Oh, Love! - 1. fejezet "A koncert"

*egy hónappal korábban*

Ahhoz képest, hogy már október volt, az éjjelek még nem voltak túlzottan hűvösek. Sőt.
Persze ki gondolt akkor még arra, hogy pont aznap, mikor Győrbe akartak koncertre menni, elromlik az idő. Nem is kicsit.
Ahogy felszálltak a vonatra, elkezdtek beszélgetni. Már egy ideje nem látták egymást. Nagy kontraszt volt a két lány között - bárki láthatta. És milyen jól látta: Tényleg teljesen mások voltak. Annyira különböztek, hogy azt már nem lehet fokozni.
- Rebeka, olyan rég nem találkoztunk... de örülök, hogy eljössz velem Supernem koncertre. Jézusom. Már alig várom!!
Lilla alig tudta leplezni azt, hogy mennyire izgult. Volt már nagyobb koncerteken, többek között Pitbull és Sean Paul koncerten Bécsben, de azért egy klubkoncert... az mégis, olyan intim, nem a nagy tömeg a hatalmas sportcsarnokokban. Csak egy egyszerű egyetemi klub, és a nép.
- Persze, hogy eljövök veled, hiszen tudod, mennyire imádom Papp Szabit. A gitárosról meg ne is beszéljünk - áradozott. Persze, mindig csak a gitárosok...
Csornán járt a vonat, amikor megcsörrent Rebeka telefonja.
- Uuuuh ez a Peti - a szemei csak úgy csillogtak.
- Öhm. Oké? - mondta Lilla értetlenül.
Rebeka felvette a telefont, és az út maradék kb. negyed óráját végigdumálta. Lilla közben mosolygott a párbeszéd azon részén, amit ő is hallott, majd egy pontnál elővette mp3 lejátszóját, és inkább zenét hallgatott. Búsan bámult ki a tájra, amit már oly sokszor látott, de még mindig volt nap, amikor felfedezni vélt valami újat. Gondolatai gyorsan cikáztak, előjött az önvád, a kétségbeesés és a frusztráltság, majd újra azon kapta magát, hogy agya azon dolgozik, hogy ésszerű magyarázatot találjon arra, hogy ő miért nem talál senkit. Gyomra összeszorult és bár próbálta elfojtani ezeket a gondolatokat, valahogy azok mégis győztek és csak húzták őt egyre mélyebbre. Mikor már azon a ponton volt, hogy hazamegy a következő vonattal, mihelyst Győrbe érnek, Rebeka végre letette a telefont, és óvatosan megbökte Lilla kezét.
Mint amikor bungee jumpingolsz, és visszaugrik a kötél, úgy jött vissza Lilla a valóságba.
- Olyan édes! - kezdte Rebeka.
Lilla, bár nehezen, de mosolyt erőltetett az arcára, és kérdezte:
- Igen? Na, ennek nagyon örülök - igyekezett, viszont nem teljesen gondolta komolyan. Nagyon szerette Rebekát, de barátságukat egyszer már szétzúzta egy fiú. Nem akarta, hogy újra ez történjen.
- Én is! Szerintem jövő héten találkozunk. Azt mondta, hogy majd várni fog a sulinál.
- Ohha. Aztán nehogy lemaradjak ám mindenről - ütötte játékosan oldalba Lilla Rebekát - mert különben bajok lesznek.
Mind a ketten nevetésben törtek ki, majd ez lassan elhalkult és újra csak ültek egymás mellett. Ez egy ilyen barátság volt. Ha Lilla nem beszélt, senki nem beszélt. Rebekából csak néha lehetett kihúzni egy "igen"-t vagy egy "nem tudom"-ot, de különben nem volt bőbeszédű, ami az igazat megvallva, zavarta Lillát. Akármennyire is szerette ezt a barátságot, elgondolkozott rajta, hogy valóban ő akarja-e fenntartani az egészet, önerőből. Akárhogyan is nézzük, ez szinte lehetetlen, és kész öngyilkosság.
Győrben végigmentek az állomáson, majd elindultak a sétálóutca felé.
- Tudod, mivel még van majdnem két óránk a koncertig, elmehetnénk a Frei Caféba. Annyit hallottam már róla, de még sohasem voltam ott.
- Felőlem - mondta Rebeka - tudod, hogy merre kell menni?
- Persze, gyere!
Útközben Lilla beszélt, szokás szerint, és csak Rebeka reakcióit nézte, mivel választ nem nagyon kapott. Az az érzése támadt - ismeretségük alatt nem először - hogy Rebeka lenézi. Túl naivnak tartja. Gyerekesnek. Olyan érzése támadt, mintha Rebeka nem úgy kezelné őt, mintha egy "szinten" lennének. Hanem ő, Lilla, valahol lejjebb van a ranglétrán. Pedig tudta, hogy ez nem így van. Csak azért, mert neki nem volt a suliban biológiája meg kémiája - két tantárgy, amit Rebeka imádott - még nem jelentette azt, hogy hülye. Vagy a tény, hogy Lilla nem volt olyan nyitott, mint ahogy azt Rebeka elképzelte magának, sem lehetett volna hátráltató ok. Minden ember más, ettől szép az élet. Ha Lilla úgy érzi jól magát, hogy csak a barátaival nagyon közvetlen és nyitott, akkor így kell őt elfogadni, nincs mese.
Beültek a kávézóba. Kint az idő már kezdett egyre hűvösebb lenni, így már várták a forró kávét.
Talán a kávé, talán a hely hangulata miatt mégis többet beszélgettek a megszokottnál - vagyis nem CSAK Lilla beszélt, hanem Rebeka is jobban belevonta magát a beszélgetésbe.
Tisztában voltak vele, hogy a koncerteknél kivétel nélkül mindig késés van a kezdésnél, így hát amikor a Széchenyi téren 8-at ütött az óra, elindultak a Bridge (egyetemi klub Győrben) felé.
Lilla annyira nem volt kíváncsi az előzenekarokra, viszont kint a parkban meg már fázott, így úgy döntöttek, hogy bemennek, lesz ami lesz.
A bejáratnál nem volt nagy sor, kifizették a belépőt, leadták a kabátjaikat és bementek. Már sok fiatal volt bent, de többre számítottak. Lilla körbenézett. A modern "művészet" keveredett a régi, még a kommunista időkből származó építészettel... de meg kellett állapítania, hogy nem rossz hely. Ahogy ott álltak, egyszer csak kinyitották a két szárnyú ajtót, ami egy nagyobb terembe vezetett.
Fél 9 volt.
- Bemenjünk?
- Aha, miért ne - mondta Rebeka.
Megálltak a színpad előtt, ami viszonylag nagy volt, ahhoz képest, amilyennek előtte képzelték. A hangszerek már mind a színpadon, hátul mozgolódás, ahogy a roadok még pakolgattak.
A falakon körülbelül derékmagasságig sötét ébenfa berakás, fa parketta, tiszta 80as évek. Lillát a szülőfaluja kultúr-házára emlékeztette.
Előttük már jó páran bementek, néhányan a fal mellett álldogáltak, viszont akik már jobban fel voltak oldódva, ők már a színpad előtt álltak sörrel a kezükben és alig várták, hogy a "Plastic Bitch" színpadra lépjen. Se Lilla, se Rebeka nem hallott még soha erről a zenekarról, valahol a lelkük mélyén meg is kérdőjelezték, hogy egyáltalán jól tették-e, hogy megnézik az előzenekarokat.
A "Plastic Bitch" nem hagyott mély nyomot bennük, azt leszámítva, hogy az énekes végig úgy izzadt, mint akit leöntöttek egy vödör vízzel, pedig amúgy nem tartották rossz pasinak. A zenéjük egész jó volt, de a lányok már türelmetlenül várták a Supernemet. Persze még várhattak, hiszen közben még volt még egy előzenekar, a "Fish!".
- Kimegyünk a mosdóba? Úgyis még a színpadon rendezkednek.
- Aha, oké, menjünk.
Lilla utat tört maguknak a tömegben. Milyen szerencse, hogy ilyen zenekarok koncertjén több a srác mint a lány, így nem volt nagy sor a lány wcben. Lilla pont kezet mosott, amikor a megállt mellette egy lány, akinek vörösbor színű nadrágja volt. Egy nagyon közvetlen barátnőjétől tanulta, hogy a lányokkal úgy a legkönnyebb barátkozni, ha megdicsérsz rajtuk valamit.
- Imádom a nadrágot színét! - mondta végül - és még komolyan is gondolta.
- Jaj kösziiiiii - válaszolt a lány, aki látszólag már túl volt pár pohár... akármin - ti is a "Fish!" miatt jöttetek?
- Nem, igazából nem ismerjük - nézett Lilla kérdően Rebekára - milyen zenét játszanak?
- Fuuuuu nagyon jót. Majd meghalljátok, tetszeni fog!
- Magyarul énekelnek, vagy angolul?
- Magyaruuul leginkább. De hallgassátok meeeeg! Most megyek, szerzek magamnak egy jóóó helyet elől!
Azzal eltűnt a szemük elől, és nem is látták többet.
- Visszamenjünk? - kérdezte Lilla.
- Menjünk, a csaj szerint jó lesz. Hogy kezdtél amúgy beszélgetni vele?
- Megmondtam neki, hogy tetszik a nadrágja színe. Ez mindig beválik.
- Hmm - hümmögte Rebeka.
Lillát zavarta ez a csend. Mikor beszélgetnek végre, mint a normális barátnők?
A "Fish!"t fergetegesnek találták, pont ahogy a csaj mondta nekik a koncert előtt. Kicsit hatásvadász-zene, de ezt a zenekar is vallja magáról, akkor meg mi baj lehet? A szöveg vicces, rímel és ők tényleg jó hangulatot csinálnak a fellépéseik alatt. Rebeka még a gitáros pengetőjét is megszerezte.
Most, hogy minden koncertező teljes mértékben fel volt pörögve, a lányok alig várták, hogy jöjjön a "Supernem". A "Fish!" után sikerült bepréselniük magukat az első sorba egy-pár fura ember mellé, akik egész végig arról beszéltek, hogy ők body-surfölni akarnak...
Ez volt a lányok első "Supernem" koncertje, de megfogadták, hogy ha a közelükben lesz újra, ők tuti ott lesznek. Hihetetlen hangulat volt, és ők ezt újra át akarták élni. Újra meg újra. 

