Nem akarsz eléggé - 22. fejezet

Sziasztok!

Őszinte leszek, kicsit csalódott voltam/vagyok, hogy csak egy valaki kommentált, így fogalmam sincs, hogy mennyire tetszett nektek most a sztori... Emiatt kicsit elcsüggedtem.

Remélem tetszeni fog ez a rész!

******

Chris

... már jó ideje kint ültünk a parkban, és bár iszonyatosan hideg volt, figyelmesen végighallgattam Brittanyt.
Néztem, ahogy beszél, formálja a szavakat, indulatos lesz, mutogat a kezeivel, majd újra ellágyulnak a vonásai. Soha ilyen gyönyörűnek még nem láttam.


Brittany

Chris valóban jó beszélgetőpartnernek bizonyult. Meghallgatott, hozzászólt a történethez.
- ... szóval tényleg azt mondod, hogy hagynom kéne Briant egy ideig? De értsd meg Chris, ez már kettőnk között túl rég húzódik. Semmi kedvem pont most feladni!
- Nem azt mondom, hogy add fel. Csak azt, hogy Briannek idő kell. Ő néha egy időzített bomba.
Furán néztem Chrisre. Nézésemtől elmosolyodott.
- Na jó, nem időzített bomba, de megtartja magának a gondolatait. Valószínűleg már rég tudja, hogy mit fog tenni. Csak mi nem tudunk még róla. Érted? - mosolya még mindig őszinte volt és aggódó.
Próbáltam én is mosolyt erőltetni az arcomra.
- Azt hiszem, értem mire próbálsz kilyukadni. De Brian... - sóhajtottam fel - még soha nem volt ilyen nehéz dolgom egy fiúval. Őt... egyszerűen lehetetlen megérteni, soha nem tudom mire gondol, mit fog tenni, mit fog mondani a következő pillanatban. Ez idegesít... de azt hiszem, hogy ez az, amit a legjobban szeretek benne.
Csendben ültünk egymás mellett, és lassan elkezdett hullani a hó. Néztem, ahogy a park lámpái fényében aláhullanak ezek a kis csodák. Egy hópehely se hasonlít a másikhoz. Mindegyik individuális és egyedi.
Chrisre néztem. Ő engem nézett, ahogy csodáltam a porcukorral behintett világot. Egy nagy hópihe landolt az arcomon. Felkuncogtam és ő letörölte a már elolvadt hópehely maradványát az orcámról. Mosolyom nem hervadt, de zavaromban lenéztem a földre. Arcomba hullott egy kósza tincs. Ahogy ismételten felnéztem, Chris arca közelebb volt a vártnál. Eltűrte a tincset az arcomból. Most nem húzódtam el.
Ajkaink egy tökéletes pillanatban forrtak össze ezen a hideg, téli estén. Ajka forró volt és gyengéd. Minden egyes csókba beleborzongtam. Megérzéseimre hagyatkozva még közelebb ültem, és beletúrtam a hajába, Chris pedig tetszését kifejezve testemet még közelebb húzta az övéhez. Minden tökéletesnek tűnt...
Aztán feleszméltem, és gyorsan elhúzódtam.
- Chris... nekünk - motyogtam - nekünk ezt nem szabadna... Én... én Briant szeretem. Ne haragudj.
Mielőtt még szólhatott volna, felugrottam, és futottam, ahogy csak a lábam bírta. Könnyeim jobban eláztatták a sálamat, mint az olvadt hópihék.
A park kapujában Chris utolért és megragadta a kezemet és magához húzott.
- Soha ne kérj bocsánatot azért, aki vagy!
Magához húzott, és megölelt. Én pedig sírtam és sírtam végeláthatatlanul. Ő pedig csak ölelt, csendben, a hóesésben, és védelmezően simogatta a hajam.


Chris

Brittany felugrott, és csak futott. Nem érdekel, hogy a bátyámat szereti... A csókja mást mondott. De nem hagyhatom ilyen állapotban egyedül járkálni a parkban, így hát utánafutottam, a biciklimet a padnál hagyva. A park kapujában szerencsére utolértem. Ki volt fulladva, és rázta a sírás. Magamhoz húztam.
Ő volt a leggyönyörűbb teremtés, még így, kisírt szemekkel is. Megszakadt érte a szívem.
- Soha ne kérj bocsánatot azért, aki vagy!
Megöleltem. Rázta a sírás. Nyugtatásként elkezdtem simogatni a haját. De ő csak sírt...
Amikor kicsit megnyugodott, az autójához kísértem, de nem engedtem, hogy ilyen állapotban hazavezessen. Beültem mellé, ő beindította a motort és bekapcsolta a fűtést. Teljesen át volt fagyva.
Egy ideig csendben ültünk, majd amikor láttam, hogy tényleg megnyugodott, javasoltam, hogy beszéljük meg a történteket.
Maga elé bámult, ki a sötétbe az ablakon keresztül. Vártam... Majd megszólalt:
- Amióta hazajöttem Németországból, olyan egyedül érzem magam - mondta száraz, szinte rekedt hangon. - a régi barátaim új barátokat találtak... Én meg olyan magányos vagyok. Nulláról indultam, ismét... és mégis, még mindig csak Brian jár az eszemben. Lehet nem is kellek neki, mégis csak az foglalkoztat, hogy ne tudja meg, mi történt ma este kettőnk között. El tudod képzelni, hogy milyen nehéz ez most nekem?
Nem, persze, hogy nem tudtam elképzelni. Rengeteg barátom volt, és soha nem voltak ilyen problémáim, nyitott, őszinte srác voltam.
Nem szóltam, nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki. A szavaimtól úgyse érezné jobban magát...
- Persze, hogy nem tudod... de hidd el, jobb is.
Többet nem mondott. Újra csend telepedett az autóra.
Ültünk egymás mellett, ő a gondolataiban elveszve, én a közelségétől és az illatától bódultan.
- Jobb lesz, ha visszamész a biciklidért. Teljesen be fogja lepni a hó - rám nézett, és mosolyt erőltetett az arcára. De a szemei nem mosolyogtak.
Kiszálltunk az autóból, és búcsúzásképp megölelt.
Megpróbáltam örökre az agyamba, a testembe és az emlékezetembe vésni ezt a pillanatot. Az illatát, a bőre puhaságát.

Amikor elhúzódott tőlem, csak ennyit mondott.

- Remek ember vagy, Chris, remélem tudod. De próbálj meg nem úgy gondolni rám. Ne nehezítsd ezt meg nekem, kérlek.

Szavai jobban csíptek, mint a hideg levegő. Haboztam.

- Kérlek - ismételte. Arca gondterhelt volt, de semmit sem veszített a bájából.

- Jó - mondtam - de ne hidd, hogy egy csókot csak úgy el lehet felejteni... 

A düh kitörni készült belőlem.

- Lehet, hogy én nem a bátyám vagyok, de ő látszólag nem akar téged eléggé - emeltem fel a hangom - ezt azért gondold át!

Dühösen visszasétáltam a biciklimért a parkba. Brittanyt ott hagytam kétségek között, és vissza se néztem. Időre van szükségem... vagy szükségünk...

*****

Hát ennyi lenne. Lehet még írok ma egyet, de tényleg elszomorít, ha nem kommentáltok... Senki se. :(

Legalább újévi ajándékként. Légyszi?

Nagyon boldog, és sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek. 

Bár ez ugyan olyan nap az évben, mint a többi. Csak máshogy hívjuk. És ünnepeljük...

 

PeaceAndLove.

B.

Egy díj :)

 A http://onedirectionandanne.blogspot.hu/ -írójától, Annától, kaptam ezt a díjat.

A kérdései:

1.Mióta írsz blogot?Honnan jött az ötlet,hogy elkezded?
Huuu. A saját blogomat ( www.untouchable-b.blogspot.com ) már 2010ben "megalapítottam". A blogolást rendszeresen 2011 márciusában kezdtem viszont...
Az alapötlet csak annyi, hogy túl sok a mondanivalóm, és írásban jobban ki tudom fejezni magam, mint szavakban. Ennyi.

2.Melyik szereplő hasonlít a leginkább rád?
Köztudott, hogy Brittany én vagyok. Legalábbis részben. Sok a közös félelmünk, vergődik fiúk között és sokszor nem tudja, hogy hogyan tovább ..

3.Az ismerőseid közöl kik tudják,hogy blogot írsz?
A legtöbb ismerősömnek nem idegen a tény, hogy blogot írok. Ha feldúlt vagyok, vagy egy téma nagyon foglalkoztat, és szerintem őszinte, és jól érvelő dolgokat tudok róla írni, akkor facebookra is kiposztolom. Had olassák csak az igazságot... Nem félek önmagam lenni.

4.Hány blogot vezetsz egyszerre?
Kettőt. Ha időm engedné, még lenne egy három, az bizti.

