ismertem volna.

******

- Jézusom, már ennyi idő van? Mennem kéne haza most már...

- Ne, maradj még, hiszen olyan jól elbeszélgettünk - mosolyogtam rá biztatásképpen.

Elmosolyodott ő is.

- Ez nagyon édes, de nem lehet. Még tanulnom kell, nagyon sajnálom.

- Jaj, Brittany, pedig igazán maradhatnál - mondta Annie.

- Köszönöm, de inkább majd jövök máskor is még - mondta mosolyogva.

Ezt nagyon remélem, tettem hozzá gondolatban.

- Kikísérlek - vetettem fel.

- Oké - egy újabb hibátlan mosoly.

Elkísértem az ajtóig.

Felvette a kabátját, megigazította a haját, majd megfordult és egyenesen a szemembe nézett.

- Megmondanád Briannek, hogy beszélnünk kell? Fontos lenne.

- Mi van kettőtök között? - csúszott ki a számon.

- Nézd, Chris - sóhajtotta - ha én azt tudnám, most nem kérném ezt tőled. Kérlek, tedd meg ezt nekem. És ha tudni akarod, mi zajlik itt, jobb, ha a bátyádat kérdezed. Én sajnos már nem tudok hozzászólni - lesütötte a szemeit.

Elgondolkoztam. Kattogtak az agyamban a kerekek. Aztán végül döntöttem.

- Persze, beszélek a fejével. Hiba lenne egy ilyen lányt elszalasztani - kacsintottam rá, bár mélyen legbelül megöltek ezek a szavak.

- Annyira nagyon köszönöm - mondta csillogó szemmel, majd megölelt - nem is tudod, hogy mennyit jelent ez nekem!

- Ugyan, szóra sem érdemes...

Legszívesebben soha nem engedtem volna el, de muszáj volt. Mielőtt még kínos lett volna az ölelés, gyorsan elengedtem őt, és kinyitottam neki az ajtót.

- Akkor gondolom majd beszélünk még - mondtam félig kérdezve.

- Persze, ez csak természetes!

- Akkor... Szia!

- Örülök, hogy megismerhettelek!

- Én is - bárcsak tudnád, hogy mennyire.

Még néztem, ahogy elhajt az autójával, de aztán kezdtem fázni, így bementem újra, és tévéztem egy kicsit a szobámban.

******

-Hát te nem vagy normális! Hívj fel, ha valami normális dolgot is ki tudsz nyögni! 

Uhh. Ez Sandy, a hárpia hangja. Na vajon most mi a vita tárgya?

- Szünetet tartani... Megőrült!

Na szépen vagyunk. Már megint csinálja itt a fesztivált.

*bummmmm* - Hatalmas ajtócsattanás. Idióta a csaj. Valaki elment otthonról... Vajon Brian jól van?

Bekopogtam.

- Bejöhetek? - kérdeztem odakintről.

- Gyere öcsi...- hallottam a fáradt hangját. Szegény... Nem irigylem. Most még az öcsi-jelző sem zavar.

- Na mi a szitu? Mi volt ez Sandyvel? - nagy levegő - meg aztán Brittanyvel? Mi folyik itt?

- Túl sokat kérdezel... - nevette el magát keserűen.

- Tudod, hogy kíváncsi vagyok - mosolyogtam sunyin.

Egy ideig gondolkodott, aztán:

- Nézd. Sandyvel fogalmam sincs, hogy miért vagyok még mindig együtt ...

- Na hát ezt én sem tudom - vágtam közbe vihogva.

Rosszallóan nézett rám.

- Bocsi - húztam össze magam egy kicsit.

- Lényeg mi lényeg. Ezt most végre megmondtam neki. Idő kell, hogy át tudjam gondolni az érzéseimet. Brittany ismételt felbukkanása viszont nem könnyíti meg a helyzetemet. Brit és Sandy utálják egymást...

- Mi volt közted meg Brit között?

- Én magam sem tudom. De szerintem életem legjobb lehetőségét szalasztottam el, amikor menni hagytam. Nem tudom, hogy van-e még esélyem nála.

Na remek. Szóval... régóta ismerik egymást. Basszus. Most mit tegyek? Nekem is tetszik Brittany.

Mi legyen? Legyek a jó, kedves öcsi, imádjon Brian ezért egy életen keresztül, vagy legyen önző?

- Szerintem... - kezdtem nagy levegőt véve.

******

Mára legyen elég ennyi drága Olvasók! :) 

Remélem tetszett ez a rész. Nagyon-nagyon remélem. Ezen dolgoztam már vagy két órája. :) Jó persze közben Facebookoztam, az nem könnyíti meg a helyzetet. De minden esetre örülök, hogy kész lett, és remélem, hogy tetszik :) 

Na, mit gondoltok? Hogy dönt Chris? :) Jó, vagy rossz fiúval állunk szemben?

És még mindig restellem, hogy ennyi időre eltűntem. 

PeaceAndLove <3 

B.