Na jó. Még rosszabbul érzem magam, mint eddig valaha.
De szeretnék tisztázni valamit, mielőtt még valaki tényleg nagyondehúúúdenagyon felháborodik, hogy már nagyon rég nem írtam:
- Nekem ezért nem fizet senki
- A szabadidőmben csinálom, saját, és főleg a TI szórakoztatásotokra
- Nekem az iskola fontosabb mint a blog -> ezt kérlek tartsátok tiszteletben.
Továbbá el szeretném még mondani, hogy én majd' minden nap fél7kor érek haza az iskolából, és nagyjából éjfélig tanulok, ha nem tovább, és ötkor kelek. Tehát nagyon szépen kérlek Benneteket - tartsátok tiszteletben ezt. Próbálok új részt hozni, mindig, amint csak tudok!
Köszönöm!! <3
******
Brian
- Miről szeretnél velem beszélni? - hallottam a hátam mögött.
Ez a hang. Több éven keresztül elviseltem, már magam sem tudom az okát, hogy miért.
- Szia Sandy.
A tekintete szinte megfagyasztotta a vért az ereimben. Érezte a 'vesztét'.
- Hol is kezdjem...
Annyi ötletem volt, hogy hogy fogok vele szakítani, mégis, mint akit kicseréltek, a gondolataim összefolytak, és a végén úgy döntöttem, hogy olyan gyorsan véget vetek ennek, amilyen gyorsan csak tudok.
- Mondd már...
Türelmetlenkedik. Látom az arcán a pírt, amit a hideg szél okozott.
- Nézd Sandy. Úgy érzem, hogy túl sokáig voltunk együtt, és ez már nem az igazi, ami kettőnk között van. Szerettelek, sőt, most is szeretlek, de ez már messze nem az a szerelem, amit az elején...
- Ne is folytasd...
A szavamba vágott, pedig máskor csak ritkán tett ilyet. A legtöbb esetben egyszerűen csak ő beszélt, én meg bólogattam.
- Szakítani akarsz, igaz?
Próbáltam az arcáról olvasni, de ez szinte lehetetlen volt. Nem tudom, hogy a lemenő nap fénye, vagyis a szürkület okozta ezt, vagy egyszerűen remek pókerarca van a csajnak, ami eddig fel se tűnt.
Némán bólintottam. Ő pedig levegőt vett, és folytatta:
- Oké.
- De én... Mi?
Nem akartam hinni a fülemnek. Ő, Sandy, egyszerűen csak annyit mondd, hogy oké?
- Ezt hogy érted? - kérdeztem újra.
- Úgy, hogy oké. Már egy ideje találkozgatok egy másik fiúval... Csak nem tudtam, hogy hogyan mondjam el. Túlságosan megszokott volt, hogy együtt vagyunk.
Álltam ott, némán. A szemembe nézett, én álltam a pillantását. De olyan mesebelinek tűnt ez az egész. Most akkor én szakítottam vele, vagy ő velem?!
- Akkor...
- ennyi. - fejezte be a mondatomat - Minden jót kívánok neked a továbbiakban Brian. Remek srác vagy. Remélem boldog leszel valakivel, aki jobban illik hozzád, mint én. Szia.
Csak álltam ott, kissé megsemmisülve, és még mindig nem hittem a szemeimnek, és annak, amit hallottam az imént. Ennyi. Szabad vagyok.
Talán élete legőszintébb szavait mondta Sandy az imént. Azta. Még soha ezelőtt nem hallottam őt így beszélni. Wow. De tényleg, csak... wow.
Az autóhoz vezető úton lejátszottam a fejemben az egészet újra, meg újra. Hihetetlenül felszabadító érzés volt újra szinglinek lenni.
De... most, hogy szabad vagyok, hogyan tovább?
Brittany
Még mindig a Christől kapott üzin gondolkoztam. Feküdtem az ágyamon, és a plafont bámultam. Ráférne egy festés a szobámra...
De visszatérve a témához, nem tudom, hogy most mit gondoljak erről az egészről. Mi az, hogy össze van zavarodva? Hiszen majdnem megcsókolt a házukban. Akkor most miért van összezavarodva? Azzal, hogy össze van zavarodva, csak engem zavar össze még jobban. Most miért kell ezt?