5.Ha egy részt átélhetnél a saját blogodból melyik lenne az?
Szerintem az a rész, amikor Brian és Brittany közel kerül egymáshoz. Akivé Brian most változott a történetben, egy hozzám nagyon közel álló személy volt... Aztán fogalmam sincs, hogy hogyan távolodtunk el egymástól ennyire. Viszont az öccsével, a kezdeti gyengéd kötődés ellenére is, még baráti a kapcsolatom.

6.Szoktál vázlatot írni,külön lapra,vagy egyszerre itt írod a részeket?
A zseni átlát a káoszon. :D Csak írok... Régen írtam wordben vázlatot, sőt, egész részeket. Aztán meguntam, túlságosan időigényes volt. Mostanra megtanultam egyből új részeket írni. Sok iheletet merítek ifjúsági- és drámai regényekből. Sokat segítettek az írási technikám fejlesztésében.

7.Van mottód,ha igen,mi az?
Az a mottóm, hogy nincs mittóm. :D
A saját szabályaim szerint élek, túl nagy a kreativitásom, és túlságosan könnyen kezdek álmodozásba. Merek nagyon álmodni.
Igazából Nektek is csak ezt tudom tanácsolni - merjetek álmodni.

8.Van példaképed? Ha igen,ki?
Nem nagyon hiszek ebben a példaképes dologban. Hiába tartom Demi Lovatot inspirálónak, ha más a rendeltetésünk az életben. De ha mondani kéne valakit, szerintem ő lenne az. És a nagyszüleim.

9.Ha választhatnál valami szuper-képességet mit választanál?
 A láthatatlanság mindig is csábító volt.
De talán inkább valami olyat választanék, ami az érzelmekkel kapcsolatos, arra mindig is labilis voltam... Szóval bizonyos embereknek a gondolatait szeretném hallani - de úgy, hogy ki is tudjam kapcsolni a funkciót.

10. Ha egy napot újra átélhetnél az életedből,mi lenne az?
Erre talán a legegyszerűbb válaszolnom. Azt a napot, mielőtt a nagypapám bekerült a kórházba, és meghalt a nyáron. Szeretnék tőle elbúcsúzni rendesen... és szeretném, ha tudná, hogy miatta tanulok ennyit, hogy büszke lehessen rám!

11.Hogy reagálsz egy ilyen díjra?
Motiválóan hat rám, mert mostanában nem volt sok kedvem írni...  És persze hálás vagyok érte!

A díjat nem küldöm senkinek se tovább, mert nem olvasok blogokat, nincs időm erre, sajnálom!
De igazán hálás vagyok érte.
Köszönöm!

Nem akarsz eléggé - 21. fejezet

Na jó. Még rosszabbul érzem magam, mint eddig valaha.
De szeretnék tisztázni valamit, mielőtt még valaki tényleg nagyondehúúúdenagyon felháborodik, hogy már nagyon rég nem írtam:
- Nekem ezért nem fizet senki
- A szabadidőmben csinálom, saját, és főleg a TI szórakoztatásotokra
- Nekem az iskola fontosabb mint a blog -> ezt kérlek tartsátok tiszteletben.
Továbbá el szeretném még mondani, hogy én majd' minden nap fél7kor érek haza az iskolából, és nagyjából éjfélig tanulok, ha nem tovább, és ötkor kelek. Tehát nagyon szépen kérlek Benneteket - tartsátok tiszteletben ezt. Próbálok új részt hozni, mindig, amint csak tudok!
Köszönöm!! <3

******

Brian

- Miről szeretnél velem beszélni? - hallottam a hátam mögött.
Ez a hang. Több éven keresztül elviseltem, már magam sem tudom az okát, hogy miért.
- Szia Sandy.
A tekintete szinte megfagyasztotta a vért az ereimben. Érezte a 'vesztét'.
- Hol is kezdjem...
Annyi ötletem volt, hogy hogy fogok vele szakítani, mégis, mint akit kicseréltek, a gondolataim összefolytak, és a végén úgy döntöttem, hogy olyan gyorsan véget vetek ennek, amilyen gyorsan csak tudok.
- Mondd már...
Türelmetlenkedik. Látom az arcán a pírt, amit a hideg szél okozott.
- Nézd Sandy. Úgy érzem, hogy túl sokáig voltunk együtt, és ez már nem az igazi, ami kettőnk között van. Szerettelek, sőt, most is szeretlek, de ez már messze nem az a szerelem, amit az elején...
- Ne is folytasd...
A szavamba vágott, pedig máskor csak ritkán tett ilyet. A legtöbb esetben egyszerűen csak ő beszélt, én meg bólogattam.
- Szakítani akarsz, igaz?
Próbáltam az arcáról olvasni, de ez szinte lehetetlen volt. Nem tudom, hogy a lemenő nap fénye, vagyis a szürkület okozta ezt, vagy egyszerűen remek pókerarca van a csajnak, ami eddig fel se tűnt.
Némán bólintottam. Ő pedig levegőt vett, és folytatta:
- Oké.
- De én... Mi?
Nem akartam hinni a fülemnek. Ő, Sandy, egyszerűen csak annyit mondd, hogy oké?
- Ezt hogy érted? - kérdeztem újra.
- Úgy, hogy oké. Már egy ideje találkozgatok egy másik fiúval... Csak nem tudtam, hogy hogyan mondjam el. Túlságosan megszokott volt, hogy együtt vagyunk.
Álltam ott, némán. A szemembe nézett, én álltam a pillantását. De olyan mesebelinek tűnt ez az egész. Most akkor én szakítottam vele, vagy ő velem?!
- Akkor...
- ennyi. - fejezte be a mondatomat - Minden jót kívánok neked a továbbiakban Brian. Remek srác vagy. Remélem boldog leszel valakivel, aki jobban illik hozzád, mint én. Szia.
Csak álltam ott, kissé megsemmisülve, és még mindig nem hittem a szemeimnek, és annak, amit hallottam az imént. Ennyi. Szabad vagyok.
Talán élete legőszintébb szavait mondta Sandy az imént. Azta. Még soha ezelőtt nem hallottam őt így beszélni. Wow. De tényleg, csak... wow.
Az autóhoz vezető úton lejátszottam a fejemben az egészet újra, meg újra. Hihetetlenül felszabadító érzés volt újra szinglinek lenni.
De... most, hogy szabad vagyok, hogyan tovább?



Brittany

Még mindig a Christől kapott üzin gondolkoztam. Feküdtem az ágyamon, és a plafont bámultam. Ráférne egy festés a szobámra...
De visszatérve a témához, nem tudom, hogy most mit gondoljak erről az egészről. Mi az, hogy össze van zavarodva? Hiszen majdnem megcsókolt a házukban. Akkor most miért van összezavarodva? Azzal, hogy össze van zavarodva, csak engem zavar össze még jobban. Most miért kell ezt?
Férfiak... Se velük, se nélkülük.
Azt hiszem, jobb lesz, ha találkozok Chrisszel. Elvégre, mégis csak testvérek, ráadásul azt mondta, bármikor beszélhetünk, ha szeretném.
Azt írta, hogy tudom, hogy hol találom meg... Őőő. Az az igazság, hogy fogalmam sincs, mivel még csak most ismertem meg.
(sms)
*szia Annie. Meg tudnád mondani, hogy hol találom Christ? Fontos lenne... xoxo
Remélem nem tartja furának, hogy most meg hirtelen a másik testvérét keresem... Hiszen Brian volt a téma, most hogy így belegondolok, évekig...
*Sziaa. Persze, menj ki a parkban, biztos ott lesz valahol a bringájával. Sajnos többet én sem tudok.. puszi
Felöltöztem és elmentem a parkba. Miután leállítottam az autót, éppen ki akartam szállni, amikor megláttam a Sandyt kijönni a park kapuján. Telefonált.
Kicsit vártam, nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy vele találkozzak... Kerülöm, ahol csak lehet.
Úgy kb.öt perc telhetett el (nehogy visszajöjjön) amikor Brian sietett ki szintén a parkból, beült az autójába, és elhajtott.
Awww Brian *-* ....
Na jó, Brittany, fókuszálj.
Bementem a parkba, és elkezdtem sétálgatni, Christ keresve.
A hó ropogott a talpam alatt, bár már pár napja, hogy utoljára havazott.
Mikor láttam, hogy nincs a közelben senki, elkiáltottam magam.
- Chriiiiiis?!
Semmi. Így tovább sétáltam.
- Chriiii...áááá!
Ekkor valaki megfogta a derekamat hátulról, de ezzel a lendülettel mind a ketten a földön landoltunk.
- Hééé, nyugii, csak én vagyok.
- Chris, te akkora egy hülye vagy - mondtam már röhögve - halálra ijesztettél, nem vagy normális.
- Azért ne mondd, hogy nem élvezted. Akár csak egy kicsit is.
Ahogy ott a hóban feküdtünk, és ahogy ő mosolygott rám... egyszerűen nem tudtam haragudni. Nehéz bevallanom, de abban a pillanatban legszívesebben megcsókoltam volna.
Neeem nem Brittany. Ne is gondolj ilyenre.
- Na jó. Egy picit élveztem. De csak egy picit.
- Aztán mondd, kicsi lány, mi járatban ilyen későn és sötétben a parkban? Nem mondták, hogy ez veszélyes?
- Ha tudni szeretnéd, téged kerestelek...
- Ja igen, ez feltűnt a kiáltásból, de soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jól meg lehet ijeszteni.
Újra nevetni kezdett. Tetszett a mély, derűs nevetése.
- Ne szekálj, jó? - vele nevettem.
Ahogy (még mindig) ott feküdtünk és nevettünk, mélyen egymás szemébe néztünk, majd abba maradt a nevetés. Közelebb húzódott, és én sem húzódtam el...
Brittany, ne! - kiáltotta egy hang a fejemben.
- Öhh... talán... fel kéne kelnünk a földről, meg fogunk fázni.
Istenem de béna vagyok...
- Jaa igen - motyogta zavartan. - Nem hagyhatom, hogy megbetegedj.
Gyorsan felugrott, és felsegített.
- Köszi.
- Ugyan. :)
Felvette a biciklijét a földről, majd elindultunk egy pad felé.