Oh, Love! - Prológus

Prológus

Az ágyán feküdt. Utálta a szobáját. Nem is kicsit.
Körülnézett. Régi szekrények, amik még úgy maradtak rá a szüleitől. Tele könyvekkel, amiket nem ő vett. Nem is akarta, hogy a szobájában legyenek.
Tekintete a falakra tévedt. Undorodott a színtől. Eperpiros akart lenni valamikor. Mára már csak enyhe lazac színű, és foltos is ráadásul. Kirázta a hideg. A plafonon egy nagy sárga csillag volt a lámpa körül - ez hirdette az elmúlt gyerekkort.
Elgondolkozott azon, hogy mi sült el olyan balul az elmúlt 18 évben. Elfelejtett barátságok, veszekedések, ami felett szemet hunyt... Fiúk, akik kihasználták. Fiúk, akiket kihasznált...
Felsóhajtott - majd kinézett az ablakon. Hulló falevelek. Ősz. November. Elmúlás.
Mintha a természet is azt akarná súgni, hogy valami elmúlt. Valami rossz. Végre a háta mögött hagyhatja. A bukóra nyitott ablakon enyhe szellő fújt be. A változás szele. Érezte, minden porcikájában - szinte beleremegett.
Elfordult az ágyon, majd felállt, hogy becsukja az ablakot. A függönyt is utálta. Minden olyan rideg volt, olyan idegen. Semmi sem tartozott hozzá. Megállt az óriási tükre előtt, amit a keresztapjától kapott. Egy kb 170 cm magas lány nézett vissza rá. Hosszú, barna haj, ombré szőke festéssel, amit ő maga csinált házilag... Már fodrászhoz sem járt szívesen, mindig többet vágtak a hajából, mint ő azt szerette volna. Nézte a teste vonalát. Nem tartotta magát se kövérnek, se rondának - olyan pont jó arányban volt minden rajta szerinte. De szeme alatt mégis karikák, a bőre fakó és az egész lényéből áradt a fáradtság.
Még nézegette volna magát egy darabig, ha nem csörrent volna meg a mobilja.
Rebeka hívta.

Oh, Love! - szereplők

Sziasztok!
Ahogy ígértem, egy új történettel jelentkezem :)
Remélem, hogy tetszeni fog, és sokan figyelemmel fogjátok kísérni a történéseket.
Szeretném bemutatni a szereplőket:
(a képek csak azért vannak, hogy kb el tudjátok képzelni, hogy én milyennek képzelem el őket)

(eredeti kép: Debby Ryan)

Lilla
19 éves
kb 170 cm magas, normál testalkatú
tanuló, Sopronban lakik
hihetetlenül nagy álmodozó, imádja a zenét
nyáron külföldre készül
kedvenc időtöltése a klubkoncertekre járás
imád olvasni
az álmodozása miatt kissé naiv(nak tűnhet)

(edereti kép: Jennifer Missoni)

Bobó
(eredeti nevén Rebeka)
21 éves
kb 180 cm magas, vékony
Pesten lakik & dolgozik
imádja a rockot, bár senki nem nézné ki belőle
nem szereti Pestet
nyáron haza szeretne költözni
nagyon kedves, és meg akarja védeni Lillát a csalódásoktól












Réka

(eredeti kép: Selena Gomez)

18 éves
kb 156 cm magas, normál testalkatú
Sopronban lakik, Fertődön tanul
elektronikus zenét szereti
van egy batár nagy kutyája :D
Lilla egyik legrégebbi barátja
kedves, de rohadt őszinte

(eredeti kép: Ginnifer Goodwin)

Rebeka
19 éves
kb 175 cm magas, normál testalkatú
Sopronban lakik&tanul(t)
ősztől a BME-re készül
mindennél és mindenkinél jobban imádja a barátját














Lola 
20

(eredeti kép: Cassadee Pope)

Lilla nem sokat tud róla, csak
annyit, hogy kölcsönösen utálják egymást
nagy Carbovaris fan, és személyesen ismeri
a tagokat, mivel Pesten dolgozik
az egyik szórakozóhelyen











Ádám
20

(eredeti kép: Ryan Follesé, a Hot Chelle Rae énekese

Lilla legjobb barátja
kb 5 éves koruk óta ismerik egymást
off-on találkoztak tini korukban (barátilag)
Németországban lakik
egy kis hipster, de soha nem vallaná be
tehetséges fotós és zenész (ének, gitár, dob, zongora)














Cinó

(forrás: tumblr.com)

(eredeti nevén Jácint)
22, dologozik
kb 190 cm magas
Bobó barátja már lassan fél éve
Sopronban lakik, és csak
nagy ritkán találkoznak Bobóval
gitározik egy rockzenekarban












D

(eredeti kép: Hunter Parrish)

20
kb178 cm
Sopronban lakik
keveset tudni róla, de vicces és jó fej
egy soproni rockbanda énekese
Lillának nagyon bejön a stílusa
















Carbovaris
4 pesti fiú
2013ban VIVA Comet jelöltek
koncertzenekar
indie pop-rock zenét játszanak
Lilla 2012 november óta rajongója a zenekarnak, de főleg az énekesnek

                                                                                                                                             


Ők lennének egyenlőre a szereplők, akiket majd vagy szeretni, vagy nagyon utálni fogtok :)

A prológus is hamarosan fent lesz.
Stay tuned.