Férfiak... Se velük, se nélkülük.
Azt hiszem, jobb lesz, ha találkozok Chrisszel. Elvégre, mégis csak testvérek, ráadásul azt mondta, bármikor beszélhetünk, ha szeretném.
Azt írta, hogy tudom, hogy hol találom meg... Őőő. Az az igazság, hogy fogalmam sincs, mivel még csak most ismertem meg.
(sms)
*szia Annie. Meg tudnád mondani, hogy hol találom Christ? Fontos lenne... xoxo
Remélem nem tartja furának, hogy most meg hirtelen a másik testvérét keresem... Hiszen Brian volt a téma, most hogy így belegondolok, évekig...
*Sziaa. Persze, menj ki a parkban, biztos ott lesz valahol a bringájával. Sajnos többet én sem tudok.. puszi
Felöltöztem és elmentem a parkba. Miután leállítottam az autót, éppen ki akartam szállni, amikor megláttam a Sandyt kijönni a park kapuján. Telefonált.
Kicsit vártam, nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy vele találkozzak... Kerülöm, ahol csak lehet.
Úgy kb.öt perc telhetett el (nehogy visszajöjjön) amikor Brian sietett ki szintén a parkból, beült az autójába, és elhajtott.
Awww Brian *-* ....
Na jó, Brittany, fókuszálj.
Bementem a parkba, és elkezdtem sétálgatni, Christ keresve.
A hó ropogott a talpam alatt, bár már pár napja, hogy utoljára havazott. Mikor láttam, hogy nincs a közelben senki, elkiáltottam magam.
- Chriiiiiis?!
Semmi. Így tovább sétáltam.
- Chriiii...áááá!
Ekkor valaki megfogta a derekamat hátulról, de ezzel a lendülettel mind a ketten a földön landoltunk.
- Hééé, nyugii, csak én vagyok.
- Chris, te akkora egy hülye vagy - mondtam már röhögve - halálra ijesztettél, nem vagy normális.
- Azért ne mondd, hogy nem élvezted. Akár csak egy kicsit is.
Ahogy ott a hóban feküdtünk, és ahogy ő mosolygott rám... egyszerűen nem tudtam haragudni. Nehéz bevallanom, de abban a pillanatban legszívesebben megcsókoltam volna.
Neeem nem Brittany. Ne is gondolj ilyenre.
- Na jó. Egy picit élveztem. De csak egy picit.
- Aztán mondd, kicsi lány, mi járatban ilyen későn és sötétben a parkban? Nem mondták, hogy ez veszélyes?
- Ha tudni szeretnéd, téged kerestelek...
- Ja igen, ez feltűnt a kiáltásból, de soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jól meg lehet ijeszteni.
Újra nevetni kezdett. Tetszett a mély, derűs nevetése.
- Ne szekálj, jó? - vele nevettem.
Ahogy (még mindig) ott feküdtünk és nevettünk, mélyen egymás szemébe néztünk, majd abba maradt a nevetés. Közelebb húzódott, és én sem húzódtam el...
Brittany, ne! - kiáltotta egy hang a fejemben.
- Öhh... talán... fel kéne kelnünk a földről, meg fogunk fázni.
Istenem de béna vagyok...
- Jaa igen - motyogta zavartan. - Nem hagyhatom, hogy megbetegedj.
Gyorsan felugrott, és felsegített.
- Köszi.
- Ugyan. :)
Felvette a biciklijét a földről, majd elindultunk egy pad felé.
******
Na jó emberek, mára ennyi. Holnap fontos spanyol dolgozatom van, már így is majdnem egy órát 'elvesztegettem' ezzel a résszel, bár ennek az írását jobban élveztem, mint a tanulást.
Kommenteket szívesen fogadom, hogy hogyan tetszett, motiváljatok egy kicsit!
Annyit ígérhetek (bár az még odébb van), hogy karácsonyi szünetben lesz időm írni, ha ez boldogít titeket, engem azért igen :)
Rengeteg puszi, köszönöm a kitartásotokat, hogy vártok az új részekre!
PeaceAndLove
Brigitta.