******

Na jó emberek, mára ennyi. Holnap fontos spanyol dolgozatom van, már így is majdnem egy órát 'elvesztegettem' ezzel a résszel, bár ennek az írását jobban élveztem, mint a tanulást.

Kommenteket szívesen fogadom, hogy hogyan tetszett, motiváljatok egy kicsit!

Annyit ígérhetek (bár az még odébb van), hogy karácsonyi szünetben lesz időm írni, ha ez boldogít titeket, engem azért igen :)

Rengeteg puszi, köszönöm a kitartásotokat, hogy vártok az új részekre!

PeaceAndLove

Brigitta.

Nem akarsz eléggé - 20. fejezet

Sziasztok.
Még mindig rosszul érzem magam, amiért hanyagolva voltatok, így neki álltam egy újabb rész megírásának.
Íme:

******

- Brian -

- Szerintem... az lenne a legjobb, ha ejtenéd Sandyt. Teljesen. Senki sincs oda érte a családban, és te magad mondtad az előbb, hogy te se érted, miért vagytok még mindig együtt - mondta Chris.
Egy pillanatra elgondolkoztam. Mennyire igaza van. Ez az egész szünet dolog csak arra volt jó, hogy időt nyerjek, hogy eltoljam a szakítás pillanatát. Semmi másra.
- Tudod mit öcsi? Igazad van. Szakítok vele. Minél előbb, annál jobb. Ideje, hogy véget érjen ez a rémálom...
De hogy szakítsak vele? Elvégre már évek óta egy pár vagyunk... Majd kitalálok valamit.
- Khmmm.
- Mi az, Chris? - kérdeztem.
- Beszélhetnél Brittanyvel. De ha rám hallgatsz, az lenne a legjobb, ha mind a két csajt elfelejtenéd... Mi értelme, hogy itt kínzod magad, de most komolyan? Keress valaki mást... Ennyit nem ér az egész, hogy egyfolytában itt depizz nekünk...
- Majd... majd átgondolom. De figyi, már késő van, menj aludni...
- Ez most komoly? Aludni küldesz, hány évesnek nézel, 12nek? Brian...
- Na, menj már.
Nem hiszem el, hogy 18 éves kora ellenére még mindig rendezni kell. Olyan mint egy nagy óvodás.


- Chris -

Sikeresen bogarat ültettem Brian fülébe. Lehet, ha majd egyszer rájön a tervemre, egy ideig utálni fog. De hát nem hibáztatom érte. Már megint önző vagyok, és önfejű, de mindenkinek a saját boldogsága lebegjen a szeme előtt... Amúgy is, ki figyel arra, hogy nekem jó legyen? Senki, az ég adta világon senki. Szóval muszáj a saját sorsomat a kezembe vennem.
Brittany az enyém lesz. Annyira tetszik, odáig vagyok a lányért. Hihetetlen, hogy eddig kellett várnom egy ilyen csoda felbukkanására.


- Brian -

Másnap egy kellemesnek nem mondható fejfájással ébredtem. Hihetetlen, hogy a sok fejtörés tényleg fejfájást okoz.
Fel kell hívnom Sandyt, muszáj lesz, nem halogathatom tovább. De mit mondjak neki? Körülbelül százszor lejátszottam már ezt az egészet a fejemben, mégis olyan vagyok, mint egy kisgyerek az injekció előtt - legszívesebben elmenekülnék, pedig tudom, hogy nem lehet.
Elővettem a telefonom, és megkerestem Sandy nevét.
Kicsengett. Hangposta.
- Öhm. Szia Sandy. Brian vagyok. Figyelj, meg kell beszélnünk, hogy mi van kettőnk között. Találkozzunk a szokásos helyen, délután ötkor. Kérlek, gyere el.... *szünet* szia.
A szokásos helyünk a parkban van, a városban. Eleinte ott találkozgattunk, és elneveztük a "mi helyünknek"... Ennek ma mind vége lesz. Hihetetlen.


- Brittany -

Tegnap óta azon az ölelésen gondolkozom. Miért kellett Christ egyáltalán megölelnem? Olyan hirtelen boldogság öntött el, hogy segít nekem. Meg aztán... Olyan édes. A karjaiban akartam érezni magam. Oh, az az ölelés... A francba is, nekem Brian kell. Vagy mégsem? Most mi legyen?
Remélem Chris tényleg tartja a szavát, és beszél Briannel. Különben... nem tudom mit teszek.
A legjobb lesz, ha elvonom valamivel a figyelmemet. Felmegyek facebookra.




1 új üzenet.

Christől. Remélem azt írja, hogy sikeresen beszélt Briannel.

"Szia Brittany! :)
Beszéltem Briannel, de szerintem ne várj csodát... :/ :(
Ha jól vettem ki a szavaiból, szakítani fog Sandyvel, de annyira össze van zavarodva, szerintem nem érdemes rá várnod, ő maga sem tudja, hogy mit akar...
Viszont, ha valamikor lenne kedved beszélgetni valakivel erről az egészről, tudod, hogy hol találsz meg ;) "

Hm... Hát nem a legjobb hírek. De legalább ahogy ígérte, beszélt Briannel. Legalább még lehet valakire számítani ebben a világban!


- Chris -

Megírtam Brittanynek, hogy ne várjon csodát Briantől, mert össze van zavarodva a srác. Igazából akkorát nem is hazudtam... Ez egy igazán kegyes hazugság volt ahhoz képest, amiket még írhattam volna.
Szóval a Brittany projekt startra kész!

- Brian -

17:05. Vajon hol késik Sandy? Soha nem szokott késni...
A telefonomon éppen Brittany profilját néztem facebookon. Milyen gyönyörű lány...
- Miről szeretnél velem beszélni? - hallottam a hátam mögött.

******

Ez egy kicsit össze-vissza rész lett, de rájöttem, hogy mivel ennyi szereplőm van, akinek a gondolatai mind érdekesek, és a történések egy idősíkban történnek, muszáj a karaktereket váltogatnom :$ Bocsi ezért, remélem lehet követni. :)

És remélem tetszenek az új részek, kommenteknek továbbra is nagyon örülök!

Ha tudtok még embereket, akik olvasták a történetet, kérjek szóljatok nekik, hogy visszatértem :) 

Vagy egy kis ingyen-reklámnak is nagyon örülnék :$ ^^ 

twitteren továbbra is elérhető vagyok, kérdezzetek nyugodtan, ha van valami

www.twitter.com/BrigittaLukacs

PeaceAndLove <3

bibi..

Nem akarsz eléggé 19. fejezet

Sziasztok! :)

Elmondhatatlanul hiányoztatok, és nem is tudom, hogy hogyan engesztelhetnélek ki Titeket... :(
Íme, egy újabb rész, hogy ne érezzem magam olyan rosszul. :D

Chris szemszöge következik :)

******

2012. február (továbbra is)

Ahogy leértünk a konyhába, Annie már teli bögrékkel várt minket.

- Melyiket kéred? - kérdezte Brittanyt.- A rózsaszínt - mosolygott Brittany.- Valahogy sejtettem - nevetett Annie.

A teát kortyolgatva a szemem sarkából néztem Brittanyt. Nevetgélt, Annievel beszélgetett. Meglepően  lojális barátnak tűnt.

- ... és annyira sajnálom, hogy akkor szó nélkül tűntem el. Hidd el, nekem se volt könnyű - sütötte le a szemét.

- Elhiszem, elhiszem... - bizonygatta Annie.

- Na és milyen volt Németország? - kérdeztem.

- Huuu hát nagyon gyönyörű - csillantak fel a szemei - Imádtam, sokkal jobb életszínvonal van ott, mint idehaza. De hát azért Magyarország mégis csak Magyarország. Nem múlt el úgy nap, hogy ne vágytam volna haza.