Bejelentés

Sziasztok!

Ennyi kihagyás után, úgy döntöttem, hogy nincs értelme folytatnom a történetet, mivel
1. nincs motiváció, ami hajtana
2. nem tetszik... :D
Ez viccesnek tűnhet, de ezt a történetet egészen pontosan 2008 őszén kezdtem el írni, és hát valljuk be, azóta eltelt egy "kis" idő. Én is sokat változtam, sokszor voltam boldog, még annál is többször szomorú.
Formált, és megedzett az élet - így hát már nem érzem azt, hogy megfelelő irányba halad az egész.
Kérlek ne haragudjatok.
Viszont nagyon örültem, hogy velem tartottatok ezen az 'úton', ahogy a szereplők egyre csak formálódtak, ahogy sodorta őket az ár, ahogy egyre több mindent megtudtunk róluk, és amíg (úgy tűnik) Brittany és Brian is megérett a feladatra, hogy közös élet elé nézzenek.

A "bejelentés" másik fele pedig: egy új történetbe kezdek. Régóta megfogalmazódott bennem ez a dolog, és egyre csak több ötletem lett hozzá, így - tádááá: Egy új történet vár Rátok drága olvasók! :)

Remélem örültök neki, és mindazonáltal nem hagytok majd fel az olvasással.
Köszönöm, hogy vagytok nekem, és neki is állok az írásnak :)

és vége a peace and love időnek. :D

szóval

Sziasztok :3

Nem akarsz eléggé - 24. fejezet

Naaa, két kommentáló. Mivel motiválhatnálak Titeket, drága olvasók? Szerintem sokan fel se fogjátok, hogy mennyit jelent pár pozitív visszajelzés az írónak...

*****

Brian

....

- Azt, hogy tudnod kell valamit, mielőtt még bármit is megbeszélünk - mondta.

Hátradőltem a boxban, összekulcsoltam a kezemet az ölemben és vártam.

- Nos, hallgatlak.

Fogalmam se volt, hogy mi várhat rám.

- Nézd, én nem akarok többé hazugságban élni, jó? Nem akarok titkolózni előtted, igazából senki más előtt, mert egyszerűen én ezt így nem bírom. Ígérd meg, hogy meghallgatsz, és nem akadsz ki.

Eddig a kezemet néztem, babráltam az ujjaimmal, de ennél muszáj volt a szemeibe néznem, és kibukott belőlem minden, amit eddig csak magamnak mertem bevallani.

- Nem hinném, hogy mondhatnál bármit is, ami változtatna az érzéseimen. Tudod jól, hogy én csak téged akarlak. Ezen senki és semmi nem változtathat.

Kezeimet felraktam az asztalra, és rátettem az enyémet az övére. Egy ideig nézte őket, elmosolyodott, majd zöld szemei összeszűkültek, és gyorsan visszahúzta a kezét.

- Úgy hiszem, tudom, hogy mit érzel irántam - mondta elpirulva - de ezt akkor is tudnod kell: Németországban nem volt senkim, legalábbis semmi komoly, mert végig csak rád gondoltam. Amióta hazajöttem, viszont találkoztam valakivel, aki nagyon összezavarta az érzéseimet, és már nem tudom, hogy mit is szeretnék igazán. Mielőtt válaszolsz, tudnod kell azt is, hogy ez a valaki az öcséd.

Meglepődni se volt időm, mert a pincér pont akkor ért a rendelésünkkel az asztalunkhoz. Lerakta elénk a kávét, megköszöntük automatikusan, majd mint a gépek, felemeltük a csészét és ittuk a forró italt, közben egy pillanatig se vettük le a tekintetünket a másikról. 

Az öcsém??? A saját öcsém?

- Miért ő? - tört fel belőlem az égető kérdés, de hangom nyugodtabb maradt a vártnál.

- Huh. Hát... azt hiszem, az ember az ilyesmit nem maga választja meg...

- Nem erre gondoltam, ezt én is tudom. De miért az öcsém?

Ez igazából egy költői kérdés volt. Én is tudtam, hogy nem tudatosan csinálta ezt. De mégis, pont az öcsémnek kell lennie a "vetélytársnak"?

Brittany

Kimondtam. Kimondtam, hogy Chris iránt is érzek valamit. Szegény Brian. Bevallja, hogy mit érez irántam, én pedig közlöm vele, hogy az öccse iránt is érzek valamit. Nem lennék a helyében. Igazából a sajátomban se nagyon szeretnék lenni most éppen, ha lenne választásom, de nincs.

Csak ültünk egymással szemben, ittuk a kávét, méregettük egymást, mondjuk valamit, vagy ne? Érdemes-e beszélnünk vagy sem?...

Szótlanul teltek a percek, már arra gondoltam, hogy lerakom az asztalra a kávém árát, és hazamegyek busszal, amikor Brian végre megszólalt.

- Mégis hogy akarsz dönteni?

Igen, Brittany, mégis hogy akarsz dönteni??!!

- Hmm. Brian. Én Németországban végig csak rád gondoltam. Most bevallottad nekem, hogy érzel valamit irántam... Nem gondolod, hogy erre vártam egész végig? Már több éve?... Igazából nevetséges vagyok, hogy ennyit vártam rád...

- Nem, nem vagy az. Egyáltalán nem vagy nevetséges. Inkább én vagyok az, mert nem láttam, mit vesztek azzal, hogy próbállak kirekeszteni az életemből, s mint látod nem is sikerült - mondta mosolyogva.

Így igaz. Úton útfélen egymásba botlottunk. Újra elkezdődött valami, aminek soha nem is lett vége.

- Szeretnék hazamenni - mondtam végül. 

- Rendben, fizetek és mehetünk is.

Figyeltem, ahogy fizet. Ahogy ott áll a kasszánál ez a magas, barna hajú, kék szemű férfi, akire mindig is vártam és vágytam. El sem tudtam képzelni, hogy érez valamit irántam... még mindig.

Beszálltunk az autóba és hazáig csak pár dologról beszéltünk, nagyon röviden. Zavarban voltunk mind a ketten.

Mikor közeledtünk a házunkhoz, nagyon ideges lettem. Lesz első csók? Randinak nevezhető ez egyáltalán? Ezer meg egy gondolat futott át az agyamon, ahogy bekanyarodott az utcánkba. Mikor megállt a házunk előtt és üresbe rakta az autót, majd behúzta a kéziféket és lehalkította a rádiót, majd csendben ültünk majd' egy percig. Feszültség volt a levegőben, pillangók a gyomromban.

