Őszinte leszek, kicsit csalódott voltam/vagyok, hogy csak egy valaki kommentált, így fogalmam sincs, hogy mennyire tetszett nektek most a sztori... Emiatt kicsit elcsüggedtem.
Remélem tetszeni fog ez a rész!
******
Chris
Néztem, ahogy beszél, formálja a szavakat, indulatos lesz, mutogat a kezeivel, majd újra ellágyulnak a vonásai. Soha ilyen gyönyörűnek még nem láttam.
Brittany
Chris valóban jó beszélgetőpartnernek bizonyult. Meghallgatott, hozzászólt a történethez.
- ... szóval tényleg azt mondod, hogy hagynom kéne Briant egy ideig? De értsd meg Chris, ez már kettőnk között túl rég húzódik. Semmi kedvem pont most feladni!
- Nem azt mondom, hogy add fel. Csak azt, hogy Briannek idő kell. Ő néha egy időzített bomba.
Furán néztem Chrisre. Nézésemtől elmosolyodott.
- Na jó, nem időzített bomba, de megtartja magának a gondolatait. Valószínűleg már rég tudja, hogy mit fog tenni. Csak mi nem tudunk még róla. Érted? - mosolya még mindig őszinte volt és aggódó.
Próbáltam én is mosolyt erőltetni az arcomra.
- Azt hiszem, értem mire próbálsz kilyukadni. De Brian... - sóhajtottam fel - még soha nem volt ilyen nehéz dolgom egy fiúval. Őt... egyszerűen lehetetlen megérteni, soha nem tudom mire gondol, mit fog tenni, mit fog mondani a következő pillanatban. Ez idegesít... de azt hiszem, hogy ez az, amit a legjobban szeretek benne.
Csendben ültünk egymás mellett, és lassan elkezdett hullani a hó. Néztem, ahogy a park lámpái fényében aláhullanak ezek a kis csodák. Egy hópehely se hasonlít a másikhoz. Mindegyik individuális és egyedi.
Chrisre néztem. Ő engem nézett, ahogy csodáltam a porcukorral behintett világot. Egy nagy hópihe landolt az arcomon. Felkuncogtam és ő letörölte a már elolvadt hópehely maradványát az orcámról. Mosolyom nem hervadt, de zavaromban lenéztem a földre. Arcomba hullott egy kósza tincs. Ahogy ismételten felnéztem, Chris arca közelebb volt a vártnál. Eltűrte a tincset az arcomból. Most nem húzódtam el.
Ajkaink egy tökéletes pillanatban forrtak össze ezen a hideg, téli estén. Ajka forró volt és gyengéd. Minden egyes csókba beleborzongtam. Megérzéseimre hagyatkozva még közelebb ültem, és beletúrtam a hajába, Chris pedig tetszését kifejezve testemet még közelebb húzta az övéhez. Minden tökéletesnek tűnt...
Aztán feleszméltem, és gyorsan elhúzódtam.
- Chris... nekünk - motyogtam - nekünk ezt nem szabadna... Én... én Briant szeretem. Ne haragudj.
Mielőtt még szólhatott volna, felugrottam, és futottam, ahogy csak a lábam bírta. Könnyeim jobban eláztatták a sálamat, mint az olvadt hópihék.
A park kapujában Chris utolért és megragadta a kezemet és magához húzott.
- Soha ne kérj bocsánatot azért, aki vagy!
Magához húzott, és megölelt. Én pedig sírtam és sírtam végeláthatatlanul. Ő pedig csak ölelt, csendben, a hóesésben, és védelmezően simogatta a hajam.
Chris
Brittany felugrott, és csak futott. Nem érdekel, hogy a bátyámat szereti... A csókja mást mondott. De nem hagyhatom ilyen állapotban egyedül járkálni a parkban, így hát utánafutottam, a biciklimet a padnál hagyva. A park kapujában szerencsére utolértem. Ki volt fulladva, és rázta a sírás. Magamhoz húztam.
Ő volt a leggyönyörűbb teremtés, még így, kisírt szemekkel is. Megszakadt érte a szívem.
- Soha ne kérj bocsánatot azért, aki vagy!
Megöleltem. Rázta a sírás. Nyugtatásként elkezdtem simogatni a haját. De ő csak sírt...
Amikor kicsit megnyugodott, az autójához kísértem, de nem engedtem, hogy ilyen állapotban hazavezessen. Beültem mellé, ő beindította a motort és bekapcsolta a fűtést. Teljesen át volt fagyva.
Egy ideig csendben ültünk, majd amikor láttam, hogy tényleg megnyugodott, javasoltam, hogy beszéljük meg a történteket.
Maga elé bámult, ki a sötétbe az ablakon keresztül. Vártam... Majd megszólalt:
- Amióta hazajöttem Németországból, olyan egyedül érzem magam - mondta száraz, szinte rekedt hangon. - a régi barátaim új barátokat találtak... Én meg olyan magányos vagyok. Nulláról indultam, ismét... és mégis, még mindig csak Brian jár az eszemben. Lehet nem is kellek neki, mégis csak az foglalkoztat, hogy ne tudja meg, mi történt ma este kettőnk között. El tudod képzelni, hogy milyen nehéz ez most nekem?
Nem, persze, hogy nem tudtam elképzelni. Rengeteg barátom volt, és soha nem voltak ilyen problémáim, nyitott, őszinte srác voltam.
Nem szóltam, nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki. A szavaimtól úgyse érezné jobban magát...
- Persze, hogy nem tudod... de hidd el, jobb is.
Többet nem mondott. Újra csend telepedett az autóra.
Ültünk egymás mellett, ő a gondolataiban elveszve, én a közelségétől és az illatától bódultan.
- Jobb lesz, ha visszamész a biciklidért. Teljesen be fogja lepni a hó - rám nézett, és mosolyt erőltetett az arcára. De a szemei nem mosolyogtak.Kiszálltunk az autóból, és búcsúzásképp megölelt.
Megpróbáltam örökre az agyamba, a testembe és az emlékezetembe vésni ezt a pillanatot. Az illatát, a bőre puhaságát.
Amikor elhúzódott tőlem, csak ennyit mondott.
- Remek ember vagy, Chris, remélem tudod. De próbálj meg nem úgy gondolni rám. Ne nehezítsd ezt meg nekem, kérlek.
Szavai jobban csíptek, mint a hideg levegő. Haboztam.
- Kérlek - ismételte. Arca gondterhelt volt, de semmit sem veszített a bájából.
- Jó - mondtam - de ne hidd, hogy egy csókot csak úgy el lehet felejteni...
A düh kitörni készült belőlem.
- Lehet, hogy én nem a bátyám vagyok, de ő látszólag nem akar téged eléggé - emeltem fel a hangom - ezt azért gondold át!
Dühösen visszasétáltam a biciklimért a parkba. Brittanyt ott hagytam kétségek között, és vissza se néztem. Időre van szükségem... vagy szükségünk...
*****
Hát ennyi lenne. Lehet még írok ma egyet, de tényleg elszomorít, ha nem kommentáltok... Senki se. :(
Legalább újévi ajándékként. Légyszi?
Nagyon boldog, és sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek.
Bár ez ugyan olyan nap az évben, mint a többi. Csak máshogy hívjuk. És ünnepeljük...
PeaceAndLove.
B.