Próbáltam olvasni az arckifejezéséből, de annyira gyönyörű volt, hogy le se tudtam venni a szememet a hosszú, selymes hajáról, a puha bőréről... 

- Chriiiiiiiiiiis!? - nevetett Annie.

- Miii? Mi? Bocsi..- éreztem, ahogy elpirulok - elgondolkoztam.

Annie 'a nézéssel' nézett rám.

- Na jól van Mr. - nevette el magát aztán.

- Csak azt kérdeztük, hogy kérsz-e még teát - mosolygott Brit.

- Jaaa, persze, miért is ne - mosolyogtam rá.

Elbeszélgettük az időt, én időről időre csak Brittanyt néztem... Élveztem, hogy a körünkben van, olyan... elmondhatatlanul megnyugtató volt a jelenléte. Úgy éreztem, mintha mindig is ismertem volna.

******

- Jézusom, már ennyi idő van? Mennem kéne haza most már...

- Ne, maradj még, hiszen olyan jól elbeszélgettünk - mosolyogtam rá biztatásképpen.

Elmosolyodott ő is.

- Ez nagyon édes, de nem lehet. Még tanulnom kell, nagyon sajnálom.

- Jaj, Brittany, pedig igazán maradhatnál - mondta Annie.

- Köszönöm, de inkább majd jövök máskor is még - mondta mosolyogva.

Ezt nagyon remélem, tettem hozzá gondolatban.

- Kikísérlek - vetettem fel.

- Oké - egy újabb hibátlan mosoly.

Elkísértem az ajtóig.

Felvette a kabátját, megigazította a haját, majd megfordult és egyenesen a szemembe nézett.

- Megmondanád Briannek, hogy beszélnünk kell? Fontos lenne.

- Mi van kettőtök között? - csúszott ki a számon.

- Nézd, Chris - sóhajtotta - ha én azt tudnám, most nem kérném ezt tőled. Kérlek, tedd meg ezt nekem. És ha tudni akarod, mi zajlik itt, jobb, ha a bátyádat kérdezed. Én sajnos már nem tudok hozzászólni - lesütötte a szemeit.

Elgondolkoztam. Kattogtak az agyamban a kerekek. Aztán végül döntöttem.

- Persze, beszélek a fejével. Hiba lenne egy ilyen lányt elszalasztani - kacsintottam rá, bár mélyen legbelül megöltek ezek a szavak.

- Annyira nagyon köszönöm - mondta csillogó szemmel, majd megölelt - nem is tudod, hogy mennyit jelent ez nekem!

- Ugyan, szóra sem érdemes...

Legszívesebben soha nem engedtem volna el, de muszáj volt. Mielőtt még kínos lett volna az ölelés, gyorsan elengedtem őt, és kinyitottam neki az ajtót.

- Akkor gondolom majd beszélünk még - mondtam félig kérdezve.

- Persze, ez csak természetes!

- Akkor... Szia!

- Örülök, hogy megismerhettelek!

- Én is - bárcsak tudnád, hogy mennyire.

Még néztem, ahogy elhajt az autójával, de aztán kezdtem fázni, így bementem újra, és tévéztem egy kicsit a szobámban.

******

-Hát te nem vagy normális! Hívj fel, ha valami normális dolgot is ki tudsz nyögni! 

Uhh. Ez Sandy, a hárpia hangja. Na vajon most mi a vita tárgya?

- Szünetet tartani... Megőrült!

Na szépen vagyunk. Már megint csinálja itt a fesztivált.

*bummmmm* - Hatalmas ajtócsattanás. Idióta a csaj. Valaki elment otthonról... Vajon Brian jól van?

Bekopogtam.

- Bejöhetek? - kérdeztem odakintről.

- Gyere öcsi...- hallottam a fáradt hangját. Szegény... Nem irigylem. Most még az öcsi-jelző sem zavar.

- Na mi a szitu? Mi volt ez Sandyvel? - nagy levegő - meg aztán Brittanyvel? Mi folyik itt?

- Túl sokat kérdezel... - nevette el magát keserűen.

- Tudod, hogy kíváncsi vagyok - mosolyogtam sunyin.

Egy ideig gondolkodott, aztán:

- Nézd. Sandyvel fogalmam sincs, hogy miért vagyok még mindig együtt ...

- Na hát ezt én sem tudom - vágtam közbe vihogva.

Rosszallóan nézett rám.

- Bocsi - húztam össze magam egy kicsit.

- Lényeg mi lényeg. Ezt most végre megmondtam neki. Idő kell, hogy át tudjam gondolni az érzéseimet. Brittany ismételt felbukkanása viszont nem könnyíti meg a helyzetemet. Brit és Sandy utálják egymást...

- Mi volt közted meg Brit között?

- Én magam sem tudom. De szerintem életem legjobb lehetőségét szalasztottam el, amikor menni hagytam. Nem tudom, hogy van-e még esélyem nála.

Na remek. Szóval... régóta ismerik egymást. Basszus. Most mit tegyek? Nekem is tetszik Brittany.

Mi legyen? Legyek a jó, kedves öcsi, imádjon Brian ezért egy életen keresztül, vagy legyen önző?

- Szerintem... - kezdtem nagy levegőt véve.

******

Mára legyen elég ennyi drága Olvasók! :) 

Remélem tetszett ez a rész. Nagyon-nagyon remélem. Ezen dolgoztam már vagy két órája. :) Jó persze közben Facebookoztam, az nem könnyíti meg a helyzetet. De minden esetre örülök, hogy kész lett, és remélem, hogy tetszik :) 

Na, mit gondoltok? Hogy dönt Chris? :) Jó, vagy rossz fiúval állunk szemben?

És még mindig restellem, hogy ennyi időre eltűntem. 

PeaceAndLove <3 

B.

Nem akarsz eléggé - 18. fejezet

Drága Olvasóim!
Káábééé két hónap szünet után újra visszatértem, és motiváltabb vagyok, mint valaha! :)
Remélem tetszeni fognak az új részek!
Puszilok mindenkit!
(ígéretem, és kérésetek szerint Brian szemszöge következik)

******

- Szereted őt? - ismételte csendesen. 
- Én... - kezdtem újra. Hezitáltam. Nekem szegezett egy kérdést, ami már engem is hetek óta foglalkoztat.
- Nem tudom - böktem ki végül.
Ekkor újra az ablak felé fordult...
- Nem tudod? - kérdezte - Hogy lehet az, hogy nem tudod? Te vagy együtt vele.
- Kérlek, ne nehezítsd meg ezt nekem - mondtam.
- Én ne nehezítsem meg? - nézett rám ismételten. - Te tetted az utóbbi éveimet elviselhetetlenné. Tudod, hogy hányszor átkoztam azt a percet, amikor elhagytam az országot?
Szavai tőrként szúrtak a szívembe. Zavartan lesütöttem a szemem, és a cipőm orrát néztem.
- Elolvastam a leveleidet. Mindet.
Jól hallottam? Újra ránéztem.
- Miért nem válaszoltál? - kérdeztem halkan.
- Nem bírtam. Tudod hányszor megpróbáltam? - hangja elcsuklott. - De fogalmam se volt, hogy mit írhatnék neked.
- Pedig örültem volna. Talán akkor most minden másképp lenne... - mondtam.
Felállt, és megállt előttem.
- Mit vársz tőlem? Mit mondjak? Mind a ketten hülyék voltunk - tekintetemet le se vettem róla.
- Mondd azt, hogy szerelemből vagy együtt Sandyvel, és én el is tűnök az életedből.
- Tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű...
- Brian - közelebb lépett. - Csak te tudod, hogy mit érzel. Mondd, hogy nem érzel irántam semmit, és akkor nincs miről beszélnünk.
Hirtelen ötlettől és vágytól vezérelve elkaptam a kezét, és magamhoz húztam. Arcunk csak centiméterekre volt egymástól, Brittany meleg leheletét éreztem a bőrömön. Kirázott a hideg.
- Tudod, hogy mindennél jobban vágyom rád - mondtam vággyal teli hangon.

Zöldesbarna szemei belemélyedtek az enyémbe. Arcom egyre közelebb volt az övéhez, és már csak milliméterek választottak el minket egymástól, amikor az öcsém jelent meg a lépcső tetején.
- Héé, kértek teá.... wow... 
Gyorsan elléptünk egymástól, és zavartan lesütöttük a szemünket. 
- Megzavartam valamit? - mondta Chris.
- Nem, nem, dehogy - hadarta Brittany. Összeszedte a cuccait.
- Én nem vagyok szomjas - mondtam ridegen.
- Brian, ne már, gyere te is - noszogatott Chris.
- Dolgom van...
Christ kikerülve besiettem a szobámba.

Hogy lehetek ilyen hülye? Elengedni egy ilyen lányt? Brian, ez komoly? Áhh. El sem hiszem...