- Tudom, hogy nem úgy sikerült ez az este, ahogy szerettük volna. Sajnálom.

- Ne, ne kérj elnézést. Csak elmondtad az igazságot, és én nem voltam felkészülve... Nem számítottam ilyesmire. Az igazat megvallva, hálásnak kéne lennem, hogy így tudtam meg az egészet, nem valami véletlen folytán.

Rám nézett, és én örökre el tudtam volna veszni azokban az azúrkék szemekben.

- Elkísérhetlek a kapuig?

- Örülnék neki - feleltem kislányos zavaromban.

Kiszálltunk az autóban és megcsapott a még nagyon hűvös, téli éjszaka szellője. Hajamat lágyan az arcomba fújta, ahogy megálltam a kapunk előtt, Briannel szemben.

- Köszönöm, hogy őszinte voltál velem. Ez... sokat jelent, azt hiszem. Nem lehetett könnyű elmondani.

- Sajnálom.

- Ne kérj állandóan bocsánatot - mondta, miközben közelebb lépett, kezét gyengéden a tarkómra helyezte, majd közelebb húzott magához - el se tudod képzelni, mióta várok erre a pillanatra.

Forró lehelete perzselte a bőrömet, a gyomromban a pillangók rituális táncot jártak, a szívem pedig úgy dobogott, mintha nem lenne holnap, és ma még be kell hoznia a lemaradást.

Amikor ajka az ajkaimhoz ért, megszűnt a világ létezni. Egy rövid pillanatig tartott, de annál inkább azt az érzést hagyta bennem, hogy még többet akarjak. Most rajtam volt a sor, nyaka köré fontam a kezem, és visszahúztam. Ő kicsit erőszakosan a házunk falának tolt, majd a gyengéd csókokat egyre követelőzőbbek követték, amit én egyáltalán nem bántam. Keze a derekamról elkalandozott a fenekemre, majd a visszaúton kicsit feltolta a felsőmet, és a bőrömet fogta. Én a kezemmel a hajába túrtam, amit ő azzal jutalmazott, hogy elkezdte csókolni a nyakam. Minden egyes csókja után mintha bizsergett volna a bőröm, és számat egy gyenge sóhaj hagyta el. Ekkor ébredtem rá, hogy a házunk előtt állunk, és talán ez már túl messzire megy, rögtön így, az elején. Két csók között megpróbáltam kommunikálni vele, bár szívem szerint örökre így álltam volna ott.

- Brian...

Semmi reakció, ajka újra a számon. Próbáltam elfordítani a fejem, és gyengéden eltolni magamtól.

- Brian... talán... ezt nem itt, és nem most kéne.

Szemei mintha visszatértek volna e világra.

- Oh. Persze... a házatok előtt vagyunk.

- Öh. Igen... - feleltem - akkor...

- Akkor? - kérdezte mosolyogva.

Hirtelen nem tudtam, hogy mit tegyek, vagy mit reagáljak.

- Majd felhívlak! - hadartam gyorsan, és egy puszit nyomtan a szájára.

- O..oké.

- Nagyon jó. Jó éjt!

És már ott sem voltam. Mi volt ez? Miért menekültem hirtelen? Hiszen minden olyan tökéletes... volt? Csak nem megint Chris jutott az eszembe? Nem! Azt nem engedhetem.

*****

Huh. Végre megírtam a részt. Bocsi itt az utolsó részért, bár szerintem legtöbben nagyon is élveztétek... Nem szoktam ilyenekről írni, bár a való életben nyíltan beszélek ezekről a dolgokról, de azért leírni mégis más. 

Jaj és köszönöm az új feliratkozót. Olyan boldogságos nap volt ez, emiatt! Köszönöm!

Amúgy a részeknél a csillagok a megjegyzéseim és a történet között egy fiú nevet takarnak. Á-val kezdődik, kíváncsi vagyok, ki tudjátok-e találni... 

Igyekszem (viszonylag) gyorsan új részt hozni!

Puszi mindenkinek!

peace.and.love.

Nem akarsz eléggé - 23. fejezet

Nem kommentáltok :( ez nagyon demotiváló, és elszomorító. De tudjátok mit? Én azért szeretlek Titeket!

*****

Brittany 

Ott hagyott. Csak így. Szavai még mindig visszhangoztak a fejemben. "Lehet, hogy én nem a bátyám vagyok, de ő látszólag nem akar téged eléggé!". Jaj Istenkém. Lehetséges egyáltalán, hogy egy testvérpár tetsszen valakinek?

Ültem az autóban. A csend körülölelt teljesen annak ellenére, hogy az agyamban a fogaskerekek száz százalékon működtek. Vajon igaza van Chrisnek? Brian nem akar eléggé? Most mitévő legyek?

Brian

Végre szabad vagyok. Tudom, hogy rengetegszer elmondtam már, de hihetetlenül jó érzés úgy megtenni dolgokat, hogy nem kell aggódnom, vajon Sandy mit fog szólni. Viszont sürgősen ki kell találnom valamit, hogy hogyan férkőzhetnék újra Brittany bizalmába.
Chris szerint el kéne felejtenem. De hogy fejethetnék el valakit, akire éveken keresztül annyit gondoltam. A saját hülyeségem ragadta őt el tőlem és aztán újra visszakaptam őt. Pont most felejtsem el? Nevetséges. Küzdeni fogok, amíg lehet!
Napokig gondolkoztam 24 megállás nélkül, hogy mit tehetnék.
Jobb ötlet híján úgy döntöttem, hogy elhívom kávézni. Elvégre, ebben nincs semmi, és tényleg nem volt jobb ötletem.
Délután öt órát mutatott az óra, és úgy éreztem, itt az idő, nem halogathatom tovább. Tárcsáztam.
- Halló?
- Öhm. Szia, Brian vagyok... van 1 perced?
- Persze, mondd csak.
Hangja meglepően nyugodt volt.
- Lenne kedved egy kávéhoz? Mondjuk... úgy egy óra múlva?
A vonal túlsó végén síri csend. Oh-oh.
- Brittany?
- Igen, igen itt vagyok. Nem vagyok olyan biztos benne, hogy ez egy jó ötlet...
Francba. Hezitál. Valamit rosszul csináltam? De hiszen én csak kávézni hívtam!
- Na, csak egy kávé, beszélgetünk egy kicsit... Tisztázunk pár dolgot... természetesen a vendégem vagy...
Csak mondj már igent!!!! -tettem hozzá gondolatban.
- Hát... talán nem árt, ha kicsit kimozdulok itthonról.
IGEN! Erre vártam.
- Remek, akkor egy óra múlva érted megyek. Megfelel?
- Persze... Csörgess meg, ha itt vagy.
- Oké. Szia - még a hangom is mosolygott, ha ez lehetséges.
- Szia.
És megszakadt a vonal. Ennyire még nem izgultam telefonálás közben, soha azelőtt. Egyszer sem, amikor Sandyvel beszéltem.
Gyorsan felöltöztem, persze Annie rengeteget segített... a saját stylistom - legalábbis ő így szereti ilyenkor hívni magát.
Elfelejtettem mondani, hogy már február végén járunk, és pont melegfront van, tehát nem kellett olyan melegen öltöznöm.
Annie szerint a kék sál remekül kiemeli a kék szemem. Mondtam, hogy nekem mindegy, amíg Brittanynek tetszek, ő pedig biztosított róla, hogy remekül nézek ki.
Pontosan érkeztem, és megcsörgettem őt, amikor leállítottam az autót a házuk előtt. A rádióban pont egy Skillet szám szólt, amikor beszállt az autóba.

 

- Szia Brittany - köszöntötem mosolyogva.

- Szia Brian - mosolygott - hééé imádom ezt a számot.

Széles vigyor ült ki az arcára. Gyönyörűbb volt mint valaha.

- Én is nagyon szeretem.

- Na, és merre megyünk? - kérdezte lelkesen. Meglepően lelkesen.

Úgy gondoltam, hogy bemehetnénk a városba, valami nyugis kis kávézóba. Mit szólsz?

- Részemről oké.

Egész úton beszélgettünk, átlagos dolgokról, de beszélgettünk. Mesélt az iskolájáról, én az egyetemről, beszéltünk az időről. Sokat nevettünk, és remekül éreztük magunkat. Amikor úgy húsz perc után megérkeztünk a kávézóhoz, kiszálltunk az autóból, és végre szemügyre tudtam venni Brittanyt. Barna haja gyönyörűen körülölelte az arcát, a kabát rövid szabása pedig remekül kihangsúlyozta az alakját. Hihetetlen erős késztetést éreztem arra, hogy megfogjam a kezét, ahogy egymás mellett haladtunk az ajtó felé. Kinyitottam neki az ajtót, majd vicces, udvarias kézmozdulattal mutattam, hogy lépjen be. Kuncogott egyet, majd besétált a házba, én pedig utána. Leültünk egy boxba az ablak mellé, bár már sötét volt, és nem nagyon lehetett semmit se látni.
Jött a pincér, és megkaptuk az itallapot. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy feltűnően nézte Brittanyt és hibátlan mosolyt villantott rá, amikor a kezébe adta a menüt, de hátradőlve nyugtáztam, hogy ez Brittanynek fel se tűnt, mert már hozzám is fordult, és kérdezte, hogy miről szeretnék beszélni.
- Nos...- kezdtem - huh, hát nem is tudom, hogy hogyan fogalmazzak. Gondolom nem mondok újat neked, ha azt mondom, hogy nagyon tetszel, sőt - pirultam el kicsit - talán még annál is többet érzek irántad... és tisztában vagyok vele, hogy elcsesztem, nem is kicsit, de szeretném, ha tiszta lappal indítanánk újra...

- Tényleg elcseszted... - vágott a szavamba - miattad mentem ki Németországba, bár ezt tudod. Jól megnehezítetted az életemet a kis barátnőddel.

- Nézd, Sandy meg én szakítottunk, nincs már olyan, hogy a 'kis barátnőm'. Ennyi, finito.

Vártam a reakcióját. A szemembe nézett, hazugság után kutatott, majd feladta. Hátradőlt, és mielőtt újra megszólalt pont jött a pincér, hogy felvegye a rendelést.

- Én egy Latte Macchiatot kérek, mogyoró sziruppal. 

- Én pedig egy hosszú feketét - mondtam kiszáradt torokkal. Kíváncsi voltam, hogy mit szeretett volna mondani, mielőtt félbeszakítottak minket.

- Mit szerettél volna mondani? - kérdeztem végül, mivel már türelmetlen voltam.

- Azt, hogy tudnod kell valamit, mielőtt még bármit is megbeszélünk...

*****

Na, vajon elmondja Brittany, hogy mi történt közte, és Chris között? 

Kommentáljatok, hogy szerintetek mi fog történni :)

Boldog január 17.ét! Mindjárt hétvége!! :)

PeaceAndLove <3

B.

Nem akarsz eléggé - 22. fejezet

Sziasztok!

Őszinte leszek, kicsit csalódott voltam/vagyok, hogy csak egy valaki kommentált, így fogalmam sincs, hogy mennyire tetszett nektek most a sztori... Emiatt kicsit elcsüggedtem.

Remélem tetszeni fog ez a rész!

******

Chris

... már jó ideje kint ültünk a parkban, és bár iszonyatosan hideg volt, figyelmesen végighallgattam Brittanyt.
Néztem, ahogy beszél, formálja a szavakat, indulatos lesz, mutogat a kezeivel, majd újra ellágyulnak a vonásai. Soha ilyen gyönyörűnek még nem láttam.


Brittany

Chris valóban jó beszélgetőpartnernek bizonyult. Meghallgatott, hozzászólt a történethez.
- ... szóval tényleg azt mondod, hogy hagynom kéne Briant egy ideig? De értsd meg Chris, ez már kettőnk között túl rég húzódik. Semmi kedvem pont most feladni!
- Nem azt mondom, hogy add fel. Csak azt, hogy Briannek idő kell. Ő néha egy időzített bomba.
Furán néztem Chrisre. Nézésemtől elmosolyodott.
- Na jó, nem időzített bomba, de megtartja magának a gondolatait. Valószínűleg már rég tudja, hogy mit fog tenni. Csak mi nem tudunk még róla. Érted? - mosolya még mindig őszinte volt és aggódó.
Próbáltam én is mosolyt erőltetni az arcomra.
- Azt hiszem, értem mire próbálsz kilyukadni. De Brian... - sóhajtottam fel - még soha nem volt ilyen nehéz dolgom egy fiúval. Őt... egyszerűen lehetetlen megérteni, soha nem tudom mire gondol, mit fog tenni, mit fog mondani a következő pillanatban. Ez idegesít... de azt hiszem, hogy ez az, amit a legjobban szeretek benne.
Csendben ültünk egymás mellett, és lassan elkezdett hullani a hó. Néztem, ahogy a park lámpái fényében aláhullanak ezek a kis csodák. Egy hópehely se hasonlít a másikhoz. Mindegyik individuális és egyedi.
Chrisre néztem. Ő engem nézett, ahogy csodáltam a porcukorral behintett világot. Egy nagy hópihe landolt az arcomon. Felkuncogtam és ő letörölte a már elolvadt hópehely maradványát az orcámról. Mosolyom nem hervadt, de zavaromban lenéztem a földre. Arcomba hullott egy kósza tincs. Ahogy ismételten felnéztem, Chris arca közelebb volt a vártnál. Eltűrte a tincset az arcomból. Most nem húzódtam el.
Ajkaink egy tökéletes pillanatban forrtak össze ezen a hideg, téli estén. Ajka forró volt és gyengéd. Minden egyes csókba beleborzongtam. Megérzéseimre hagyatkozva még közelebb ültem, és beletúrtam a hajába, Chris pedig tetszését kifejezve testemet még közelebb húzta az övéhez. Minden tökéletesnek tűnt...
Aztán feleszméltem, és gyorsan elhúzódtam.
- Chris... nekünk - motyogtam - nekünk ezt nem szabadna... Én... én Briant szeretem. Ne haragudj.
Mielőtt még szólhatott volna, felugrottam, és futottam, ahogy csak a lábam bírta. Könnyeim jobban eláztatták a sálamat, mint az olvadt hópihék.
A park kapujában Chris utolért és megragadta a kezemet és magához húzott.
- Soha ne kérj bocsánatot azért, aki vagy!
Magához húzott, és megölelt. Én pedig sírtam és sírtam végeláthatatlanul. Ő pedig csak ölelt, csendben, a hóesésben, és védelmezően simogatta a hajam.