Még órákon keresztül ültem a szobámban. Önvádaskodással töltött, kemény, igaz órák voltak ezek. 
Mérlegeltem. Újra és újra. Egy óriási Sandy vs. Brittany harc dúlt a fejemben. A szívem már döntött. Már csak a józan észt kellett meggyőznöm ennek az érvnek az igazáról.
Viharok dúltak bennem. Gondolatok kavarogtak. Egyre csak egyre jobban. Addig, amíg már annyira fájt a fejem, hogy nem bírtam tovább.
******
Ahogy kinyitottam a szemem, sötét volt. Elaludtam volna?
Felkászálódtam az ágyból, felkapcsoltam a villanyt. Amint kiléptem a szobám ajtaján, Sandybe ütköztem. A fenébe, elfelejtettem, hogy ma átjön.
- Sandy, hát te? - próbáltam meglepettnek tűnni.
- Neked is szia - mondta gúnyosan. Hát lehetne ennél 'elbűvölőbb'? 
- Tudod, hogy értem - igyekeztem rövidre fogni.
- Gondoltam meglátogatom a szerelmemet - nyakam köré fonta kezeit, és közelebb jött - Nem hiányoztam? - mondta csábosan.
Uhh. Már csak ez hiányzott. Lehámoztam a kezeit a nyakamról.
- Nézd Sandy. Pont erről akartam veled beszélni... Szerintem szüneteltetni kéne ezt kettőnk között.
Szemei tágra nyíltak, frusztrált arckifejezéssel nézett rám.
- Drágám, biztos jól vagy? Nem vagy beteg? - mosolyodott el, és a homlokomra tette a kezét, hogy megnézze, nincs-e lázam.
Lesöpörtem a kezét a homlokomról, és komoly tekintettel néztem rá.
- Én ezt komolyan gondolom. Időre van szükségem, hogy átgondolhassam, mit is érzek.
- Hát te nem vagy normális! - kiáltott rám - hívj fel, ha valami normális dolgot is ki tudsz nyögni. Szünetet tartani. Megőrült! - hőbörgött, miközben ment le a lépcsőn az emeletről. 
Hatalmas ajtócsattanással már itt sem volt.
Végre. Talán most szabadulok egy kis időre... 
*kopogás az ajtón*
- Bejöhetek? - Christ hallottam.
- Gyere öcsi... - mondtam fáradtan.
- Na mi a szitu? Mi volt ez Sandyvel?... Meg aztán Brittanyvel? Mi folyik itt? 
- Túl sokat kérdezel...
- Tudod, hogy kíváncsi vagyok - mosolygott sunyin. 
...

******

Kezdetnek legyen elég ennyi. :) Remélem tetszett, és most már nem foglak Titeket hanyagolni. Ígérem! Csak tényleg, semmi szociális életem nincs, egyfolytában tanulnom kell, aki követ twitteren, az tudhatja. Legtöbb tweet suliról szól.

De nagyon szeretlek Titeket, kérlek, ne hagyjatok cserben!

A héten még lesz új rész, ez ezer százalék!

Nagyon szépen köszönöm Annának, a http://onedirectionandanne.blogspot.hu/ írójának! Egy Isten vagy! Köszönöm a támogatást, amit Tőled kapok! Imádat van!

www.twitter.com/BrigittaLukacs - követésem kifejezetten ajánlott.

PeaceAndLove <3

B.

Közérdekű közlemény.

Drága Olvasók!

Spanyolországban voltam nyaralni, restellem, hogy nem szóltam. :D
Szóval el vagyok maradva, és hétfőn kezdődik a suli nekem is...
De azért igyekezni fogok frissíteni, tehát don't worry.

Millió meg 1 puszi!

PeaceAndLove <3

B.

Nem akarsz eléggé - 17. fejezet

Édes drága Olvasóim :)

Közkívánatra a fiúk szemszöge fog következni, egészen pontosan Chrisé.

*****

Chris

.......
- Srácok? - kérdeztem.
Semmi. Végül Annie törte meg a csendet.
- Lemegyek a konyhába, és főzök egy teát. Chris - nézett rám - gyere, segíts!
- De én... - kezdtem volna.
- Nincs semmi de - vágott közbe Annie szemeit forgatva - Jössz, és kész.
Nem menekülhettem. Ha Annie a fejébe vesz valamit.... Nők...
Ahogy Brian mellé ért, gyorsan a fülébe súgott valamit, de amint mögéjük értem, kézen fogott, és lerángatott a konyhába.
- Mi ez a sietség, Annie? És mi volt ez? És...?
- Ne kérdezz már annyit. Legyen elég annyi, hogy Brit és Brian nem most találkoztak először, és van elég megbeszélnivalójuk. Csak szívességet teszünk nekik.
Brian ismeri Brittanyt? Mi a fene. Ez azért durva. Soha nem beszélt róla. Tudtam, hogy volt valaki, aki miatt Sandyvel még pár éve nagyon összevesztek, de... na várjunk csak, hiszen az a lány Brittany volt!
- Brittany miatt veszett össze Sandyvel?
Annie, aki eddig háttal állt, és a teafőzéssel volt elfoglalva, lassan letette a vizes kancsót, és rám nézett.
- Chris, ezt meg honnan veszed?
- Csak úgy összeállt a kép. Brian soha nem beszélt egy csajról sem. Viszont ha ismerik egymást, és régebbről, akkor valószínű, hogy Brittany miatt volt a veszekedés. Más lány nem jöhet szóba... Ráadásul, te mondtad, hogy Brittany most Németországban volt. Tehát...
- Jó, elég, elég - vágott közbe Annie. - Tényleg Brit miatt volt a veszekedés. De te erről semmit sem tudsz. Esküdj!
Wow, Annie szemei szikrát szórtak.
- Jól van, jól van, esküszöm! Csak nyugodj már meg...
- Akkor jó. Nem szeretném, hogy Brian engem okoljon mindenért.
A konyhában ülve csend szállt ránk. Mind a ketten gondolkodtunk, és vártuk, hogy megfőljön a tea. Vajon miről beszélhetnek éppen? És ami még fontosabb, hogy szalaszthatott el egy ilyen lányt Brian? Normális ez??? Na majd meglátjuk, hogy kié lesz Brittany.
- Kész a tea - mondta Annie - szólsz nekik? Nincs kedvem lépcsőzni. Megint.
- Hmm... - sóhajtottam - persze, felmegyek.
Felmentem a lépcsőn. Néztem, de nem láttam, csak mentem felfelé.
- Héé, kértek teá - néztem fel - wow!.
Azt hiszem, pont egy csók előtt zavartam meg őket... Örüljek, vagy csalódott legyek?
Gyorsan elléptek egymástól, és mind a ketten zavarba jöttek.
- Megzavartam valamit? - mondtam, de alig tudtam elfojtani egy mosolyt.
. Neeeem, nem dehogy - hadarta Brittany. Az ágyhoz lépett, felvettea táskáját, és a kardigánját. - Én kérek teát.
- Én nem vagyok szomjas.
Brian hangja érdes volt, szemében szomorúság.
- Brian, ne már, gyere te is - noszogattam. Ebből még akármi is kisülhet, én meg kíváncsi vagyok.
- Dolgom van - mondta röviden, ezzeé sarkon is fordult, és eltűnt a szobájában.
- Mi volt ez? - kérdeztem.
- Semmi Chris, az ég világom semmi - sóhajtott Brittany. - Milyen teát főztetek? Remélem zöld teát, az a kedvencem.
- Nem, gyümölcsteát.
- Oh. Na nem baj.
Odaértünk a lépcsőhöz, félreálltam, és magam elé mutattam.
- Csak a hölgy után - vigyorogtam.
Brittany végre elmosolyodott.

- Köszönöm.
Oh, igen, az udvariasság mindig fél siker.
Ahogy leértünk a konyhába, Annie már teli bögrékkel várt minket.
- Melyiket kéred? - kérdezte Brittanyt.
- A rózsaszínt - mosolygott Brittany.
- Valahogy sejtettem - nevetett Annie.

*****

Egyenlőre Chrisből ennyi ^^ . Remélem örültök, hogy egy kicsit az ő fejébe is bepillanthatattok. (ez egy nehéz szó :D ki se tudnám mondani, most valahogyan ideírtam :D )
A következő rész Brian szemszögéből lesz, és igyekszek majd továbblendíteni a történeten. Tudom, most kissé részletesebben van minden, és már jó pár rész óta ugyanazon a napon vagyunk, de remélem megéri várni a folytatásra :))

Ja amit még mondani akartam - ezt a részt nehéz volt megírni, mivel Chrisről még nagyon keveset tudunk. De elmondom, hogy hogyan lesz - most jön egy Brianes rész, aztán egy Brittanys. Aztán mivel tudom, hogy hogyan szeretném, utána egy újabb Chrises, mert meg fogunk tudni pár dolgot a drága kis cukifiúról. :D
Erről jut eszembe. Tegnap találkoztam vele este buliban. Vagyis már ma hajnalban, olyan kettő körül. Édes pofa. Mondtam neki, hogy múltkor egyik buliban lekönyökölte a fejem (tudniillik kb. 30 centivel magasabb mint én, tehát vagy kéééét méter magas) és utána ott ölelgetett, hogy ne haragudjak :D Azt mondta, rémlik valami, de nem szokott nagyon magánál lenni bulikban, szerintem kamuzott.
Ja és kb most beszéltem vele először. XD
Na igen, erről ennyit.