Chris

Brittany felugrott, és csak futott. Nem érdekel, hogy a bátyámat szereti... A csókja mást mondott. De nem hagyhatom ilyen állapotban egyedül járkálni a parkban, így hát utánafutottam, a biciklimet a padnál hagyva. A park kapujában szerencsére utolértem. Ki volt fulladva, és rázta a sírás. Magamhoz húztam.
Ő volt a leggyönyörűbb teremtés, még így, kisírt szemekkel is. Megszakadt érte a szívem.
- Soha ne kérj bocsánatot azért, aki vagy!
Megöleltem. Rázta a sírás. Nyugtatásként elkezdtem simogatni a haját. De ő csak sírt...
Amikor kicsit megnyugodott, az autójához kísértem, de nem engedtem, hogy ilyen állapotban hazavezessen. Beültem mellé, ő beindította a motort és bekapcsolta a fűtést. Teljesen át volt fagyva.
Egy ideig csendben ültünk, majd amikor láttam, hogy tényleg megnyugodott, javasoltam, hogy beszéljük meg a történteket.
Maga elé bámult, ki a sötétbe az ablakon keresztül. Vártam... Majd megszólalt:
- Amióta hazajöttem Németországból, olyan egyedül érzem magam - mondta száraz, szinte rekedt hangon. - a régi barátaim új barátokat találtak... Én meg olyan magányos vagyok. Nulláról indultam, ismét... és mégis, még mindig csak Brian jár az eszemben. Lehet nem is kellek neki, mégis csak az foglalkoztat, hogy ne tudja meg, mi történt ma este kettőnk között. El tudod képzelni, hogy milyen nehéz ez most nekem?
Nem, persze, hogy nem tudtam elképzelni. Rengeteg barátom volt, és soha nem voltak ilyen problémáim, nyitott, őszinte srác voltam.
Nem szóltam, nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki. A szavaimtól úgyse érezné jobban magát...
- Persze, hogy nem tudod... de hidd el, jobb is.
Többet nem mondott. Újra csend telepedett az autóra.
Ültünk egymás mellett, ő a gondolataiban elveszve, én a közelségétől és az illatától bódultan.
- Jobb lesz, ha visszamész a biciklidért. Teljesen be fogja lepni a hó - rám nézett, és mosolyt erőltetett az arcára. De a szemei nem mosolyogtak.
Kiszálltunk az autóból, és búcsúzásképp megölelt.
Megpróbáltam örökre az agyamba, a testembe és az emlékezetembe vésni ezt a pillanatot. Az illatát, a bőre puhaságát.

Amikor elhúzódott tőlem, csak ennyit mondott.

- Remek ember vagy, Chris, remélem tudod. De próbálj meg nem úgy gondolni rám. Ne nehezítsd ezt meg nekem, kérlek.

Szavai jobban csíptek, mint a hideg levegő. Haboztam.

- Kérlek - ismételte. Arca gondterhelt volt, de semmit sem veszített a bájából.

- Jó - mondtam - de ne hidd, hogy egy csókot csak úgy el lehet felejteni... 

A düh kitörni készült belőlem.

- Lehet, hogy én nem a bátyám vagyok, de ő látszólag nem akar téged eléggé - emeltem fel a hangom - ezt azért gondold át!

Dühösen visszasétáltam a biciklimért a parkba. Brittanyt ott hagytam kétségek között, és vissza se néztem. Időre van szükségem... vagy szükségünk...

*****

Hát ennyi lenne. Lehet még írok ma egyet, de tényleg elszomorít, ha nem kommentáltok... Senki se. :(

Legalább újévi ajándékként. Légyszi?

Nagyon boldog, és sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek. 

Bár ez ugyan olyan nap az évben, mint a többi. Csak máshogy hívjuk. És ünnepeljük...

 

PeaceAndLove.

B.

Egy díj :)

 A http://onedirectionandanne.blogspot.hu/ -írójától, Annától, kaptam ezt a díjat.

A kérdései:

1.Mióta írsz blogot?Honnan jött az ötlet,hogy elkezded?
Huuu. A saját blogomat ( www.untouchable-b.blogspot.com ) már 2010ben "megalapítottam". A blogolást rendszeresen 2011 márciusában kezdtem viszont...
Az alapötlet csak annyi, hogy túl sok a mondanivalóm, és írásban jobban ki tudom fejezni magam, mint szavakban. Ennyi.

2.Melyik szereplő hasonlít a leginkább rád?
Köztudott, hogy Brittany én vagyok. Legalábbis részben. Sok a közös félelmünk, vergődik fiúk között és sokszor nem tudja, hogy hogyan tovább ..

3.Az ismerőseid közöl kik tudják,hogy blogot írsz?
A legtöbb ismerősömnek nem idegen a tény, hogy blogot írok. Ha feldúlt vagyok, vagy egy téma nagyon foglalkoztat, és szerintem őszinte, és jól érvelő dolgokat tudok róla írni, akkor facebookra is kiposztolom. Had olassák csak az igazságot... Nem félek önmagam lenni.

4.Hány blogot vezetsz egyszerre?
Kettőt. Ha időm engedné, még lenne egy három, az bizti.

5.Ha egy részt átélhetnél a saját blogodból melyik lenne az?
Szerintem az a rész, amikor Brian és Brittany közel kerül egymáshoz. Akivé Brian most változott a történetben, egy hozzám nagyon közel álló személy volt... Aztán fogalmam sincs, hogy hogyan távolodtunk el egymástól ennyire. Viszont az öccsével, a kezdeti gyengéd kötődés ellenére is, még baráti a kapcsolatom.

6.Szoktál vázlatot írni,külön lapra,vagy egyszerre itt írod a részeket?
A zseni átlát a káoszon. :D Csak írok... Régen írtam wordben vázlatot, sőt, egész részeket. Aztán meguntam, túlságosan időigényes volt. Mostanra megtanultam egyből új részeket írni. Sok iheletet merítek ifjúsági- és drámai regényekből. Sokat segítettek az írási technikám fejlesztésében.

7.Van mottód,ha igen,mi az?
Az a mottóm, hogy nincs mittóm. :D
A saját szabályaim szerint élek, túl nagy a kreativitásom, és túlságosan könnyen kezdek álmodozásba. Merek nagyon álmodni.
Igazából Nektek is csak ezt tudom tanácsolni - merjetek álmodni.

8.Van példaképed? Ha igen,ki?
Nem nagyon hiszek ebben a példaképes dologban. Hiába tartom Demi Lovatot inspirálónak, ha más a rendeltetésünk az életben. De ha mondani kéne valakit, szerintem ő lenne az. És a nagyszüleim.

9.Ha választhatnál valami szuper-képességet mit választanál?
 A láthatatlanság mindig is csábító volt.
De talán inkább valami olyat választanék, ami az érzelmekkel kapcsolatos, arra mindig is labilis voltam... Szóval bizonyos embereknek a gondolatait szeretném hallani - de úgy, hogy ki is tudjam kapcsolni a funkciót.