Maradjatok hű olvasóim, a napokban újabb résszel jelentkezem! Imádat van!

PeaceAndLove <3

B.

Nem akarsz eléggé - 16. fejezet

Édes drága Olvasóim! :)

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a válaszokat, amiket adtatok az előző fejezet végén.
Bár annyira nem erőltettétek meg magatokat, legalább látom, hogy mivel állok szemben ^^
Köszönöm, hogy továbbra is olvassátok a történetet, remélem, hogy tudok újat mutatni! 

*****

.........
Ekkor Brian lépett a szobába.
- Mi unalmas?
- Hát az, hogy folyamatosan Annie ovis barátnőivel találjuk magunkat szemben a házban. Soha nem jön egy jó nő, mint Brittany. 
Chrisre néztem, és elpirultam. Újra érdekeltem valakit. Ez jól esett, mint minden nőnek. Aztán Brianre néztem, akinek csak most esett le, hogy az öccse rólam beszélt. Megkövülve állt, és azokkal a gyönyörű óceán kék szemeivel nézett rám. 
Chris összezavarodva nézett felváltva Brianre majd rám, és Anniere. Egyikünk se szólalt meg, nem is tudtuk, hogy mit is mondhatnánk.
Végül Annie törte meg a csendet. 
- Lemegyek a konyhába, és főzök egy teát. Chris, gyere, segíts!
- De én...- mondta.
- Nincs semmi de - vágott közbe Annie - Jössz, és kész.
Ahogy Annie elsétált Brian mellett, valamit súgott a fülébe, amit én nem hallhattam.
Brian figyelte, ahogy eltűnnek, én pedig leültem az ablak mellé, és bámultam a végtelenbe. 
Csend telepedett a szobára, amit látszólag Brian sem akart megtörni. 
- Brittany... én... nem is tudom, hogy hol kezdjem.
Hallottam, hogy zavarban volt, akárcsak én, viszont az én arcomat nem láthatta... 
Válaszokra volt szükségem, hogy érezzem, nem hiába jöttem vissza.
Lassan felé fordultam, és rá néztem..
- Szereted őt? - lassan mondtam ki ezeket a szavakat, mint valamiféle halálos ítéletet.
- Mi? - kérdezte Brian meghökkenve. 
- Szereted őt? - ismételtem csendesen. Nem voltam szomorú. Nem fájt megkérdezni, csak választ vártam. Hiszen oly rég már, hogy elmentem itthonról, hogy elmenekültem a gondok elől. Pontot kell végre tenni a dolog végére.
- Én... - kezdte újra. 
Brian, miért hezitálsz, gondoltam.
- Nem tudom - bökte ki végül.
Ekkor újra az ablak felé fordultam...
- Nem tudod? - kérdeztem - Hogy lehet az, hogy nem tudod? Te vagy együtt vele.
- Kérlek, ne nehezítsd meg ezt nekem - mondta.
- Én ne nehezítsem meg? - néztem rá ismételten. - Te tetted az utóbbi éveimet elviselhetetlenné. Tudod, hogy hányszor átkoztam azt a percet, amikor elhagytam az országot?
Szavaim tőrként szúrtak Brianbe. Elfordította a tekintetét, és cipője orrát nézte.
- Elolvastam a leveleidet. Mindet.
Brian újra rám nézett.
- Miért nem válaszoltál? 
- Nem bírtam. Tudod hányszor megpróbáltam? - hangom elcsuklott. - De fogalmam se volt, hogy mit írhatnék neked.
- Pedig örültem volna. Talán akkor most minden másképp lenne... - mondta.
Felálltam, és odasétáltam hozzá. 
- Mit vársz tőlem? Mit mondjak? Mind a ketten hülyék voltunk - nézett rám.
- Mondd azt, hogy szerelemből vagy együtt Sandyvel, és én el is tűnök az életedből.
- Tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű...
- Brian - közelebb léptem. - Csak te tudod, hogy mit érzel. Mondd, hogy nem érzel irántam semmit, és akkor nincs miről beszélnünk.
Hirtelen elkapta a kezem, és magához húzott. Arcunk csak centiméterekre volt egymástól, éreztem meleg lélegzetét a bőrömön. Kirázott a hideg.
- Tudod, hogy mindennél jobban vágyom rád.

A szemeiben egy életre el tudtam volna veszni. Arca egyre közelebb volt az enyémhez, és már csak milliméterek választottak el minket egymástól, amikor Chris jelent meg a lépcső tetején.
- Héé, kértek teá.... wow... 
Gyorsan elléptünk egymástól, és zavartan lesütöttük a szemünket. 
- Megzavartam valamit? - mondta Chris.
- Nem, nem, dehogy - hadartam. Felszedtem a táskámat és a kardigánomat az ágyról. - Én kérek teát.
- Én nem vagyok szomjas.
- Brian, ne már, gyere te is - noszogatta Chris.
- Dolgom van. 
Ezzel sarkon fordult, és eltűnt a szobájában. 
- Mi volt ez?
- Semmi Chris, az ég világon semmi. - kérlek, ne feszegesd a témát, gondoltam. - Milyen teát főztetek? Remélem zöld teát, az a kedvencem. 
Próbáltam terelni, hátha Chris elfelejti, hogy mi történt az előbb.
- Nem, gyümölcsteát.
- Oh. Na nem baj...
Chris a lépcsőre mutatott.
- Csak a hölgy után. 
Halványan elmosolyodtam.
- Köszönöm.
Még egy utolsó pillantást vetettem Brian szobájának ajtajára, majd lementünk a konyhába, ahol már Annie várt egy lélekmelegítő teával.

*****

Nem életem fejezete, de továbblendíti a történetet, ebben biztosak lehettek ;)
Ha tetszett, nyomjatok egy 'tetszik'et. :)
Az ihletet adó zeném továbbra is Kyla La Grange, ajánlom mindenkinek ;) a Sympathy..az nagyon adja.

Végre van/lenne időm írni, de nem akarlak titeket minden nap bombázni újabbnál újabb fejezetekkel, a végén még elkényeztetlek titeket :$ azt meg ugyebár nem akarjuk.

Remélem mind sikeresen megkezdtétek az új tanévet, nekem Ausztriában még 24.éig szünetem van ^^ de csak mert végigdolgoztam a nyarat. Előre szólok, hogy 16.a körül eltűnök, mert lelépek egy kicsit Spanyolországba. :) De addig is, remélem 20. fejezetig eljutunk.


Egy közérdekű közlemény (haha csak viccelek). Most kezdtem el azon gondolkozni, hogy hány részesre akarom ezt a történetet. Na erről csak annyit, hogy amennyi összejön. Ha érzem, hogy ellaposodik a történet, egyszerűen befejezem. Rengeteg más ötletem is van már, szóval jó pár évre elegendő anyagot tudnék nektek írni :) Tehát, nem kell attól félni, hogy azt mondom, hogy húúú 30 fejezet lesz, és annyi. Majd ha vége, azt mindenki tudni fogja.




És újra van kérdésem (csak mert élvezem olvasni a válaszokat, és ha válaszolhatok esetleges kommentekre):

1. Kinek a nézőpontját szeretnétek olvasni a következő fejezetben?

Mára ennyi.
Maradjatok velem.

PeaceAndLove <3

B.

Nem akarsz eléggé - 15. fejezet

Édes drága Olvasóim!  :)

Még mindig nagyon restellem, hogy nem írtam olyan sokáig :(
Éppen ezért kiengesztelésképp itt egy újabb fejezet Nektek! :)
Ne felejtsetek el kommentálni, és 'tetszik'elni a fejezet végén! :)
Imádat van! <3 Élvezzétek, amíg tart az ihletáradatom.
És elárulok egy titkot: Még én sem tudom, hogy mi fog történni o.O