10. Ha egy napot újra átélhetnél az életedből,mi lenne az?
Erre talán a legegyszerűbb válaszolnom. Azt a napot, mielőtt a nagypapám bekerült a kórházba, és meghalt a nyáron. Szeretnék tőle elbúcsúzni rendesen... és szeretném, ha tudná, hogy miatta tanulok ennyit, hogy büszke lehessen rám!

11.Hogy reagálsz egy ilyen díjra?
Motiválóan hat rám, mert mostanában nem volt sok kedvem írni...  És persze hálás vagyok érte!

A díjat nem küldöm senkinek se tovább, mert nem olvasok blogokat, nincs időm erre, sajnálom!
De igazán hálás vagyok érte.
Köszönöm!

Nem akarsz eléggé - 21. fejezet

Na jó. Még rosszabbul érzem magam, mint eddig valaha.
De szeretnék tisztázni valamit, mielőtt még valaki tényleg nagyondehúúúdenagyon felháborodik, hogy már nagyon rég nem írtam:
- Nekem ezért nem fizet senki
- A szabadidőmben csinálom, saját, és főleg a TI szórakoztatásotokra
- Nekem az iskola fontosabb mint a blog -> ezt kérlek tartsátok tiszteletben.
Továbbá el szeretném még mondani, hogy én majd' minden nap fél7kor érek haza az iskolából, és nagyjából éjfélig tanulok, ha nem tovább, és ötkor kelek. Tehát nagyon szépen kérlek Benneteket - tartsátok tiszteletben ezt. Próbálok új részt hozni, mindig, amint csak tudok!
Köszönöm!! <3

******

Brian

- Miről szeretnél velem beszélni? - hallottam a hátam mögött.
Ez a hang. Több éven keresztül elviseltem, már magam sem tudom az okát, hogy miért.
- Szia Sandy.
A tekintete szinte megfagyasztotta a vért az ereimben. Érezte a 'vesztét'.
- Hol is kezdjem...
Annyi ötletem volt, hogy hogy fogok vele szakítani, mégis, mint akit kicseréltek, a gondolataim összefolytak, és a végén úgy döntöttem, hogy olyan gyorsan véget vetek ennek, amilyen gyorsan csak tudok.
- Mondd már...
Türelmetlenkedik. Látom az arcán a pírt, amit a hideg szél okozott.
- Nézd Sandy. Úgy érzem, hogy túl sokáig voltunk együtt, és ez már nem az igazi, ami kettőnk között van. Szerettelek, sőt, most is szeretlek, de ez már messze nem az a szerelem, amit az elején...
- Ne is folytasd...
A szavamba vágott, pedig máskor csak ritkán tett ilyet. A legtöbb esetben egyszerűen csak ő beszélt, én meg bólogattam.
- Szakítani akarsz, igaz?
Próbáltam az arcáról olvasni, de ez szinte lehetetlen volt. Nem tudom, hogy a lemenő nap fénye, vagyis a szürkület okozta ezt, vagy egyszerűen remek pókerarca van a csajnak, ami eddig fel se tűnt.
Némán bólintottam. Ő pedig levegőt vett, és folytatta:
- Oké.
- De én... Mi?
Nem akartam hinni a fülemnek. Ő, Sandy, egyszerűen csak annyit mondd, hogy oké?
- Ezt hogy érted? - kérdeztem újra.
- Úgy, hogy oké. Már egy ideje találkozgatok egy másik fiúval... Csak nem tudtam, hogy hogyan mondjam el. Túlságosan megszokott volt, hogy együtt vagyunk.
Álltam ott, némán. A szemembe nézett, én álltam a pillantását. De olyan mesebelinek tűnt ez az egész. Most akkor én szakítottam vele, vagy ő velem?!
- Akkor...
- ennyi. - fejezte be a mondatomat - Minden jót kívánok neked a továbbiakban Brian. Remek srác vagy. Remélem boldog leszel valakivel, aki jobban illik hozzád, mint én. Szia.
Csak álltam ott, kissé megsemmisülve, és még mindig nem hittem a szemeimnek, és annak, amit hallottam az imént. Ennyi. Szabad vagyok.
Talán élete legőszintébb szavait mondta Sandy az imént. Azta. Még soha ezelőtt nem hallottam őt így beszélni. Wow. De tényleg, csak... wow.
Az autóhoz vezető úton lejátszottam a fejemben az egészet újra, meg újra. Hihetetlenül felszabadító érzés volt újra szinglinek lenni.
De... most, hogy szabad vagyok, hogyan tovább?



Brittany

Még mindig a Christől kapott üzin gondolkoztam. Feküdtem az ágyamon, és a plafont bámultam. Ráférne egy festés a szobámra...
De visszatérve a témához, nem tudom, hogy most mit gondoljak erről az egészről. Mi az, hogy össze van zavarodva? Hiszen majdnem megcsókolt a házukban. Akkor most miért van összezavarodva? Azzal, hogy össze van zavarodva, csak engem zavar össze még jobban. Most miért kell ezt?
Férfiak... Se velük, se nélkülük.
Azt hiszem, jobb lesz, ha találkozok Chrisszel. Elvégre, mégis csak testvérek, ráadásul azt mondta, bármikor beszélhetünk, ha szeretném.
Azt írta, hogy tudom, hogy hol találom meg... Őőő. Az az igazság, hogy fogalmam sincs, mivel még csak most ismertem meg.
(sms)
*szia Annie. Meg tudnád mondani, hogy hol találom Christ? Fontos lenne... xoxo
Remélem nem tartja furának, hogy most meg hirtelen a másik testvérét keresem... Hiszen Brian volt a téma, most hogy így belegondolok, évekig...
*Sziaa. Persze, menj ki a parkban, biztos ott lesz valahol a bringájával. Sajnos többet én sem tudok.. puszi
Felöltöztem és elmentem a parkba. Miután leállítottam az autót, éppen ki akartam szállni, amikor megláttam a Sandyt kijönni a park kapuján. Telefonált.
Kicsit vártam, nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy vele találkozzak... Kerülöm, ahol csak lehet.
Úgy kb.öt perc telhetett el (nehogy visszajöjjön) amikor Brian sietett ki szintén a parkból, beült az autójába, és elhajtott.
Awww Brian *-* ....
Na jó, Brittany, fókuszálj.
Bementem a parkba, és elkezdtem sétálgatni, Christ keresve.
A hó ropogott a talpam alatt, bár már pár napja, hogy utoljára havazott.
Mikor láttam, hogy nincs a közelben senki, elkiáltottam magam.
- Chriiiiiis?!
Semmi. Így tovább sétáltam.
- Chriiii...áááá!
Ekkor valaki megfogta a derekamat hátulról, de ezzel a lendülettel mind a ketten a földön landoltunk.
- Hééé, nyugii, csak én vagyok.
- Chris, te akkora egy hülye vagy - mondtam már röhögve - halálra ijesztettél, nem vagy normális.
- Azért ne mondd, hogy nem élvezted. Akár csak egy kicsit is.
Ahogy ott a hóban feküdtünk, és ahogy ő mosolygott rám... egyszerűen nem tudtam haragudni. Nehéz bevallanom, de abban a pillanatban legszívesebben megcsókoltam volna.
Neeem nem Brittany. Ne is gondolj ilyenre.
- Na jó. Egy picit élveztem. De csak egy picit.
- Aztán mondd, kicsi lány, mi járatban ilyen későn és sötétben a parkban? Nem mondták, hogy ez veszélyes?
- Ha tudni szeretnéd, téged kerestelek...
- Ja igen, ez feltűnt a kiáltásból, de soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jól meg lehet ijeszteni.
Újra nevetni kezdett. Tetszett a mély, derűs nevetése.
- Ne szekálj, jó? - vele nevettem.
Ahogy (még mindig) ott feküdtünk és nevettünk, mélyen egymás szemébe néztünk, majd abba maradt a nevetés. Közelebb húzódott, és én sem húzódtam el...
Brittany, ne! - kiáltotta egy hang a fejemben.
- Öhh... talán... fel kéne kelnünk a földről, meg fogunk fázni.
Istenem de béna vagyok...
- Jaa igen - motyogta zavartan. - Nem hagyhatom, hogy megbetegedj.
Gyorsan felugrott, és felsegített.
- Köszi.
- Ugyan. :)
Felvette a biciklijét a földről, majd elindultunk egy pad felé.

******

Na jó emberek, mára ennyi. Holnap fontos spanyol dolgozatom van, már így is majdnem egy órát 'elvesztegettem' ezzel a résszel, bár ennek az írását jobban élveztem, mint a tanulást.

Kommenteket szívesen fogadom, hogy hogyan tetszett, motiváljatok egy kicsit!

Annyit ígérhetek (bár az még odébb van), hogy karácsonyi szünetben lesz időm írni, ha ez boldogít titeket, engem azért igen :)

Rengeteg puszi, köszönöm a kitartásotokat, hogy vártok az új részekre!

PeaceAndLove

Brigitta.

Nem akarsz eléggé - 20. fejezet

Sziasztok.
Még mindig rosszul érzem magam, amiért hanyagolva voltatok, így neki álltam egy újabb rész megírásának.
Íme:

******

- Brian -

- Szerintem... az lenne a legjobb, ha ejtenéd Sandyt. Teljesen. Senki sincs oda érte a családban, és te magad mondtad az előbb, hogy te se érted, miért vagytok még mindig együtt - mondta Chris.
Egy pillanatra elgondolkoztam. Mennyire igaza van. Ez az egész szünet dolog csak arra volt jó, hogy időt nyerjek, hogy eltoljam a szakítás pillanatát. Semmi másra.
- Tudod mit öcsi? Igazad van. Szakítok vele. Minél előbb, annál jobb. Ideje, hogy véget érjen ez a rémálom...
De hogy szakítsak vele? Elvégre már évek óta egy pár vagyunk... Majd kitalálok valamit.
- Khmmm.
- Mi az, Chris? - kérdeztem.
- Beszélhetnél Brittanyvel. De ha rám hallgatsz, az lenne a legjobb, ha mind a két csajt elfelejtenéd... Mi értelme, hogy itt kínzod magad, de most komolyan? Keress valaki mást... Ennyit nem ér az egész, hogy egyfolytában itt depizz nekünk...
- Majd... majd átgondolom. De figyi, már késő van, menj aludni...
- Ez most komoly? Aludni küldesz, hány évesnek nézel, 12nek? Brian...
- Na, menj már.
Nem hiszem el, hogy 18 éves kora ellenére még mindig rendezni kell. Olyan mint egy nagy óvodás.


- Chris -

Sikeresen bogarat ültettem Brian fülébe. Lehet, ha majd egyszer rájön a tervemre, egy ideig utálni fog. De hát nem hibáztatom érte. Már megint önző vagyok, és önfejű, de mindenkinek a saját boldogsága lebegjen a szeme előtt... Amúgy is, ki figyel arra, hogy nekem jó legyen? Senki, az ég adta világon senki. Szóval muszáj a saját sorsomat a kezembe vennem.
Brittany az enyém lesz. Annyira tetszik, odáig vagyok a lányért. Hihetetlen, hogy eddig kellett várnom egy ilyen csoda felbukkanására.


- Brian -

Másnap egy kellemesnek nem mondható fejfájással ébredtem. Hihetetlen, hogy a sok fejtörés tényleg fejfájást okoz.
Fel kell hívnom Sandyt, muszáj lesz, nem halogathatom tovább. De mit mondjak neki? Körülbelül százszor lejátszottam már ezt az egészet a fejemben, mégis olyan vagyok, mint egy kisgyerek az injekció előtt - legszívesebben elmenekülnék, pedig tudom, hogy nem lehet.
Elővettem a telefonom, és megkerestem Sandy nevét.
Kicsengett. Hangposta.
- Öhm. Szia Sandy. Brian vagyok. Figyelj, meg kell beszélnünk, hogy mi van kettőnk között. Találkozzunk a szokásos helyen, délután ötkor. Kérlek, gyere el.... *szünet* szia.
A szokásos helyünk a parkban van, a városban. Eleinte ott találkozgattunk, és elneveztük a "mi helyünknek"... Ennek ma mind vége lesz. Hihetetlen.


- Brittany -

Tegnap óta azon az ölelésen gondolkozom. Miért kellett Christ egyáltalán megölelnem? Olyan hirtelen boldogság öntött el, hogy segít nekem. Meg aztán... Olyan édes. A karjaiban akartam érezni magam. Oh, az az ölelés... A francba is, nekem Brian kell. Vagy mégsem? Most mi legyen?
Remélem Chris tényleg tartja a szavát, és beszél Briannel. Különben... nem tudom mit teszek.
A legjobb lesz, ha elvonom valamivel a figyelmemet. Felmegyek facebookra.




1 új üzenet.

Christől. Remélem azt írja, hogy sikeresen beszélt Briannel.

"Szia Brittany! :)
Beszéltem Briannel, de szerintem ne várj csodát... :/ :(
Ha jól vettem ki a szavaiból, szakítani fog Sandyvel, de annyira össze van zavarodva, szerintem nem érdemes rá várnod, ő maga sem tudja, hogy mit akar...
Viszont, ha valamikor lenne kedved beszélgetni valakivel erről az egészről, tudod, hogy hol találsz meg ;) "

Hm... Hát nem a legjobb hírek. De legalább ahogy ígérte, beszélt Briannel. Legalább még lehet valakire számítani ebben a világban!


- Chris -

Megírtam Brittanynek, hogy ne várjon csodát Briantől, mert össze van zavarodva a srác. Igazából akkorát nem is hazudtam... Ez egy igazán kegyes hazugság volt ahhoz képest, amiket még írhattam volna.
Szóval a Brittany projekt startra kész!

- Brian -

17:05. Vajon hol késik Sandy? Soha nem szokott késni...
A telefonomon éppen Brittany profilját néztem facebookon. Milyen gyönyörű lány...
- Miről szeretnél velem beszélni? - hallottam a hátam mögött.

******

Ez egy kicsit össze-vissza rész lett, de rájöttem, hogy mivel ennyi szereplőm van, akinek a gondolatai mind érdekesek, és a történések egy idősíkban történnek, muszáj a karaktereket váltogatnom :$ Bocsi ezért, remélem lehet követni. :)

És remélem tetszenek az új részek, kommenteknek továbbra is nagyon örülök!

Ha tudtok még embereket, akik olvasták a történetet, kérjek szóljatok nekik, hogy visszatértem :) 

Vagy egy kis ingyen-reklámnak is nagyon örülnék :$ ^^ 

twitteren továbbra is elérhető vagyok, kérdezzetek nyugodtan, ha van valami

www.twitter.com/BrigittaLukacs

PeaceAndLove <3

bibi..