*****

Brian

2012. Február

Végre egy nyugis nap. Csak itthon ülök. Szüleim munkában, Sandy elutazott a szüleivel, testvéreim pedig... valamerre a házban.
Éppen a konyhába indultam, amikor a drága jómadár öcsikémbe botlottam, Chrisbe, aki a szobájából sietett ki.
- Mizu öcsi, mi ez a sietség?
- Brian - sóhajtotta magát nyugtatva - ne hívj öcsinek, tudod, hogy utálom.
- Jaj, öcsi, ezer bocs - nevettem - de mihndig is az öcsikém maradsz.
Imádom azt a kis divatmajom fejét, bár ezt sose vallanám be neki.
- Mindegy - adta meg magát. - Anniehez akarok bemenni, van nála valami jó csaj. Őt akarom megnézni - csillogtak a szemei.
Annienél jó csaj? Chris szeret túlozni, de ennyire?
- Oh, most már ovisokra hajtsz? Akkor marad az öcsi. Ez nem kérdés! - mondtam.
- Tesó. Ő most tényleg nem ovis. Esküszöm - tényleg komolyan gondolta - Majd nézd meg te is, ha nem hiszel nekem.
- Lehet, hogy be is nézek majd. Még meggondolom. Jobb dolgom is van, mint Annie ovis barátnőit nézegetni...
Lementem a konyhába. Ittam egy kávét. Jó nő Annienél? És most Chris se hazudott. Láttam, hogy igazat mond. Nőügyben nem viccelj a srác... Ez érdekes. Na mindegy, megnézem én is, hogy kiről van szó.
Ahogy mentem fel a lépcsőn, hallottam, hogy Annie és Chris éppen beszélgetnek. A földön Annie díszpárnája hevert. Tehát Chris megint kopogás nélkül ment be.
Csak hangokat hallottam, a mondataik kivehetetlenek voltak.
- Unalmas, hogy... - kezdett bele Chris, és akkor fogtam meg a vállát. Az öcsém meglepődött egy pillanatra.
- Mi unalmas? - kérdeztem.
- Hát az, hogy folyamatosan Annie ovis barátnőivel találjuk magunkat szemben a házban. Soha nem jön egy jó nő, mint Brittany.
Ekkor néztem meg, hogy ki is ül az ágyon a húgom mellett - Brittany volt az. Hát újra találkozunk. Most nem menekülünk. Egyikünk sem. De mit mondhatnék?
Chris felváltva nézett mindegyikünkre.
- Srácok? - kérdezte kétségbeesetten.
Semmi válasz. Mindannyian csak néztünk kerek szemekkel. Nem tudtuk, hogy mit szóljunk. Álltam Brittany tekintetét, ahogy ő is az enyémet.
Végül Annie törte meg a kínos csendet:
- Lemegyek a konyhába, és főzök egy teát. Chris, gyere, segíts!
- De én...- mondta.
- Nincs semmi de - vágott közbe Annie - Jössz, és kész.
Ahogy Annie elsétált mellettem ezt súgta a fülembe:
- Ezért még jössz egyel...
Figyeltem, ahogy mind a ketten eltűnnek a lépcsőfordulóban, majd Brittanyhez fordultam. Már nem az ágyon, hanem az ablaknál ült, és nézte a tájat.

- Brittany... én... nem is tudom, hogy hol kezdjem.
Zavarban voltam, és nem is tudtam, hogy mit mondhatnék neki.
Felém fordult, és rám nézett.
- Szereted őt?
- Mi? - fel se fogtam, hogy mit mondott.
- Szereted őt? - kérdezte csendesen.
Nem tűnt zaklatottnak. A szemeiben nem fájdalmat láttam, hanem csak vágyat. Vágyat válaszok után.
- Én... - kezdtem újra.
Kérdően nézett rám.
- Nem tudom - böktem ki végül.
Ekkor újra az ablak felé fordult...



Háhháháááá de gonosz vagyok.! Elárulom viszont, hogy egy Brittany résszel folytatódik a történet :)
És fejemben egyre jobban körvonalazódik a történet. Tehát. Maradjatok velem, és várjátok ki a végét!
Meglepetések hada várható *töttörörőőőőő* (ez egy trombita akart lenni)
Remélem tetszett.


+ van pár kérdésem, amire szeretnék Tőletek, legjobban imádott kommentálgató olvasóim, választ kapni:

1.) Tetszik maga a történet?
2.) Tetszik, ahova tart a történet?
3.) Örültök az új szereplő, Chris, felbukkanásának?
4.) Mit gondoltok, hogyan tovább?

Nem ötleteket várok, csak kíváncsi vagyok, hogy mennyire kiszámítható a dolog.




PeaceAndLove <3

B.

14. fejezethez kis írói hozzászólás

Drága Olvasó!

Sajnos a blogspotom meghülyült, ebből kifolyólag nem tudtam továbbírni a történetet.
Bár, szerintem, ez a rész is elég tartalmasra sikeredett.
Megismerkedhettetek egy új karakterrel, Chrisszel. Egy önzőnek tűnő kis pózerrel, aki talán megmutatja az igazi énjét, miközben a gondolatait olvassátok.
Az igazi 'Chris'en én hamar átláttam. Esélye se volt. Ki gondolta volna, hogy a környék menő csávója, akinek minden képén legalább 100 lájk van facebookon, szóba áll majd egy olyan lánnyal, mint én? De azzal nem számolt, hogy hihetetlenül jó emberismerő vagyok. És nekem ő már nem a menő srác. Hanem egy elveszett, szegény ember. Tudjátok miért? Mert nem az igazi énjét mutatja a világnak. Mert egy sznob idiótának tűnik, pedig a barátihoz az egyik legodaadóbb ember talán, akit ismerek...
Na mindegy, nem minden tulajdonságát fogja (szerintem) átvenni a történetbeli Chris.

Mint láttátok, most képekkel is kedveskedtem. Többek között a sajátommal. Az a kép még májusban készült, amikor mertem magamnak frufrut vágatni. Állítólag jó volt :D Most már nincs frufrum, eszeveszett gyorsan nő a hajam.
A másik három képet pedig a neten találtam, de hasonlítgattam őket az eredeti emberkékkel, és van hasonlóság. Szóval most már el tudjátok képzelni, hogy kikkel álltok szemben.

Még sok meglepetést tartogatok, főleg most, hogy van még egy karakterünk. Nem garantálom, hogy Chrises fejezetet gyakran fogtok olvasni, de remélem, hogy amennyit most láthattatok belőle, az legalább tetszett ;)


Jó olvasást!

PeaceAndLove <3

b.

Nem akarsz eléggé - 14. fejezet

Édes drága Olvasóim.
Mérföldkőhöz érkeztünk (nem a 14. fejezet miatt...). Ezt a történetet 2008ban kezdtem el írni, egy fiúról, aki nagyon tetszett. Mint már említettem, a szereplőket mind ismerem. A történet internet előtti vége az volt, hogy... az titok :) Lényeg mi lényeg, már vége lett volna akkor, amikor Brit elmegy bulizni, mivel megismerkedik valakivel. Na ez most nem így lesz. Más terveim lettek a történettel.

Olvass tovább. A fejezet végén megtudsz még pár dolgot erről...


És hogy még érdekesebb legyen a dolog - egy új szereplővel gazdagodunk!. Hollárrrééééé!

*****

Christoph 

Christophnak hívnak, de mindenki csak Chrisnek hív. Van pár testvérem. Egészen pontosan 3. De ez most nem róluk szól...

Éppen a legjobb haveromnak, és egyben legjobb barátomnak, Mattnek magyaráztam telefonon, hogy mennyire szeretnék már jogsit, amikor meghallottam, hogy Anniehez, a húgomhoz, jött valaki.

- Hé, Matt, haver. Le kell tennem. Majd beszélünk! 

Ahogy kinéztem a szobám résnyire nyitott ajtaján, láttam, hogy egy körülbelül velem egykorú lány sétál be a húgom szobájába. Wow, nem rossz a csaj. De mióta járnak ilyen jó nők a tesómhoz?! Mindig a kis pisis barátnői jönnek hozzá... Ahelyett, hogy... Na mindegy, végre... Ez legalább már valami.

Ki kéne deríteni, hogy ki ez a csaj... De egyszerre csak nem támadhatom le őket. Annie már így is frászt kap, ha bemegyek a szobájába. Mintha érdekelne, hogy mit csinál. Hát tökre nem... A testvérem. Veszekszünk. Rengeteget, de szeretjük egymást.

Addig facebookozok. Azzal legalább elmegy egy kis idő. 'Hogyan töltsük el az időnket úgy, hogy nem csinálunk semmit, mégis csinálunk valamit' című műsorunkat látják. Mintha ólomlábakon járna az idő. 

Ahogy kiléptem a szobámból Brianbe ütköztem.

- Mizu öcsi, mi ez a sietség?

- Brian... ne hívj öcsinek, tudod, hogy utálom.

- Jaj, öcsi, ezer bocs. De mindig is az öcsikém maradsz... - mosolygott Brian.

- Mindegy. Anniehez akarok bemenni, van nála valami jó csaj. Őt akarom megnézni.

- Oh, most már ovisokra hajtasz? Akkor marad az öcsi. Ez nem kérdés! - mondta Brian.

Brian a bátyám. Ő most 20 éves. Én meg 17. Azt mondják, hogy hasonlítunk egymásra... Ez ő.

- Tesó. Ő most tényleg nem ovis. Esküszöm. Majd nézd meg te is, ha nem hiszel nekem.

- Lehet, hogy be is nézek majd. Még meggondolom. Jobb dolgom is van, mint Annie ovis barátnőit nézegetni.

Szokás szerint kopogás nélkül toppantam be Annie szobájába. Megálltam a küszöbön, és a falnak dőltem, hogy lazábbnak tűnjek. 

Már repült is felém egy díszpárna.

- Chris, tűnés! Megmondtam, hogy kopogj, mielőtt bejössz...

blablabla. Üres szavak, hugi, üres szavak. Úgyis a melletted ülő lányt nézem.

- Pofa be, hugi. Inkább mutass be a feltűnően csinos barátnődnek!

Oh igen, ma feltűnően udvarias vagyok... Ezt biztos valami elcsépelt amerikai szerelmes filmből vettem.

Annie barátnője nagyon szép volt. Barna haj, zöldes szemek... Azok a szemek!

 (ez tényleg én vagyok... ne utáljatok... - írói megjegyzés)

- Brit - mutatott rám ezalatt Annie - ő itt Chris, a nagyképű bátyám. Chris - nézett rám, ő itt Brittany. Nem rég jött haza Németországból.

Szóval ezért nem ismerem még.

- Oh, wow, Németország? Du sprechen Deutsch? - nevettem.

Azt hiszem, annyira nem jött be a viccem. Brittany furán nézett rám, de azért elnevette magát.

- Igen, beszélek németül... Csak jobban, mint te - mosolygott.

- Többször is átjöhetnél - mondtam - Ritkán jönnek jó csajok Anniehez. Mindig csak az ovis barátnői. Unalmas, hogy...

Ekkore valaki megfogta a vállam. Brian állt mögöttem.

- Mi unalmas?

- Hát az, hogy folyamatosan Annie ovis barátnőivel találjuk magunkat szemben a házban. Soha nem jön egy jó nő, mint Brittany. 

Brian mintha szoborrá vállt volna. Valami rosszat mondtam? Felváltva néztem Brittanyre és Brianre. Majd Anniere. Mintha valami titok összekötné őket, amiből csak engem hagytak ki? Mi folyik itt?

- Srácok? - kérdeztem.

Semmi. Végül Annie törte meg a csendet. 

Nem akarsz eléggé - 13. fejezet

Brittany

Brian. Brian. Brian. Csak ő jár az eszemben a buli óta...
Valahol egyszer azt hallottam, hogy van az ember életében egy ember, akit soha nem tud elfelejteni. Nekem ő az. Több száz kilométer, és egy másik ország se változtatott ezen. Se az évek. Se a tény, hogy barátnője van. Csak rá tudok gondolni. Szinte belülről öl meg ez az érzés, hogy már nem beszélünk. Hogy nem nevetünk együtt. Hogy nem okoskodik nekem, és nem linkel be kismillió számot. Hiányzik...

Le kell foglalnom magam valamivel, ez így nem mehet tovább. Nem lehetek gyenge, most nem!
De mit csináljak ma? Az állandó Facebookozás (oh igen, durva, a történet elején még iwiw van...oh crap. előző évezred - ez írói megjegyzés volt. danke danke. ) nem megoldás semmire...
Bámultam ki a fejemből, és néztem a rengeteg chatpartneremet... Senki nem ír, én nem írok senkire. Jó ez így.
Áh, a fenébe is kit akarok átverni, dehogy jó ez így. Végre itthon vagyok, történjen már valami.
Melankolikus zenéket hallgatok egyfolytában...
http://youtu.be/qwfX6uSYVI0 (tényleg ez szól, miközben írom ezt a fejezetet - írói megjegyzés)
Ennek se lesz jó vége. Újra szomorúságba, és frusztráltságba taszítom magam?!

Éppen ilyen gondolatokkal volt tele a fejem, amikor felugrott egy kis chatablak a képernyőm alján. Annie?
Édes Istenem. Ő is egyike azoknak akiktől nem búcsúztam el... Vajon milyen lesz vele újra beszélni?

Annie: Szia Brittany. Ezer éve nem beszéltünk.
oh-oh. semmi smiley. ez általában nem jelent jót....
Brittany: Szia :) Hát igen... Nem voltam...
törlés. ezt így nem küldhetem el...
              Szia :) igen, tényleg nagyon régóta nem beszéltünk...
Badumm Brittany. Ügyes húzás. Egy idióta vagy.
Annie: Nem is szóltál, hogy hazajössz. Bár... Ez nem meglepő, hiszen arról se szóltál, hogy elmész... :(
Telitalálat. Ért hozzá a kiscsaj, hogy hogyan érezzem magam pocsékul... Nesze nektek szomorú számok...
Brittany: Nézd, Annie. Az egy gyors döntés volt. És nem a legokosabb... Senkinek nem szóltam... Utálok búcsúzkodni... De minden 'helló' egy 'Viszlát'tal végződik... Gondolom ezt neked sem kell elmagyarázni...
.... síri csend. Várom a választ...
Annie: Sok bepótolni valónk van. Átjössz beszélgetni? Meg mondjuk megnézni egy filmet? Te választasz...
wow. Erre nem számítottam, de egye fene. Úgyis unatkoztam.
Brittany: Fél órán belül nálatok leszek. Az megfelel?
Annie: Tökéletes :)

Az autóban ülve eszméltem rá, hogy éppen Brian háza felé vettem az irányt. Mivel hát testvérek. Jézusom irgalmazz... Brian háza. Brian háza.
Legalább öt percig dekkoltam az autóban a házuk előtt, mire végre rávettem magam, hogy bemenjek. Annie úgy megszorongatott a nappaliban, mint amikor az ember egymagában sír, és csak a plüssállatát tudja magához ölelni. Na ebbe az ölelésbe majdnem megfulladtam...
Brian sehol. Azt hiszem tiszta a terep. Nem mertem felhozni a témát... Csak ültünk egymás mellett, megállás nélkül beszélgettünk, és néztük a filmet. Ja meg tömtük magunkba a chipset.
Annie mégsem neheztelt rám, mint hittem, sőt. Nagyon hiányoztam neki, és azt hitte, már sohasem jövök vissza.
A 'Dear John't néztük... Mégsem én választottam filmet.... A fenébe. Ha rajtam múlt volna, nem ezt néztük volna... Csak egymagamban szeretek sírni... (ez tényleg így van - írói megjegyzés)

Már éppen az elalvás határán voltam, mivel nem kötnek le a szerelmes-csöpögős filmek, (csak ha egyedül vagyok... órákig bőgök rajtuk :$ - B. voltam) amikor egy túlságosan is ismerős hangot hallottam... Brian az? Hirtelen felültem ezzel magamra borítva egy fél zacskó chipset, és vártam.
Annie furcsállva nézett rám... Brittany már megint hülyét csinálsz magadból.
- Miért ültél fel? Olyan jó volt nézni, hogy mindjárt elalszol... Már terveztem, hogy milyen képeket csinálok rólad, olyan esetre, ha meg kéne fenyegetni valamivel - nevetett Annie.
Zavartan néztem rá. Erre most mit mondjak? A bátyád miatt ülök tűkön édes kincsem. A bátyád miatt!!!!
- Jaj nem tudom, úgy éreztem, mintha valami mászna a lábamon... De úgy látszik, tévedtem.

Annie szobájának ajtajában egy magas alak állt. Annie felvette az egyik díszpárnát, és nekidobta.
- Chris, tűnés. Megmondtam, hogy kopogj, mielőtt bejössz. Amúgy is, nem látod, hogy zavarsz?
- Pofa be, hugi. Inkább mutass be a feltűnően csinos barátnődnek!
Brian fiatalabb, és magasabb (talán még helyesebb is - írói megjegyzés ;) ) kiadása állt az ajtóban... Wow. Amikor Chrisről utoljára hallottam, még a kisfiú kategóriába tartozott...
- Brit, ő itt Chris, a nagyképű bátyám... Chris, ő itt Brittany. Nem rég jött haza Németországból.
- Oh, wow, Németország? Du sprechen Deutsch? (wáhháhá. ez minimum egy lájk a rossz németért - B.)
Na jó... Ez sértő, és vicces egyben. Ráadásul nagyon nyomul... Huh, de csibészes mosolya van a srácnak. A fenébe. Jaj de cuki...
- Igen, beszélek németül... Csak jobban mint te... - mosolyogtam.
- Többször is átjöhetnél. Ritkán jönnek jó csajok Anniehez. Mindig csak az ovis barátnői... Unalmas, hogy...
Ekkor Brian lépett a szobába.
- Mi unalmas?




Édes drága, és überimádott olvasóim! Remélem meg vagytok velem elégedve, most nagyon kitettem magamért. Ez a fejezet negyed óra szüleménye, nagyon be voltam most indulva, tele vagyok energiával!
Nagyon izgulok, hogy tetszik-e nektek, amerre halad a történet...
El kell, hogy mondjam, hogy ez most újabb fordulatot vesz, és egy újabb mozzanatot ismerhettek meg az életemből is.

Maradjatok hű olvasóim, én meg maradok a ti meglepetésekkel teli írótok.
Szórjátok szét a híremet. Csak a jót! :) Néhány plusz olvasónak örülnék. Really. Nagyon really. Like. Really.

Szóval.

PeaceAndLove <3

B.